Depeche Mode: Playing The Angel

A Depeche Mode soron következő stúdió albuma a több mint 2 millió példányban értékesített, 2001-ben megjelent ’Exciter’ nagylemezt követi a sorban. ”Komolyan úgy érzetem, mielőtt elkezdtük volna készíteni ezt az albumot, hogy maradt még bennünk valami.” – nyilatkozza Dave Gahan a megjelenésre váró, 11. stúdió album kapcsán, amely a ’Playing The Angel’ címre hallgat. És lám, a világot elsőként felforgató elektronikus csapat e gondolat jegyében jött össze újra – az énekes szavaival élve: ”A tőlünk telhető legjobb lemezt akartuk elkészíteni.” Egyszerűen, nem bírják abbahagyni!

A ’Playing The Angel’ egy meglepően friss és túláradó kiadvány ettől az együttestől, amely az elmúlt 25 évben 50 millió nagylemeznél is többet adott el világszerte, miközben 38 elképesztő slágert halmozott fel Angliában, illetve nem kevesebb, mint 13 albumot delegált a Top 10-be. Mindeközben, hangzásuk akár egy új csapaté, és nem mint egy a harmadik évtizedük derekán is túllévő együttesé. Beharangozó kislemezük, a ’Precious’ ízig-vérig Mode, jellemző kibernetikus-pulzálással és remek refrénnel. A ’The Sinner In Me’ tökéletesen egyensúlyoz a hagyományos és szintetikus hangok között, mígnem tetőfokára hág –mint a legtöbb dal– néhány szaggatott robbanásra emlékeztető zaj és speciális effekt kíséretében. A ’Suffer Well’-ben Dave hangja talán hathatósabb, mint valaha. A ’Macrovision’, amelyet Martin Gore énekel, nem más, mint egy hi-tech pop dal egy óriási kanyarral. A ’John The Revelator’ egyike a megannyi potenciális kislemezes slágernek. Az ’I Want It All’ egyike a lassabb daloknak - sajátos hangulatú szomorkás fenyegetettségével, akár egy trip hop dal a pokolból. Az ’A Pain That I’m Used To Be’ úgy kezdődik, mint egy Side 2 dal - mérges stílusban, szilaj gitártépésekkel színesítve.

Az album címe -Fletch állítása szerint- a ’The Darkest Star’ című dal szövegéből lett kiemelve. Az album Santa Barbarán, New York városában, illetve Londonban készült. A felvételek 2005 januárjában kezdődtek Kaliforniában, Ben Hillier produceri irányítása alatt, garantálva ezzel a kihívásokat. ”Keményen meg kell dolgozni azért, hogy újra felfedezze magát az ember.” – jegyzi meg Dave. ”Időről-időre új emberekre van szükség magunk körül ahhoz, hogy inspiráljanak bennünket.” A ’Playing The Angel’ gyorsabb ütemű, mint az előző két Mode album, ezzel is hangsúlyozva a lemez jelentőségét és vibrálását. Ben elfogultsága az analóg szintetizátorok irányában a digitálissal szemben, meghatározónak bizonyult a hangzás kialakítása szempontjából.

Mindezeken felül, ez az első Depeche album, amelyen Dave Gahan, mint dalszerző közreműködött. Az énekes három dalt is jegyez (’I Want It All’, ’Suffer Well’ és ’Nothing’s Impossible’), amelyekhez a lelki erőt, bemutatkozó szóló albumának (’Paper Monsters’ / 2003) fogadtatásából merítette. Az album további 9 dala mögött természetesen továbbra is Martin Gore áll. Martin, aki a szokásokhoz híven, ezúttal is rendíthetetlenül sajátos módon festi le az emberi lét komor oldalát. Tulajdonképpen, viccelődve ugyan, de megjegyzi, hogy az album hátsó borítóján található szlogen egész jól összefoglalja a lényeget: ’Fájdalom és Szenvedés Különböző Tempóban’. ”Dave szerint, mindössze egyetlen témára építve csináltam végig egy 25 éves karriert. Nem értek egyet: két témára építettem!”

Amikor arról kérdeztük, hogy mi az album fő témája, csapásvonala, Martin csak mosolygott: ”Minden és bármi, ami az igazán rendellenes emberekkel kapcsolatos.” Ezzel együtt, hiba lenne figyelmen kívül hagyni, hogy a Depeche Mode mindig is a szomorú dolgokról szólt. ”Sohasem láttam a zenénket túlzóan sötétnek. Valahogy mindig ott pislákol(t) a remény. És csak remélni tudom, hogy ez átjön a zenén.”

Az optimizmus, a megújult életerő és az öröm érzése az, amelyet ez a csapat át- és megélt, illetve ezek azok az érzések, amelyek jelenlétét észlelhetjük a ’Playing The Angel’ albumon. Ugyanakkor Dave, Martin és Andy nyilvánvaló tündökléséből egyértelműen kiolvasható az öröm, hogy visszataláltak a Depeche Mode-hoz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy küszöbön egy briliáns album megjelenése, illetve közeledik egy hatalmas, teltházas világ körüli turné, amely a csapat elképesztő, globális közönségének köszönhető.

Mindeközben Dave, hálát ad az égnek, hogy itt lehet, és megteheti ezekez a dolgokat. ”Oly sok mindent elértük 25 év alatt, és közben oly sok mindent túl kellett élnünk… Azon rengeteg zenekar közül, akikre fogadni mertem volna, hogy nem élik meg ezt a kort, a miénk lett volna az első!” – nevet. ”Olyan zenekarok mellett látom ma magunkat, mint a U2 és az R.E.M., hogy csak azokat említsem, akikkel együtt kezdtük. Jóllehet, mi valahogy sohasem illettünk a képbe, és talán soha nem is fogunk. Idővel magunkévá tettük a dolgot – nincs a Depeche Mode-hoz hasonlatos zenekar. Az indíttatásom egy részét valamikor elvesztettem a ’90-es évek közepén, de mostanra visszakaptam azt. Ma sokkal jobb a Depeche Mode tagjának lenni, mint 15 évvel ezelőtt.”

HDMFC

[2005.10.18.]