Leftfield

A Paul Daley és Neil Barnes alkotta duó 1989-ben alakult, az első kislemezt 1990-ben jelentették meg (Not Forgotten), majd szépen sorba jöttek a single-ök egészen 1995-ig, amikor is kiadták az elő albumot Leftism címmel.

Burn Hollywood, Burn!!!

Az első igazi slágerük az Open Up volt, amit John Lydon-nal (Sex Pistols) közösen készítettek el 1993-ban. A dal refrénjében elhangzott "Burn Hollyood, Burn" a dél-kalifornia-i hatalmas erdőtüzekre utalt (elsősorban).

A Leftism albumot már megjelenése után a legfontosabb brit dance albumként emlegették, hiszen a korong olyan dalok gyüjteménye, mint a lassú, erősen reggae hatású Release the Pressure (feat. Earl Sixteen), a dubosabb, ambientes Original (Toni Halliday gyönyörű hangjával), a trances, "savas" Song of Life, a már említett Open Up vagy az zseniális Afro-Left, Neil Cole (Djum Djum) érthetetlen afrikai szövegelésével.

A tipikus Leftfield-hangzást egyaránt meghatározta a punk, a house, a soundsystemek világa, a downtempo, a hiphop és az afrikai törzsi zene. Ezen hatások összessége tette a Leftfield zenéjét olyan különlegessé, hogy ne csak kilógjon a sorból, hanem meghatározó klasszikussá váljon, amit mi sem bizonyít jobban, hogy míg 1998-ban csak a 80. helyet kapta meg a legjobb brit albumok listáján, 2000-ben már a 34. helyre küzdötte fel magát.

A debütáló albumot 1995-ben jelölték Mercury díjra is, de balszerencséjére a Portishead is abban az évben jelentette meg Dummy című lemezét, ami végül is kiütötte a Leftism-et.

A Leftism sikere után nem volt könnyű dolga a duónak: nagy lett az elvárás a következő albumot illetően. Elég ritka, hogy valaki a második lemezzel még magasabbra tudja tenni a mércét. A Paul Daley-Neil Barnes párosnak sikerült: az 1999-ben megjelent Rhythm and Stealth című album jött, látott és mindennél jobb lett!

Az első lemezhez képest kicsit durvább, sötétebb és "okosabb" lett a Rhythm and Stealth. Az első kislemez az Afrika Bambaataa-val közösen készített Afrika Shox, melyhez Chris Cunningham kérték fel, hogy készítsen videót. Chris nevéhez fűződnek olyan nagyszerű klipek, mint Aphex Twin Come to Daddy-je (és a Windowlicker is), vagy Madonna Frozen-je.

A következő nagysikerű kislemez a Dusted címet viselte, a kötelező közreműködő pedig az angol hiphop szcéna egyik ismert arca: Roots Manuva. A Dusted egy kemény basszusokra ültetett hiphop szám, melyet Roots Manuva absztrakt szövegelése tesz igazán izgalmassá.

A harmadik kislemez a Swords címmel jelent meg. A dalhoz a soul énekes, Nicole Willis adta a hangját. Az elektrós ütemek, a kifinomult effektezés, Nicole hangja és a dal furcsa építkezése az egyik legkiforrottabb Leftfield szerzeményé tette a Swords-ot.

A duó több filmhez is készített zenét, ezek közül a leghíresebb a Trainspotting soundtrackjén megtalálható A Final Hit és a Parthoz készült Snakeblood.

Akik fegyverként használták a hangerőt

A duó kifejezetten szeretett a színpadon állni és úgy gondoltak az élő fellépéseikre, hogy azoknak minimum felejthetetlennek kell lennie. Ennek egyik nélkülözhetetlen elem volt a hangerő. A csapatnak sokszor meggyűlt a baja amiatt, hogy mindig maximumra tekerték a volumét. Megesett, hogy rajongók halláskárosodást szenvedtek egy-egy Leftfield live alkalmával. Franciaországban elvitték a hangmérnöküket a rendőrök, 1996-ban pedig leesett pár hangfal a Brixton Academy faláról, mivel nem bírták a rázkódást. 5 évig a lábukat se tehették be a helyre: ki lettek tiltva. 2000-ben léptek fel utoljára.

Talán mondani sem kell, de nem igazán volt olyan számuk, amit a kritikusok az égekbe ne dícsértek volna. A Leftfield olyan hangzást gyúrt össze, ami utánozhatatlan, a munkásságuk pedig igazi mérföldkő az elektronikus zene történetében.

[2008.12.21.]