A piknolepszia jelenléthiányt, tudatkiesést jelent. A piknoleptikus ‘célja’ kiszakadni az időből, megbillenteni a megélt világ egyensúlyát. Eredménye a ‘távollétben töltött’, megbontott idő. Az előadásban H. Purcell zenéje az, ami ezen kimaradt idő keresésére és vizsgálatára ösztönöz, operáiból azokat az áriákat kiragadva, melyek leginkább az angyalok ‘nyelvén’ szólnak és a kortárs zenéhez közelítenek, öszeillesztve Ágens “a barokk opera ihlette, a transzcendenst célzó ‘áriáival’. A Purcell piknolepszia nem a hagyományos dramaturgiára épül, az előadás meghatározó létélményeket közvetít. A nézők belépnek a már ‘megkezdett’, vagy ‘bizonytalan időktől így folyó’ történetbe, s mikor távoznak, akkor sem a konkrét történetet, hanem a történet érzetét, belső ideáját viszik ki a térből.
A színpadon megjelenő lények és képek jelekként funkcionálnak, megjelenésükkel erősítik vagy gyengítik az egyénre szabott történet erejét, mint valamely hamis vagy igaz ‘játék’ döntnökei. Nincsenek csúcspontok, hiszen folyamatosan csúcspontok vannak... az emberi elme letisztult belső vízióit láthatjuk itt, a tiszta hang extázisát. Egyértelmű, tiszta formák, kísértés nélküli állóvilágok, átlátható rendszerek, az emberi lény harmónia és egység utáni hihetetlen vágyakozásának titkos, belső leképezése a Purcell piknolepszia.
Ágens beskatulyázhatatlan, szférikus hangja és Gergye Krisztián “a különleges jávai táncból építkező, csak Gergyére jellemző mozdulatsorai”, melyek a Tenebrae c. előadásban már találkoztak, ahol is a sötétség és a Daimón problémakörét dolgozták fel, most Tasnádi József képzőművész segítségével a ‘felső világok’ felé fordulnak, azt szeretnék kutatni és megjeleníteni.
A Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága szakmai kuratóriuma döntése alapján a 2003/2004 évadban A legjobb alternatív előadás díját kapta a Purcell piknolepszia.