Yngwie Johann Malmsteen Budapesten

Yngwie Johann Malmsteen 1963-ban született Stockholmban egy katonatiszt apa és mûvész anya gyermekeként. Az érdekes párosítás következményeként, a szülõk hamar elváltak, Yngwie-bõl pedig elég vásott kölyök lett, valójában csak egy dolog hatott rá, a zene. Gitárt elõször Jimi Hendrix halálának napján vett a kezébe, ezzel - tudtán kívül - megváltoztatva a rock történelmet. Ami mély benyomást gyakorolt már a fiatal Malmsteenre is - nõvére révén - a klasszikusok, Bach, Vivaldi valamint Ritchie Blackmore a Deep Purple-bõl , aki szintén rendelkezett klasszikus gyökerekkel.

Malmsteen hamar rájött, hogy az ABBA-hoz szokott svédek között nem sok babér terem számára, ezért korai demóit külföldi lemeztársaságoknak is elkezdte küldözgetni. Ennek meg is lett az eredménye, Yngwie alig múlt 20 éves és máris meghívót kapott Los Angelesbe; az egyik kiadó õt nevezte ki a Steeler gitárosának. Noha a velük készített album egyedül Yngwie egy szólója miatt emlékezetes, hamarosan kultikus hírnévnek örvendett a korong. Eddigre azonban Malmsteen már az Alcatrazz soraiban játszott és kezdett világossá válni, kivételes tehetsége csak akkor bontakozhat ki, ha szólóban folytatja tovább a zenélést. 1984-ben, 21 évesen jelentette meg az Yngwie Malmsteen's Rising Force-ot, amit ma a neoklasszikus rock alapmûveként emlegetnek. Talán ezen az albumon elõször, végre teljességében megmutatkozott az a klasszikusok ihlette egyedi gitárjáték ami méltán vált névjegyévé. A legígéretesebb tehetségek közé sorolták, Év Albuma cím, Grammy díj nevezés és egyéb elismerések tömege zúdult rá, jelezve: a rock világnak nagyon tetszik ez a régi és mégis forradalmian új megközelítés, hiszen ennyire merészen még senki nem ötvözte talán a két mûfajt. Sikerét annak köszönhette, hogy a modern elektronikus zenébe sikerült úgy beágyaznia az évszádokkal ezelõtti mesterek stílusát, hogy az tökéletesen beilleszkedjen az új környezetbe.

A dicsõségtõl szerencsére nem részegült meg, 85-ben jelent meg a Marching Out, majd egy évre rá a Trilogy, amit Malmsteen személyes kedvencének tart mind zenei, mind szöveg szempontjából. Itt aztán egy év szünet következett, több sajnálatos esemény következtében. 24. születésnapján karambolozott, a pengetõ keze idõlegesen lebénult, a managere átverte és elvesztette édesanyját. Yngwiet azonban a fenti északon gyártották, így nem adta fel könnyen, eredményeként ’88-ban újabb korong látott napvilágot, az Odyssey, mely már kicsit lazább, közérthetõbb lett elõdeinél, de még messze az egyik legérzelemdúsabb albuma (szerintem). Az Odyssey ennek köszönhetõen aranylemez lett az USA-ban, zenéje pedig szélesebb közönséghez jutott el, mint valaha. 89-ben Malmsteen élõ albummal jelentkezett, amin a nagysikerû Leningrádi koncertet rögzítették. 90-ben jött aztán az Eclipse, ami hangulátaban kissé visszakanyarodott az Odyssey elõtti anyagokhoz. Az albumokhoz tartozó felállása eddig is elég változatos volt, természetesen Yngwie személyét leszámítva, azonban az Eclipse elõtt egy komolyabb 'csere' történt. Az elsõ albumtól kezdve billentyûn játszó Jens Johansson, aki szintén nagymértékben felelõs volt a dalok klasszikus-romantikus-középkorias hangulatáért eltávozott a bandából, helyére pedig Mats Olausson került. A váltás azonban egész jól sikerült, Jens utódja legalább olyan jól képzett muzsikus.
Az ezt követõ albumok, igazán sok újdonságot nem hoztak, bár még így is magas színvonalat képviselnek. 1998-ban egy régi álmát válthatta valóra, egy teljesen szimfonikus nagyzenekari mûvet komponált és rögzített a Cseh Filharmonikus Zenekarral. Yngwie szerepe a rockzenében megkérdõjelezhetetlen.

[2005.05.14.]