A magyar gitáros nagy nemzetközi sikere, és ami mögötte van - interjú

Még csak 21 éves, de már nemzetközi gitárverseny döntőjébe jutott egy pécsi fiatalember, nevezetesen Pálfi András. Ebből az alkalomból is beszélgettünk vele.

A Budapesti Műszaki Egyetem másodéves informatikus hallgatója hét éve nyúzza a gitárt és idén beérni látszik a gyümölcs: bekerült a BBC által szervezett Guitar Idol 2009 nemzetközi verseny döntőjébe, amelyre június 13-án kerül sor.

András a világháló segítségével megtartott három selejtezőn és egy elődöntőn vette sikeresen az akadályokat, míg bejutott a végső, a tizenkettes döntőbe. Erről és minden más érdekes részletről is megkérdezte a zene.hu Pálfi Andrást.

– Hogyan fogadtad a hírt? Mi játszódott le benned, amikor megtudtad?
– Nos, a dolgot nem egyik pillanatról a másikra "tudtam meg", tehát volt időm arra, hogy barátkozzak a gondolattal, hogy bizony ott leszek az élő döntőben. Miután olyan sok médium leközölte a 120-ba való bejutásomat, és a hír szájról-szájra is elkezdett terjedni az interneten, egyre csak gyűltek a szavazatok, és egy idő után egyre egyértelműbbé vált, hogy benne leszek a Top 4-ben. (A szabályok úgy szóltak, hogy a szavazatok száma alapján 4 gitáros jut be biztosan a döntőbe, és további 8-at a zsűri válogat össze-a szerk).

– Milyen módját választotta a verseny kiírója, hogy a tudtodra adja: ott vagy a legjobbak között?
– Pár nappal a szavazás lezárása előtt kaptam egy hivatalos e-mailt a Guitar Idol szervezőitől, melyben leírták, hogy mivel ők is látják, hogy mennyire elhúztam a szavazatokkal, és nem nagyon hiszik, hogy még négy ember leelőzhet a zárásig - ezért küldtek egy hivatalos meghívót a döntőre (egyébként a lelkemre kötötték hogy erről ne beszéljek senkinek a szavazás lezárásáig, de ugye ez már megtörtént). A dolognak az volt az oka, hogy rengeteg szerveznivalójuk van a döntőig, és tavaly pl. több potenciális döntőbejutó is visszamondta a lehetőséget, ugyanis anyagi gondok miatt nem tudtak kiutazni. Ezért biztosra akarták tudni mihamarabb, hogy ha lehetőségem nyílik rá, tudok-e jönni. Természetesen igennel válaszoltam…

Vesztenivaló nem volt!

– Mennyi időt töltöttél szavazók toborzásával, milyen praktikákat vetettél be?
– A dolog úgy kezdődött, hogy még a 120-as döntő indulásakor egy kör e-mailt kaptunk a szervezőktől, melyben arról írtak, hogy bizony vegyük tudomásul, hogy egy nagyon komoly dolog résztvevői vagyunk, ezért hirdessük magunkat amennyire csak tudjuk, és itt ne csak a FaceBook-os meg Myspace-es körlevelekre gondoljunk, hanem a helyi médiára is. Sosem csináltam még ilyet ezelőtt, mert őszintén, nem vagyok a nagymellényes típus - de gondoltam, vesztenivalóm nincs, meg kel próbálni, ezen nem fog múlni a dolog. Úgyhogy a szokásos körüzenetek után elkezdtem mindenfelé emailezni - újságok, netportálok, TV és rádióműsorok szerkesztőségének. Néhány napom egy az egyben ráment erre, de valami kis eredménye is lett - két bulvárlaptól is megkerestek.

– Végül születtek cikkek, bemutatkozások?
– Természetesen csak egy fél- illetve negyedoldalas cikkre futotta belőlem, de a dolog még csak itt kezdődött - ugyanis ezt a két újságot több szerkesztőség is olvassa reggelente, többek között a Sláger Rádió Bumeráng című adásának a szerkesztője is. Így történt, hogy bekerültem Boros és Bochkor mellé a stúdióba egy reggel, ahol meglepően hosszú élő anyagot készítettek velem. Ez volt az az ugródeszka, ami borzalmas módon beindította a szavazatok növekedését - egy igazi lavinát indítottak el ezzel. A Bumerángot ugyanis több millióan hallgatják, és így több ezer szavazatot köszönhetek nekik - ráadásul a lelkesebb rádióhallgatók még saját idejükből és energiájukból további hírverést csaptak nekem fórumokon blogoldalakon, az iwiwen, és még rengeteg más helyen. A dolog annyira elkezdett terjedni, hogy egy nagyobb és ismertebb sajtóorgánumok kerestek meg.

– Akkor volt támogatód, szép számmal, felkaroltak a lelkes emberek?
– Igen. Igazából nem magamnak köszönhetem, hogy ennyi szavazatom összegyűlt, ez semmi más nem volt, mint mérhetetlen mennyiségű szerencse, ami csak úgy szembejött velem. Önerőből ennyi szavazatot nem is hiszem, hogy össze lehetett volna szedni. Az érdem tehát NEM az enyém, hanem a töménytelenül rengeteg emberé, akik mellém álltak, és segítettek.

– Milyen feladatok várnak rád ez után?
– Huhh... Itthon egyelőre annyi, hogy még egy-két helyre el kell mennem, ami a médiát illeti. Sajnos a Harley Davidson fesztiválra való meghívást le kellett mondanom, mert egy napra esik a londoni zenekari próbákkal, ugyanis két nappal a döntő előtt ki kell utazni, hogy az ott felbérelt ritmusszekcióval összegyakorolhassunk. Nagyon bánom ezt a fesztivált lemondást, legalább akkora kitörési lehetőségnek tartom itthon, mint a Guitar Idolt külföldön.

[2009.05.13.]