A Tankcsapda koncertjére csak a mázlisták juthattak be

Egy héttel azt követően, hogy – amint arról mi is beszámoltunk – a Diesel Clubban adott koncerttel véget ért a Tankcsapda tavaszi turnéja, a fiúk május 20-án - a fővárosiak legnagyobb örömére - ismét Budapestre látogattak. Igaz, ezúttal minden korábbinál nehezebb volt az A38 hajón megtartott bulira bejutni.

Ezúttal nem a gazdasági válság okozta anyagi jellegű nehézségekre gondolok, és nem is megszigorított beléptetési rendszerre, hanem arra, hogy jegypénztárakban hiába keresték a rajongók a belépőket. A koncertet a Tankcsapda egyik szponzora támogatta, ennek folyamodványaként egy internetes kvízjáték keretein belül e szponzorhoz kapcsolódó kérdésekre kellett helyes válaszokat adni ahhoz, hogy a próbálkozók bebocsátást nyerhessenek a zártkörű partira.

Whysky in the Jar

Ezúttal tehát olyan bulit szerveztek, ahol – Lukács Laci szavaival élve - gondoskodtak arról, hogy a családias környezetben és baráti hangulatban mindenkinek legyen elég helye táncolni. És a szerencsések köszönettel éltek is a lehetőséggel. A közönség, amely azért természetesen így is megtöltötte a hajó belsejét, kicsit ugyan lassabban melegedett bele a koncertbe a megszokottnál – amikor is rendszerint már az első taktusok felhangzásakor szinte felrobban a nézőtér -, de a hangulat színpadon és nézőtéren egyaránt folyamatosan fokozódott az elkövetkezendő majd két órában.

Az én szívem ugyanakkor már az első pillanatban nagyot dobbant, amikor nagy kedvenceim közül egyszerre kettőt is megláttam feltűnni a színpadon. A Lukácson lévő póló ugyanis az első Metallica nagylemez (ezzel egyetemben talán a trash metál műfajának) 1983-as megszületése előtt tisztelgett. (És bár nem akarok nagyon előre szaladni a beszámolómban, itt kell megjegyeznem, hogy az est keretes szerkezete is biztosíttatott számomra azzal, hogy amikor az utolsó ráadás nóta végével levonultak a zenészek, a technikusok egy harmadik kedvencemet, az AC/DC-t keverték fel 'kivonuló zenének”. Méghozzá egy alapművüket, a Problem Child-ot. Ezúton is köszönet érte...)

Nem amerika-lekvár

Visszatérve a helyzet fokozódására (és ide ismét a Tankok frontemberének kinyilatkoztatásaiból citálok), nem tudható, hogy mindez Johnnynak, Jack-nek, vagy, ami a leginkább valószínű, Jimmynek volt köszönhető (na nem a csepeli, sokkal inkább a Kentucky-i, pontosabban Clermont-i ágból). Az mindenesetre tuti, hogy a fiúkat sosem láthattuk ilyen intenzív promóciós tevékenységet folytatni koncert közepette. Persze ha a Pusztacsoroszlói Tejkombinát lenne a Tankok egyik legfőbb mecénása – már a gondolatkísérletért is elnézést kérek – sokkal nehezebb dolguk lett volna a hitelesség látszatát fenntartani a nyilvánosság előtt történő tesztfogyasztások során.

Most azonban szinte együtt nyeltük a bourbont Laciékkal. És ha a nedűt nem is osztották meg direkt módon velünk, a koncert említett atmoszféráján keresztül mindenképp csöpögtettek belőle. A koncert egyébként csak annyiban volt a tavaszi turné folytatásának tekinthető, hogy az A38 bárpulttal bordázott gyomra is sokkal inkább egyfajta klub-fílinget idézett, mintsem a sportcsarnokok és fesztivál nagyszínpadok hangulatát. (Egyetlen stilisztikai és hangulatjavító eszközt hiányoltam a bárpultok mögött. A lányok nem viseltek görkorcsolyát...Persze talán jobb is. Elaléltam volna.)

A „tracklist” szinte teljesen megújult. S bár a tavaszi turnét fémjelző első négy lemez számai közül jó néhánynak továbbra is fenntartották a helyet, ezúttal szinte valamennyi, a múltkori beszámolómban „hiányolt” melódia is a repertoáron szerepelt. Csak három dolog hiányát kellett továbbra is elszenvednem (még akkor is, ha mindháromból volt bőven a színpadon). Se elektromágnes, se füst, se lábdob. Sebaj. Hosszú még ez az év. És a leghosszabb napja, augusztus 10 is még hátravan.

Almát körtével

Ha már megadatott az a nem szokványos élmény, hogy egy héten belül kétszer is élőben tapsolhattam a debreceni srácoknak, szinte kényszeres az összehasonlítás. De nagyon erőltetett lenne részemről kiválasztani a két koncert közül a tartalmasabbat vagy az élvezetesebbet. Egyaránt, ha nem is egyformán jó buli volt mindkettő.

Az előbbi kicsit „durvább”, punkosabb, mégis letisztultabban, fémesebben csengő, a második bulizósabb, könnyebben emészthető (ha nem is gyorsan oldódó), már-már azt mondhatni, „populárisabb”, egyben tanktörténetileg lényegesen átfogóbb volt. Több intermezzóval és még több kontaktussal a közönség felé, amiben persze megint lehetett része a promotált nemes oldószernek.

Régen került a Tankcsapda színpadon ilyen közelségbe rajongóihoz. Fizikailag legalábbis. A legszerencsésebbek többször is pacsizhattak Cseresznyével vagy Lukáccsal, sőt néhányaknak még az is megadatott, hogy belekontárkodhattak a húrok szaggatásába néhány másodperc erejéig. Egy olyan pillanat volt, amikor megijedtem attól, hogy rossz fordulatot vesz ez a fajta interaktivitás. A színpadképhez tartozott Beam apó mérsékelten antropomorf, ugyanakkor embernagyságú felfújható mása is.
 

Képek a koncertről - klikk a fotóra

Márpedig tudvalevő, hogy ha egy színpadon a kellékek közt található egy pisztoly, akkor az az előadás során előbb vagy utóbb, de el fog sülni. Várható volt tehát az is, hogy a hatalmas palack egyszer csak stagediving-ot fog előadni. A játékszert egy megfelelően emelkedett pillanatban éppen Lukács bocsátotta a nézők rendelkezésére.

Akkor még nem gondolván – de miért is nem? - hogy ami egyszer lerepült a színpadról, az fel is tud repülni oda. Ráadásul a visszaúton sokkal nagyobb galibát tud okozni. Mint ahogy tette is, amikor egyenesen Lukács mikrofonállványának szállt. A vakszerencse óvta meg az énekest attól, hogy egy-két foga munkahelyi baleset áldozata legyen, vagy hogy a palack-gólem lenyelesse vele a mikrofont.

Ezúttal azonban ez is belefért és a zenészek zokszó nélkül vették tudomásul, hogy szolidabb öngólt rúgtak azzal, hogy kiengedték a szellemet a palackból. Vagyis a palackkal. (Mindazonáltal a közönség érintett tagjainak részéről ez sem volt sokkal jobb dobás, mint amikor régebben egy fél pohár sörrel célozzák meg jópofaságnak álcázott ostobaságuktól vezéreltetve állítólagos kedvencüket.)

Mi jöhet még?

Az elmúlt hetek élménykavalkádjának hatása alatt sem gondolom, hogy a Tankok ellőtték volna az összes puskaporukat. A Sziget mínusz 1. napján tartandó jubileumi nagy-koncertre biztos, hogy jó néhány töltet maradt még.

És talán abba a két és fél órásra tervezett giga-buliba kivétel nélkül minden kedvencem belefér majd. És ha nem, akkor aznap este azok lesznek a kedvenceim, amik terítékre kerülnek. És talán egy kis ízelítőt a szeptemberre tervezett új album számaiból is kapunk... Már előre összefut a számban a nyál (és az ütőeremben a vér).

– Balázs András –

UI: Sem a sörgyáraknál, sem a jegypénztárakban nincsenek érdekeltségeim, csupán jelzem, hogy néhány korsó gabonalére valót megspórolhat az, aki a következő majd egy hónap során, elővételben veszi meg az augusztus 10-re szóló belépőket a hajógyáráról elhíresült szigetre. A többi napijegy árának feléért.

Ajánlat! A Magna Cum Laudéban fog énekelni Lukács Laci?

[2009.05.30.]