Happy Gang és a nagy "turné titok"

Coryt, a lányok nagy kedvencét faggattuk a Happy Gang fellépések érdekes részleteiről.

Azonnal egészséges, jóízű mosoly jelent meg Cory arcán, mikor megkértem, hogy avassa be az olvasóinkat néhány emlékezetes, bizalmas Happy Gang rejtelembe…

– Ami elsőként ugrik be, mint szürreális, azóta is feldolgozhatatlan eseménysorozat, az egyik vidéki fellépésünk alkalmával történt meg velünk – kezdte az énekes.

A nagy számok törvénye szerint sok év alatt, sok száz sikeres fellépést tud maga mögött a csapat, s néhol bizony becsúsztak porszemek is a gépezetbe. Lelkesen boldogították a közönséget, a Magyarországon található Ásványráró, vagy „Cigánybokor” színpadain. Sőt még az amerikai New Jersey magyar nyelvet ismerő és nem ismerő publikumának is átadták a zenei köntösbe öltöztetett üzenetet, hogy „Sokáig voltunk távol”. Így széles spektrumú skálán gazdagodott az alkotói élményanyag.

– Elmesélek egy rövid vicces esetet, ami a nem fantázia szüleménye által kitalált, Hejőpapi nevű településen esett meg velünk – folytatta később Cory.

Utazás az ismeretlenbe

– Esténként akár 6-7 helyen is felléptünk, így komoly fizikai igénybevételnek voltunk kitéve, ugyanis a sok mozgás eredménye a folyamatos izzadás is volt. Ez pedig azzal is járt, hogy ugyanennyi számú fellépőruha szettet kellett magunkkal vinni. Tehát, mint egy kosárlabda csapat, akkora táskákkal jártunk és érkeztünk meg a fellépések helyszíneire. Mivel a legmenőbb ruhamárkák szponzorálták a csapatot, egy ilyen táska holmi értéke a több százezer forintot is elérte. S ugye a menedzserek és a fellépést szervezők intézték a megjelenéseket, fogalmunk sem volt, hogy mondjuk Hejőpapin majd hová érkezünk. Időnként teljesen megdöbbentünk, mert már órák óta mentünk a pusztában a semmi közepén és bár lovas nemzet vagyunk és a pusztához genetikailag is valami ősi erő vonz minket, mégis nehezen képzeltünk magunk elé egy nagy rendezvényt egy ilyen fekete lyukban – lendült bele a mesélésbe.

Azok a jellegzetes szagok

– Ebben az esetben mégis inkább szellemi fekete lyukról beszélhetünk inkább, mert az instabil pályán keringő, illuminált kerékpárosok útvonalát követve, könnyedén megtaláltuk a célállomást, az este fénypontjának frenetikus ígéretét magában hordozó, helyi kocsmát. Mint kiderült a kocsma csak a gyönyör kapuját volt hivatott megtestesíteni. Amint izgatottan beléptünk, bűvöletes hatása alá vont minket a jellegzetes hónapos, poshadt, üvegbe „szmötyisedett” sörpenész karakteres illata, mely keveredett a tiszta oxigént elemi formájában csak a finnugor mondakörből ismerő, a söntéspultot is körbe ölelő „kultúrhelyiség”, bűzös, a misztikus thrillerekből ismert félhomályos füstjével – folytatta.

– Az ismeretlenbe tartó utunkon a helyi vezetőnk segítségével tájékozódva küzdöttük magunkat előre a szinte túlvilágian káoszos hangzavarral színesített, a felismerhetetlen körvonalaik alapján egyértelműen humanoidoknak nem azonosítható lények között az úgynevezett öltöző irányába. Utunk hirtelen egy folyosóba torkollott, ahol világosan felismerhető földlakók támasztották az évtizedeket megtapasztalt festékmaradványokat, amik a falakat borították. A zaj is tompábban fejtette ki hatását és már beszűrődött a „tuci-tuci” szavakkal leginkább leírható, a korszakot meghatározó zenei gondolatot végletekig kiveséző egyik alkotói csoport aktuális műve – sztorizott tovább.

A valóság lecsapott!

– Mégis, agyunk cikázó gondolatai kis időre megnyugvást találtak a megváltozott környezetben, mintegy gyors meditatív állapotba kerülve, mintha lebegve úsztunk volna tovább a folyosón, abban a reményben, hogy közel a biztonságot jelentő mentőkabin. Ebben a védtelen pillanatban csapott le ránk a gondolatinkat kifürkésző, álomrontó, lélekrabló, a galaktika legrettegettebb jelensége a „homo ostobusz” avagy az „ultrabutakusz-unintellektusz-hyperagyatlanusz”. Minden utazó előadó legrettegettebb ellensége. A fegyver, amellyel kíméletlen hatékonysággal kényszeríti térdre az ellenfelet, nem fizikai jellegű, mégis totális csapást képes mérni az áldozatra, a mesterien kikristályosított verbális ágyú. Nincs ellenszer, a hatás végleges. Szóval ott lebegünk keresztül, félig hipnózisban a folyosón, kiöltözve, szép ruhában, táskáinkban értékes ruhautánpótlás-adagunkkal, amikor az egyik fej szólásra nyitja a száját és lézeres célzó berendezésével (sörös üveges karja mutatóujjban végződve), kegyetlenül, előre megfontolt szándékkal ránk irányítja a beélesített mondatrakétát:

„Nidda’, möggyüttek a tányásiák!”

– BUMM! Telitalálat! Megsemmisítő! Még ma is tisztán hallom és néha verítékben fürödve ébredek az éjszaka közepén. Kijózanító velős megfogalmazás! De eljött a holnap és nekünk tovább kellett utazni egy másik talányos település irányába, egy újabb bevetésre, ahol folytatódhatott kalandos kiképzésünk – zárta Cory a különös kalandot.

– forrás: www.karrierszerviz.hu –

[2009.08.31.]