Keressük a legnépszerűbb énekesnőt, olvasóink javasolhatnak előadót erre a címre. Annára, a Dawnlight énekesnőjére több szavazat is érkezett már, így adott volt, hogy utánanézzünk, milyen formációról van szó.
Új formációk mindig érkeznek a hazai könnyűzenében. Ilyen vállalkozó szellemű együttes a Dawnlight is, amely egyre több felkérésnek tesz eleget és az irántuk érdeklődök száma is rohamosan nő. Ennek ékes bizonyítéka, hogy versenyünkben is feltűnt az énekesnő, Anna neve. Bíró István ez év januárjában fogott neki a tagkeresgélésnek, ma pedig már számos fellépésen vannak túl.
A Dawnlight, tehát egy igencsak friss zenekar, akik már átélték a szárnybontogatás időszakát és egyre sikeresebb koncerteket adnak, és folyamatosan, nyílegyenesen törnek felfele.
Kezdjük Király Annával, aki 1992-ben látta meg a napvilágot és már az általános iskolában is közel került a zenéhez. A gimnáziumban sem hagyott alább a lelkesedése, sőt az ír táncot is felvette a kedvtelések közé. Áron a gitárokat nyúzza, míg Bíró István a keyboard szakavatott zenésze, aki azonos évben született Annával és követte másban is a példáját: zenei iskolákat végzett és magántanárnál is lelkesen koptatta a billentyűket.
Volt, aki nem bírta az intézmlnyesített oktatást
Hujber Vilmos dobos már fiatalabb „évjárat”, ő 1994-ben született, ám abban, hogy zenei iskolában járt, nem különbözik társaitól, beállt ő is szépen a sorba. Varga Dániel a basszusgitárért felel, és ő a harmadik, aki 1992-ban született. Ám aprócska eltérést megfigyelhetünk vele kapcsolatban: társaival ellentétben egy év után úgy döntött, inkább magánúton folytatja tovább a zenetanulást.
Stílusukra leginkább a ghotic metál ami jellemező ám kategorizálni nem is olyan egyszerű őket. Saját dalokkal is egyre intenzívebben próbálkoznak, de jelenleg még leginkább a nagyokat követik és igyekeznek minél többet látni, hallgatni, gyakorolni és persze fellépni.
Ismerd meg őket és hallgasd meg, milyen is hangja a Legnépszerűbb énekesnő versenyünk egyik jelöltjének!
– zene.hu –
[2009.07.23.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.