Képekben! Karthago az Arénában: "Ha már egyszer jubileum... hát legyen ünnep a javából

Közel két és fél óra tiszta, hamísítatlan rock. Na jó, legyen benne egy kis west coast is, de ez a lényegen mit sem változtat. Öt karizmatikus figura, aki zenei polihisztorként most igazán megmutathatta kivételes képességeit. A Karthago harminc évet húzott le jóban-rosszban, melyet nagyszabású bulival ünnepelt a Budapest Sportarénában.

Ha már egyszer jubileum… hát legyen ünnep a javából! Korinthoszi oszlopok, kivetítők, pazar fények - a színpadkép önmagáért beszél. Tudjuk: valamire való koncert nincs látvány nélkül, a Karthago igyekezett is megfelelni a XXI. század elvárásainak. Sikerrel.

Ha belegondolunk, hogy a fiúk nem kevesebb, mint harminc esztendőt nyomtak le egymás mellett, hát minimum kalapemelést érdemelnek. ’79 óta változatlan felállással, ha nem is egyhuzamban, de mégis csak együtt küzdenek a zenekar sikeréért, a hazai rock életben tartásáért. Ki-ki a maga módján, hisz’ öt különböző ember, más és más életritmussal, habitussal. Ennek ellenére nagyon érzik egymást. Elég egy apró rezdülés, egy leheletnyi mozzanat, az érzékeny antennák máris veszik a jeleket.

A régi, bohókás fellépő ruháknak (Takáts Tamás legnagyobb örömére) immár az emléke is a múlté, a kor és az életkor meghaladta a vitatható kiállítású jelmezeket. Ma már szűk bőrnadrág, és Karthago feliratú póló dukál. Mint ahogy az egykoron látványelemekkel dúsított, és az erre kihegyezett zenei produkció is átadta helyét a kiérlelt, letisztult, precíz előadásmódnak.

Magabiztosságukra mi sem jellemzőbb, minthogy bátran belecsapnak az új album tételeibe (Ha neked kevés; Kevés a szó; Egy nap az élet; Élek), pihentetőül mindössze két régebbi siker szakítja meg a trendet. Gidófalvy Attila új oldaláról mutatkozik be: az Időtörés album kemény, AC/DC-s hangzásához igazodva gitárt ragad, ezzel erősítve a heavy metalba hajló darabok megszólalását. Szigeti Feri, a főnök is meglepő aktivitással hozza rövid, de annál ütősebb szólóit.

A kifogástalan hangosítás (köszönet Gellért Bubunak és csapatának) elsősorban a ritmusszekciónál érezteti hatását. Kiss Zoltán Zéro keze alatt markánsan szólalnak meg a basszus alapok, melyek hangról-hangra levehetők. Ehhez csatlakozik Kocsándi Miki precíz, dinamikus dobmunkája, aki ráadásul két nótában is bizonyságot ad egyáltalán nem elhanyagolható énekes tehetségéről.

Ezalatt, kiváló kollégáját helyettesítvén, a Csak a zene szól tételében Takáts Tamás gondoskodik a tempóról és a ritmusokról. Sort kerítenek külön-külön szólókra is, tudatva országgal-világgal, hogy a Karthago muzsikusai bizony megtanultak hangszereikkel bánni.

A beszámoló folytatása és fotókért menj tovább a következő oldalra.

[2009.10.02.]