"A megálmodott karrier sok esetben egyáltalán nem valósulhat meg" - interjú Laki Krisztinával

A művésznővel folytatott beszélgetés számos homályos kérdésről fellebbentette a fátylat, ami egy laikus számára felvetődhet az opera világával kapcsolatban. Múltról, jelenről és mindenről, ami opera, beszélgettünk Laki Krisztinával.

– Világszerte számos sztár-operaénekessel, karmesterrel lépett fel. Ezek közül melyiket tartja legnagyobb sikerének, élményének?
– Kiemelve egyet sem tudok megemlíteni, de vannak komponisták, akiket nagyon szívesen kiemelek, mindig ünnep volt számomra, mikor műveiket énekeltem. Ezekhez tartozott Bach, Mozart, Johann és Richard Strauss, s ez a vonal. Akkor voltam mindig boldog, amikor egy kitűnő karmester, kitűnő rendező és kitűnő kollégákkal dolgozhattam együtt. S ez bizony elég sokszor megadatott nekem a több mint 30 éves pályafutásom alatt. Nem mellékesen, a színpadon mindig otthon éreztem magam. Az én szerencsés helyzetem abból adódott, hogy mint fiatal kezdőt elég jól felkészítettek, a tanárom Réti József volt. Ő rendkívül kulturált, sokoldalú művész volt, aki a mai napig pótolhatatlan hazánkban és külföldön is.

- Az első szerződéses évek folyamán, három évig a berni operaház vezető szopranistája voltam, ami azt jelentette, hogy minden premiert énekeltem, nem volt második szereposztás. Ott énekeltem az első Sophie-mat, az első Gilda-mat, az első Éj Királynőjét, az első Strauss Hallgatag Asszonyt, az első Julius Cesart, és még sorolhatnám. Onnan kerültem a Deutsche Oper Am Rhein operaházba Düsseldorfban, és ott jöttek tovább a szerepek, az első Zerlina, Susanna és Despina, később Oscar. Majd elkerültem Kölnbe, 13 évet töltöttem el a Kölni operaházban, ott énekeltem először az első Zdenkát. Hálával tartozom az akkori intendánsoknak. Bizony ott az énekeseket még vezették, még felépítették.

– Mire gondolt itt egészen pontosan?
– Miután egy feladatot megoldott, megkapta a következőt. Ma ez már sajnos nem így történik. Biztosan tudja, hogy a hiba részben ott van, hogy sok fiatal énekes nem elegendő felkészültséggel kerül az operaházakba vagy a színpadra, és ez nem csak magyar, hanem európai viszonylatban is így van. Ezt tudom, mert ezt nap, mint nap tapasztalom, hangsúlyozom, minden nap! Sokszor valóban romokat hall az ember, és meg kell mondanom: nem túlzok, romokat. És felépítésről, valakinek a tovább vezetéséről szó sincs. A komoly alapokkal, melyeket Magyarországon kaptam meg, kezdő énekesként nemzetközi szinvonalon helyt tudtam állni. A megálmodott operai karrier nagyon sok esetben egyáltalán nem valósulhat meg, még akkor sem, ha egy hatalmas tehetség van mögötte, mert nincs meg a megfelelő felkészültség, a biztos alap, amelyre az felépíthető.

Önbizalom, bizalom, feladat!

– Mit ért megfelelő felkészültségen?
– Komoly technikára alapuló művészi kifejezőképesség és az egész ember vezetése. A fiatal énekesnek önbizalom kell, bizalom, és kell feladat. Kell egy irányító kéz, aki azt mondja, hogy édes kisfiam, vagy kislányom, ezt még ne, előbb ezt csináld meg, tanuld meg és utána menj a következőre. Ez ma megszűnt. Ma vannak sztárok, akik nem is igazi sztárok. Megkérdem magától, mint kulturált zeneértő fiatalembert, hol van egy második Lucia Popp, egy második Mirella Freni, hol van egy második… Callasról ne is beszéljek! Ő egyedülálló volt. Minden évszázadban, évezredben van egy Callas, ami az egyéniséget illeti, nem is a hangról beszélek. Minden összejön, az egyéniség, a hang, az előadás. Jöjjünk ide Magyarországra. Hol van egy második Simándi, egy második Réti, Orosz Júlia, László Margit, Ágai Karola? Hol? Sehol.

– Sosem vágyott a sztárságra, a népszerűségre?
– Ez olyan dolog, hogy aki a sztárságával van elfoglalva, zsákutcába jutott. Először is nem én mondom, hogy sztár vagyok-e, vagy sem.. Meg aztán akkor éreztem, hogy jó helyen vagyok, amikor körülöttem világhírű rendezők, világhírű karmesterek és világhírű énekesek voltak, és amikor Európa nagy színpadjain énekelhettem, mint Párizs, Milánó, Róma, Salzburg, Bécs, Hamburg, Stuttgart, etc . A mai napig sem tudom, sztár, vagy nem sztár, olyan körülmények között és olyan gárdával dolgozhattam hosszútávon, akik tényleg világsztárok voltak és én köztük lehettem. Ez jelenti nekem azt, hogy sztár. Ám ezt a szót egyébként sem szeretem.

– Meglep, hogy az utóbbi 7-8 évben, annak ellenére, hogy világszerte ismert a magyar sajtó mégsem foglalkozik Önnel. Bántja, zavarja ez Önt?
– Miért bántana? – hiszen Ön itt ül velem szemben és kérdez!

– Operaénekesnőként már visszavonult és a tanítással foglalkozik, vagy vállal még operaszerepeket?
– Teljesen visszavonultam. Az én szerepkörömben a kor is jelent valamit. Ezeket a Susannákat, meg Sophie-kat már bizonyos kor után nem illik a színpadra vinni. Jöjjön a fiatalság és mutassák meg ők, mit tudnak. Engem teljesen kitölt a tanítás, mert úgy érzem, hogy tartósan tudok segíteni, amikor baj van, és amíg ez így lesz, és erővel bírom, ez engem éltet. Érdekes, hogy sokkal több erőbe kerül tanítani, mint saját magam énekelni. Addig szeretném folytatni a tanítást, amíg úgy látom, hogy ez a munka kölcsönös. Akik tökéletesedni vágynak, eljönnek egy kurzusomra, ahol rendkívül intenzív, koncentrált munka folyik. Nem vagyok hive a felületes úgymond: „kozmetikának”, hanem gyökeresen tárom fel és változtatok a hibákon, amennyiben ez szükséges.

– Kik vehetnek részt az Ön kurzusán?
–Szivesen jövök haza kurzust tartani, hogy a fiatal magyar művészjelölteknek is megadasson a lehetőség, hogy akit érdekel, azon tovább segítsek. Ezek a kurzusok nemzetköziek, most is vannak Finnországból, Spanyolországból, Németországból és Kinából. Ez csodálatos dolog, mert lehet tájékozódni, lehet kapcsolatokat ápolni és nézni, hogyan ülteti a finn kislány a salátáját a kertjében és látni, hogyan ülteti a magyar kislány a saját kertjében ugyanazt a salátát. Bele lehet pillantani a másik munkájába. Ez nagyon gyümölcsöző. A tájékozódás a legfontosabb, hogy a növendékek hol vannak nemzetközi szinten.

– Mely országokban tartott kurzusokat?
– Hoztam magának egy kis legyezőt, ezen rajta vannak az idei kurzusok. Nyolc volt eddig ebben az évben. Ehhez jött a már tavaly is megrendezett kurzusunk Keszthelyen. Az idén is óriási sikere volt a zárókoncertünknek. A kurzusaim színhelye Németország, Ausztria, Svájc, Spanyolország, Olaszország, Japán, Szingapúr és Magyarország. A hazai mesterkurzusaimat Mondok Yvette koordinálja, aki ígéretes adottsággal megáldott tehetségű fiatal énekesnő, s a Liszt Ferenc Zeneakadémia PR managere.

– Mindig is operaénekes szeretett volna lenni?
– Igen, mindig is, világ életemben, csak ennyit tudok mondani, de erről még nem beszéltem senkinek. Maga talán még nem is élt, a Vasfüggönynek a legnehezebb szakaszait éltük, és én nem is mertem előhozakodni azzal, hogy mit szeretnék. Gondoltam, hogy jó, van az olasz technika és a német technika. És én szeretném mind a két technikát megtanulni. Egyszer egy társaságban, fiatal egyetemisták között, mikor a férjem még udvarolt nekem, ezt megemlítettem és megkérdezték, hogy igen?

Az interjú folytatódik, klikk IDE.

[2009.10.22.]