Beetetéses terápia: eat me! – Weep (Pszichopop-bonbon a magyar ég alatt)

A magyar popzenei piacról már régóta hiányzik valami friss hús, az underground-os brit pop-utánzatok nem hozták be a hozzájuk fűzött reményt – már ha valaki is bízott bennünk – így elég nehéz volt elhinnem, hogy tényleg van új a nagy alatt. És mégis: az eat me! az, amit a neve is mutat: egy tökéletesen emészthető kis süti…

Az érdekes, meghökkentő névválasztás miatt – rögtön M. Manson Eat me, drink me korongja ugrott be - elég visszás volt a Weep-pel való találkozásunk első pár pillanata. A lemezborító is meglehetősen fura – egy hatalmas szájat ábrázol – a zenekarról sosem hallottam ezelőtt, így nem is sokat vártam, betettem a lejátszóba a CD-t.

Az első nóta, a psalm kellemesen indít, a tánchoz is elég ütemes, élőnek ható dob volt az első, ami megfogta a fülem, majd két szó után felismertem Kozma Orsi hangját. A Jazz+Az és a Cotton Club Singers-ben már bizonyított, azóta elektros körökben mozgó hölgy hangja csodás összhangot alkot a nehezen meghatározható zenei alappal. Orsi mellett Komenczi Bálint gitáros és Borosi Gábor billentyűs erősíti a csapatot, akik a gyöngyösi Szőranya Emlékzenekarban mutatták meg korábban magukat. Bajkai Ferenc az MZ/X-ben, Nagy Gergely basszusgitáros pedig korábban a Kimnowak zenekarban játszott komoly szerepet. Nem amatőr zenészekből verbuválódott hát össze a csapat, és ez meg is látszik a produkción.

Valóban „ehető” lett az elektropop egyveleg, a kellemes női ének, fura szinti szőnyegre vetített, kemény dob-basszus alapra épített kis desszert. Maga a zenekarnév is – mint később kiderítettem – egy sütiből ered. A klasszikus „EAT ME” az Alice Csodaországban című könyvben szereplő sütemény, rajta az „Egyél meg!” felirattal. Alice ettől a sütitől nő meg, illetve megy össze.

A that city csak egyre beljebb visz minket – már a cukormáz alatt járunk, de a kajakóma még mélyebbre ránt – együltőhelyedben úgy pörög végig a lemez, hogy a to be left utolsó taktusai után lévő hatalmas csend zökkent ki és ébreszt rá: a végére értél.

Mielőtt túlzásokba esnénk, számomra ez a fajta zene főként tökéletes háttérmuzsikaként értelmezhető és befogadható. Olyan dallam-és énekfolyamként, amely mellett képes vagy dolgozni, enni, aludni – úgy, hogy közben kellemesen eltölt, de nem költözik beléd annyira, hogy túláradjon benned és mindenből kiszakítson. A szöveg angol, és – a zenekar bevallása szerint - a dekadens életöröm ihlette. Nincsenek túlkomplikált kifejezések, a hazai közönségnek is értelmezhetőek a szövegek, ugyanakkor sajnáltam, hogy a CD bookletje nem tartalmaz szövegkönyvet. A lemez egyébként nem kapható a CD boltokban, kizárólag az interneten keresztül lehet elérni.

Tagadhatatlanul az egyik legjobb nóta a lemezen a klipes white noise song, amit a csapat myspace oldalán /http://www.myspace.com/eatspace/ live felvételen is meg lehet sasolni. Számomra a television dawn lett az abszolút kedvenc, de a sunday girl is elég különleges, főként a francia nyelvű betéteknek köszönhetően.

Az eat me! előszeretettel mutatja meg magát élőben is, Pesten gyakran játszanak. Érdemes egyszer elkapni őket, hiszen az élő dobbal, gitárral és basszussal megszólaltatott dalok minden bizonnyal sikeresek lehetnek a koncerteken is, Orsi előadásmódja az internetes felvételeken is elég átütő. A csapatnak volt szerencséje a Morcheeba előtt is bizonyítani, a visszajelzések alapján nem is rosszul teljesítettek. Mindenképpen komoly jövő előtt állnak, bár – a mai magyar színtért elnézve – esélyes, hogy inkább külföldön tudnak többet bizonyítani. 

- Gedeon Andrea -

[2009.11.18.]