Fotókkal! Új frontemberrel is jól muzsikált az Alice In Chains Budapesten

Nemrégiben meséltem egy ismerősnek, hogy Alice In Chains-koncert lesz november végén, mire a válasza szimplán az volt, hogy ááááh, az biztos nem lesz jó, a régi énekest nem lehet pótolni. Én csak annyit mondtam erre, hogy egy esélyt azért megérdemel az új frontember, William DuVall. Nekem lett igazam!

Adott egy nagymúltú zenekar, akiket a seattle-i grunge istálló egyik koronaékszereként tartottak számon, nem minden alap nélkül. Az Alice In Chains mindig is kilógott kicsit a grunge-ból, zenéjük egyszerre volt metálosabb és akusztikusabb is.

Három sikeres lemez után hosszú csend következett – utoljára 1996-ban jöttek elő egy pompásan megkomponált MTV Unplugged-koncerttel, lemezen is dokumentálva azt. 2009-ig kellett várni, hogy újabb teljes anyaggal rukkoljanak elő, a Black Gives Way To Blue albummal. A lemez turnétérképére Magyarország is felkerült, ezzel pedig rengeteg rajongó álma vált valóra, hiszen hazánkban eddig még soha nem játszott az Alice In Chains.

Halál és tetszhalál

A zenekar ugyan soha nem oszlott fel, de hosszú időn át nem is működött, a rajongók is úgy könyvelték el, mint egy szépemlékű történetet, aminek vége lett. Egykori énekesük – Layne Staley – 2002-ben csatlakozott a túlvilági rocklegendák közé, már két hete halott volt, mikor megtalálták lakásában. A diagnózis: kábítószer okozta szívroham.

Képekért klikk a fotóra

Igaz, addigra már régóta nem jelentkeztek új dalokkal, 1995-ös, a zenekar nevét viselő – a kezdeti keménységhez visszatérő – nagylemezük volt az utolsó, amin új szerzemények szerepeltek. Abban az évben még Staley felbukkant a Mad Season nevű egylemezes (de az milyen jó album!) seattle-i grunge supergroupban, viszont a már említett 1996-os Unplugged lemez idején sem volt teljes értékű tag, heroinproblémái miatt már a rögzített koncerten is segítségre szorult. Barátnője elvesztése és fokozódó kábítószerfüggősége, illetve depressziója miatt a további alkotómunkára nemigen volt képes, 34 éves volt, mikor megszabadult evilági láncaitól.

Feltámadás
Innen állt fel az Alice In Chains, egy új énekessel. 2005-re datálható az újraegyesüés, ekkor egy segéykoncerten tűntek fel, de még keresték a megfelelő tagot, akivel pótolhatták Staleyt. 2006-ra megtalálták az emberüket William DuVall személyében, aki a korai 80-as években kezdte el zenei karrierjét az amerikai hardcore punk szcénában.

A nagy kérdés az este során az volt, hogy DuVall vajon tudja-e pótolni a zenekar korábbi arcát és frontemberét? Hálátlan feladat, de sikerült neki – és úgy láttam, a szépszámú közönség sem fanyalgott. A ráadás első számát (Would?) leszámítva nagyon jól hozta az összes dalt, egyszerre tudta hangján önmagát és Layne Staley-t idézni. Nem volt az az érzésem, hogy másolni akarja neves elődjét, hangfekvése mégis emlékeztetett rá.

Rutinosan néhány régebbi dallal indítottak, majd el-elszórták az új hangfelvétel darabjait is. A 2009-es lemez – melyen a dalok többségét szokásosan a gitáros Jerry Cantrell szerezte– a korábbiakhoz képest talán nem annyira átütő; persze az is lehet, hogy csak én változtam sokat az elmúlt 10-15 évben. Gyengének egyáltalán nem mondanám az anyagot, de koncerten határozottan jobban éltek a dalok, mint felvételről hallgatva. (A címadó, lemezzáró nótában szereplő zongorabetétet egyébként nem más, mint Elton John írta.) A Check My Brain című nótával meg fogunk még találkozni pár helyen – az a sejtésem.

Azért motoszkál bennem egy kérdés a koncert óta – persze tudom, hogy a "mi lenne, ha" kérdésekre nincs valódi válasz... De mégis? Vajon ha az Alice In Chains kortársa, a szintén seattle-i Nirvana még két élő tagja azt mondaná, hogy megtalálta Kurt Cobain utódát, mit szólnánk hozzá? Túl sok a párhuzam a két banda között, ugyanakkor ezt azért mégis nehéz lenne elképzelni.

- elvis-in-chains -
 

[2009.12.13.]