Minden idők 75 legnagyobb slágere - a 28. helyezett
A brit szerzői jogvédő hivatal április közepén jelentette be, hogy a Procol Harum ’A Whiter Shade OF Pale’ című dalát választották az elmúlt 75 év legnagyobb slágerének. Megszereztük a teljes listát és dalonként közöljük. Jöjjön a 28. helyezett.
Az összesítés az alapján készült, hogy mely slágerek szóltak a legtöbbet nyilvános helyeken és a médiában 1933 óta. Sorozatunkban egyenként közöljük a lista szereplőit.
28. Al Martino - Here In My Heart
Az első eladási adatokon alapuló brit kislemezlista, a New Musical Express Chart 1952-ben (egész pontosan 1952. november 14-én) indul, az 1927-es születésű olasz-amerikai táncdalénekes Al Martino pedig kilenc hétig állt a rangsor élen Here In My Heart című dalával.
Martino zenei karrierje mellett arról is nevezetes, hogy - a többek szerint Frank Sinatraról mintázott - Johnny Fontaine szerepében feltűnt a Francis Ford Coppola-féle 1972-es Keresztapában, s mindemellett ő rögzítette a film főcímdalát.
Utolsó sorlemeze 2006-ban jelent meg Come Share The Wine címmel. Martino 2009-ben, philadelphiai otthonában hunyt el.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.