Konferencia a rögtönzésről a zenében

Május 8-án és 9-én kétnapos konferencia kerül megrendezésre "Rögtönzés a zenei előadásban és pedagógiában" címmel a Kodolányi János Főiskola és a Zenetanárok Társasága közös szervezésében.

Rögtönzés és pedagógia

Zenét alkotni kétféleképpen lehet: komponálva és rögtönözve. A komponálás a fontolva haladás útja, amely véglegesre csiszolt művek létrehozására nyújt lehetőséget, a rögtönzésben viszont a játék, a „zenecsinálás” spontán öröme, az „itt és most”, a megismételhetetlenség varázsa jut kifejezésre. A rögtönzés tehát egyidejűleg alkotás és előadás, ez egyik legfőbb sajátossága.

A nyugati zenekultúra jelentős részben komponált muzsika, amely az alkotás – rögzítés – előadás hármas folyamatán alapul. Nem fordít nagy figyelmet a „direkt” zenélésre, ami bizonyos mértékben érthető is: az utóbbi nem ismételhető, nem rögzíthető, vagy ha rögzítik, megmerevedik, s elveszti legfőbb sajátosságát, a folyamatos változékonyságot. Nehezen kísérhető figyelemmel fejlődése, nehezen elemezhető, az írásos kultúra számára tehát többé-kevésbé idegen.

A világ zenekultúrája azonban improvizatív muzsikában gyökerezik. Improvizatív jellegű az élő népzene és minden olyan zenei megnyilatkozás, melyben az előadás nem kottában rögzített műveken alapul. A spektrum rendkívül tág: a folklór mellett gondoljunk a zene valamennyi területén fellelhető improvizatív elemekre és jelenségekre, vagy az úgynevezett improvizációs magaskultúrákra, melyeknek az adott rögtönzéstechnikát szolgáló, kialakult nyelvük, stílusuk van. Ilyen például az indiai klasszikus zene vagy korunk jellegzetes rögtönzésművészete, a jazz.

Ezeknek a kultúráknak, műfajoknak, stílusoknak részben pedagógiai szempontból való vázlatos áttekintése vezet a konferencia második napjának tematikájához. Az ekkor elhangzó módszertani előadások és csoportos improvizációs gyakorlatok azt kívánják bemutatni, hogyan alkalmazza és hasznosítja a zeneoktatás a rögtönzést, mi a célja az improvizációs készségfejlesztésnek és az integratív zenei nevelésnek, s hogy mindez hogyan valósítható meg a tanítás gyakorlatában.

Gyakran hallható tévhit szerint „a rögtönzés nem tanítható és nem tanulható meg, akinek van hozzá érzéke, csinálja – a többieket pedig ne zaklassuk”. Ha azonban nem előítéletekből indulunk ki, hanem tapasztalati tényekből, azt látjuk, hogy a gyermekben meglévő improvizációs készség, variációs ösztön ugyanúgy fejleszthető, kibontakoztatható, mint a mozgásösztön, a spontán nyelvérzék és sok egyéb adottság. Az alsó- és középfokú zeneoktatásban ugyanis a rögtönzéspedagógia célja nem improvizáló művészek képzése, hanem sokkal inkább az, hogy a tanuló kreatív formában ismerkedjen meg a művek belső világával, a zene alapelemeivel, hogy fejlődjön fantáziája, memóriája, önkontrollja, reagálási érzékenysége, döntési készsége – egyszóval muzikalitása. Ha viszont a zenével ismerkedő gyermek kezdettől fogva kizárólag művek tanulásával, azok interpretálásával foglalkozik, improvizációs érzéke elsatnyul. Pontosan úgy, ahogyan Kodály már 1929-ben mondta: „rögtönözne minden épkézláb gyermek, ha hagynák”.

A konferencia szervezői bíznak benne, hogy a jövőben a program témái a képzésben nagyobb figyelmet kapnak majd, s hogy a különböző oktatási intézmények ezekből hosszabb akkreditált kurzusokat rendeznek. Így a tanároknak módjuk lenne a gyakorlatban is behatóbban megismerkedni az itt elhangzottakkal.

Részletes program!

[2010.03.05.]