Hamarosan itt az új Deftones album

A sacramentói ötös tagjai kölyökként Anthraxot és The Smiths-t, Panterát és The Cure-t hallgattak, és imádták a deszkázást meg a Hupikék Törpikéket. Amikor befejezték a középiskolát, a banda a trip hopot a thrash-sel, a dallamos éneket megsemmisítő rezonanciákkal, és igen, a szépet a csúffal keverte. Listavezetőként áthágták a műfaji határokat, elutasították a kategorizálást, és összezavarták az iPodokat („heavy metal?” „hard rock?” „alternative?”). Most pedig karrierjük egyik legérdekfeszítőbb albumával álltak elő.
 

A 11 számot tartalmazó „Diamond Eyes” pont úgy viselkedik, ahogy a jó albumok szoktak – minden egyes szám egyre távolabb visz a napi mókuskeréktől, amíg elérsz egy olyan pontra, ami sokkal jobb, mint ahol elkezdted. „A zene rengeteg érzelmet képes adni, és ha ezeknek minden oldalát felfedezed, az csodálatos tud lenni” – mondja Chino Moreno énekes. „Mint a szomorúság – lehet finom, vagy szép, kitárulkozó, vagy közönséges. Amikor játszunk, az nem egy valóban tudatos dolog, de az érzelem számtalan különböző irányba elvisz minket. Szerintem ez a zene feladata.”

Stephen Carpenter kábult, hullámzó gitárjátékának összevisszasága, és Moreno szárnyaló majd titokzatoskodó énekstílusa jelenti a keserédes dinamikát minden Deftones albumon; a súrlódások vezérlik a zenét és a zenészeket is. „Folyamatosan ellentmondunk egymásnak, de ez teszi olyanná a zenénket, amilyen; intenzívvé és mássá” – magyarázza Carpenter.

Egy újfajta céltudatosság is kiemelkedővé teszi a Deftones hatodik albumát. Azután vették föl, hogy 2008 novemberében barátjuk és basszusgitárosuk, Chi Cheng agykárosodást szenvedett egy autóbalesetben. „Chi balesete után könnyű lett volna szomorú lemezt csinálnunk” – mondja Moreno. „Olyan volt, mintha egy felhő lett volna körülöttünk, úgyhogy elterveztük, hogy valami felemelőt fogunk csinálni. Igyekeztem elvonatkoztatni a mindennapi élettől, hogy inkább az absztraktról, a művészetről szóljon. Furcsán hangzik, de ez tényleg egy optimista lemez”. És spontán is.

Meglepő módon a Deftones épp befejezte egy másik teljes album, az „Eros” felvételeit is, amit végülis félreraktak. „Tudtam, hogy jönni fog valami jobb” – mondja Moreno. Korábban mindig nehéz dolog volt számukra az albumkészítés, dobosuk, Abe Cunningham azt mondja: „Mindegyik olyan volt, mintha a fogunkat húzták volna, sőt, talán inkább mint egy műtét érzéstelenítés nélkül”. „De ezúttal azt mondtuk, szarunk rá, legjobb barátok vagyunk, meg tudjuk csinálni. Szóval lazábban vettük és előjött a kreativitásunk”. – teszi hozzá.

Mostanában a Deftones egységesebb mint valaha, de nem volt ez mindig így. A feszültség az áttörést jelentő, 2000-es „White Pony” című albumuk után kezdett nőni. Ez volt az első korongjuk a Billboard-listákon, Grammyt nyertek vele, és platinalemez lett belőle. Állandóan turnéztak, ami viszályokhoz, majd kiégéshez vezetett. Carpenter és Moreno vitája zenéjük további irányvonaláról odáig fajult, hogy végül nem beszéltek egymással.

A konfliktus pokollá tette a zenekar életét, de írnivalót adott a szaksajtónak az albumok közötti időre. „A nagy részét felfújták, de tényleg nehéz időszakunk volt” – mondja a billentyűs Frank Delgado. „A legjobb ebben bandában az, hogy nem adjuk fel. Annyira működésképtelen, amennyire csak lehet, de mi mégis megcsináljuk.”

Az új album május 4-én jelenik meg.

- Warner / Fejes Anna -

[2010.04.09.]