Sámánok idézői a Hajón

„Az ősi eurázsiai puszta fergeteges zenekara a régi sámánok megidézőivel játszik egy színpadon” - állt a koncertet beharangozó sajtóközleményben. Az immár aranylemezes Vágtázó Csodaszarvas, a csillagász, egyben punksámán Grandpierre Atilla eksztatikus világzenét játszó zenekara és az éteri, középkorias hangulatú The Moon and the Nightspirit nagyon ütős párosítás volt a Negative Arttól az A38-on!

Kitűnő választás volt, hogy a The Moon and the Nightspirit legyen az előzenekar, mert eléggé hasonló világban mozognak. A dalok akár egy szertartás részei is lehettek volna, varázslatos őket hallgatni. Kiragadnak a zaklatott, modern kori életmódból, és úgy bírnak táncra, hogy egyben valami mélyről jövő nyugalmat is sugároznak. Nem a (magyar) népzenén van a hangsúly náluk, erősebb a középkori európai zene hatása, de inkább mintha valami időtlen, ősi múltból táplálkoznának.

A dalok többségében egy finom női énekhang, lágy de tüzes hegedűjáték, őserejű férfiének és gitár volt hallható, mindezeket pedig felpörgették a döngő dobok és a basszus (ez utóbbi néha kicsit tompán, de azért érthetően szólt). A zenekar külsejével is a régi korokba kalauzolt vissza, szerzetesi csuhákban játszanak. A 3 lemez dalaiból válogattak (köztük a remek Rögből élettel), a dalok között akad magyar és angol nyelvű is. Ez igazából lényegtelen is, mert valami olyan, mélyen emberi zenei nyelven muzsikálnak, amit bárki megérthet. Elég sokan voltunk már a TMATN koncertjén is, de a terem a Vágtázó Csodaszarvas színpadra lépésekor telt meg.

Nagy öröm volt látni, ahogy átveszik a díjakat (a Végtelen Ázsia c. lemezük aranylemez lett), ezután pedig egy mindent elsöprő koncert következett! Az énekes/alapító Grandpierre Attila szerint a punkzene az ősi sámánrítusok energiáját képes felszabadítani. Korábbi, világszerte ismert zenekarával, a Vágtázó Halottkémekkel (ami némi változással Vágtázó Életerő néven újra működik) ezt már megmutatta, a Csodaszarvassal viszont a (főként kelet-ázsiai) népzenéhez és a jazzhez nyúl úgy, hogy megpróbálják ugyanazt a hatást elérni, transzba ejteni a közönséget.

A ritmusoknak óriási szerepük van (ha eszünkbe jut, hogy a sámánok számára a dob volt a felső világba vezető ló, akkor minden világos), a legtöbb számban négyen is doboltak. Elég nehéz lenne mindent felsorolni, mivel rengeteg különféle hangszert szólaltattak meg. Univerzális zenészek, szinte mindegyikük cserélgette, hogy melyik dalban min játszik: kecskeduda, doromb, koboz, nagybőgő és még sok egyéb. Attila (aki már így írja a nevét) éneke és színpadi mozgása változatlan, teljesen szabad, mintha egy gyerek lubickolna önfeledten.
 
Ez a hangulat a közönséget is elérte, egy pár szám után már volt minden, tánc, ugrálás, még pogózás is, pl. a galoppozós ütemű Mámoros éji vágtázás alatt! A Vágtázó Csodaszarvas-dalok duzzadtak az energiától, igaz, játszottak néhány visszafogottabb dalt is, hogy utána még nagyobb lendületet vegyen a szeánsz, és volt két eléggé átalakított VHK dal is (Hunok csatája, Nincs más megoldás).

Monstre koncertet adtak, talán 2 órás is megvolt. Jó hír, hogy felvétel készült, amit valamilyen formában ki fognak adni.

Nyugodt szívvel mondhatom, mindkét csapat zenéje alkalmas arra, hogy az ember kiszakadjon a mindennapok körforgásából, és valami egészen különleges állapotba kerüljön. Ráadásul sör és hasonlók nélkül is működik!

- TZ -

[2010.04.28.]