Május 16-án a rockvilág egyik legnagyobb énekesét és egyik legkülönlegesebb egyéniségét veszítettük el - írja Hammerworld.
Amitől minden hardrock kedvelő félt az utóbbi időkben, sajnos bekövetkezett, vasárnap reggel 7.45 perckor Ronnie James Dio elment. A zenésszel a gyomorrák végzett vasárnap.A hírt Dio felesége és menedzsere hivatalos közleményben erősítette meg.
Dio - 1942. július 10-én született - amerikai heavy metal énekes és szövegíró volt. Énekelt az Elfben, a Rainbow-ban, a Black Sabbathban, majd Dio nevű zenekarával is. A heavy metal egyik legkarakteresebb előadója volt - írja a wikipedia.
Eleven, csintalan gyerek volt, aki szerette olvasni a sci-fi könyveket, valamint a történelmi regényeket. Innen eredeztethetőek fantasy dalszövegei, amiket pályafutása során írt. Egyedüli gyerekként nőtt fel. Első zenei élményei már ötéves korában zenélésre késztették. A családban mindig szólt valamilyen opera, ami rá is nyomta bélyegét az énekstílusára. Először ötévesen ragadott hangszert, miután meghallotta a Harry James Bandet a rádióban.
Ennek hatására kezdett el trombitán játszani. Ezután váltott basszusgitárra, amit nagyon komolyan vett. Napi 4 órát mindig gyakorolt. Majd amikor már amatőr zenekarokban játszott, rákényszerült az éneklésre is: Igazság szerint az éneklés egyáltalán nem vonzott. De amikor a bandának énekesre lett szüksége, kiderült, hogy a többiek mind pocsékul énekelnek. Nem tehettem mást, nekem kellett odaállnom a mikrofon elé. Első zenekara a The Vegas Kings volt amiből Ronnie and the Rumblers lett. Az első kislemez 1958-ban jelent meg Ronnie And The Red Caps név alatt. Először 1964-ben használta a Dio nevet, mely olaszul istent jelent. Az első két Elf lemezen azonban újra a Padanova nevet használta, mégpedig a szülei iránti tiszteletből.
Az Elf kezdetben korabeli slágerzenét játszott, majd egyre több rock and roll elem került a zenéjükbe Fats Domino, Jerry Lee Lewis és Little Richard hatására. Később egyre több lett a gitár a dalainkban, és egyre rockosabb lett az összkép is. Amikor már igazi hard rockot akartunk nyomni akkor már a Deep Purple és a Cream voltak a kedvenceim. A korai operás hatásaim amúgy teljesen összekeveredtek a kedvenc rhythm and blues énekeseim stílusával, és ebből fejlődött ki az a hang amivel ma is rendelkezem. Nagy szerepe volt a hangom kialakulásának abban is, hogy a trombitálás miatt eleve helyesen vettem a levegőt és komoly tüdőtérfogattal is rendelkeztem.
Az Elf rendszeresen játszott a Deep Purple előtt, így Ritchie Blackmore tisztában volt Dio képességeivel. Connecticut államban jött oda hozzám először. Helyesebben szólva megállt mögöttem, nekem meg valami fura érzésem támadt és ahogyan hátrafordultam, megláttam őt, fekete cuccban, nyakában egy fehér gitárral, a lábán pedig fehér csizma volt.
Csak annyit mondott, hogy jó énekes vagyok. Dio aztán a Rainbowban világsztárrá vált. Nemcsak óriási hangterjedelmével, de színpadi kiállásával is bekerült az elit rockénekesek közé. Fantasy szövegei pedig igazi színfoltot jelentettek. 1980-ban lett a Black Sabbath énekese.
A Mob Rules album után indította be Dio zenekarát, mely kisebb nagyobb megszakításokkal a mai napig működik. Emellett többször visszatért a Black Sabbathba (legutóbb 2006-tól Heaven and Hell néven. A 90-es években voltak gyengébb pillanatai de már egy jó ideje újra csúcsformát mutat. Jelenleg (2009 tavasz) saját önéletrajzát írja.
Tőle eredeztethető a "villázás" hagyománya, melyet a Black Sabbathban kezdett mutogatni. Ozzy mindig békejeleket mutogatott a színpadról, és az első egy-két hónapban miközben vadul kiabálta a közönség, hogy Ozzy-Ozzy csakis békejeleket láttam odalentről. Erre akartam valamifajta választ adni.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.