Német énekesnő nyerte az Eurovíziós Dalversenyt - kisebb botránnyal
Lena Meyer-Landrut nyerte a 55. alkalommal megrendezett versenyt. A hölgy Satellite című dallal diadalmaskodott.
Lena Hannoverból épp a vizsgáira készül biológiából, testnevelésből és történelemből, és sokat kell ismételnie. Viszont Oslóba kell utaznia azért, hogy országát képviselje a 2010-es Eurovízión.
Május 29-én, éppen egy nappal a 19. születésnapja után hallottuk tőle a Satellite című dalt. “Az áprilisi felkészülés a vizsgákra nagyon meredek lesz, de sikerülni fog.” mondja nagyot sóhajtva. “És eléggé pihentető lesz utána menni az Eurovízió döntőjébe.” Csupán néhány házi videóval és az iskolai együttessel való fellépésekkel meg tudta hódítani a közönség szívét.
“Nem mondtam el a barátaimnak, hogy elmentem a válogatóra, ezzel elkerültem, hogy megjegyzéseket tegyenek rám, ha az első körben kirúgnak.” mondja, amivel a nagy lámpalázára próbált meg utalni. Lena gyerekkorában táncolt is, a balettől a hip hopig mindent.
Annak ellenére, hogy zongoraleckék és énektanár nélkül készült, nagyon gyorsan megtanulta az éneklést és még fejleszteni is tudta technikáját. A nemzeti döntős győzelme után egyből a letöltési listák csúcsára jutott dala, és még egy új rekordot is sikerült megdöntenie: soha nem sikerült ilyen rövid idő alatt ennyire sok dalt eladni internetes letöltésen keresztül.
Miről szól a dal?
A dal a szerelemről szól, de most nem a megszokott panelek jelennek meg a dalszövegben, mint amiket egyébként szoktunk kapni. Úgy tűnik, egy randira készülődik énekesünk. Érted rendbe raktam a hajam, új kék fehérneműt vettem, amit még alig használtam. Ezek, és még sok egyéb más a nagy igyekezet a szerelem megtartására. És hogy mi köze van egy műholdnak az egészhez? Lena mint egy szputnyik az orbitális pályán, kering szerelme körül hiszen egy lépést sem tud megtenni a szerelme nélkül. Bár kérdéses, hogy ez a túlzó rajongás nem vált-e ki negatív dolgokat a másik félből, vagy nem-e fog lezuhanni a műhold.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.