Tipikus pop-punk, magyarul - Idiotside: 21

Az Idiotside nevű, 2004 óta létező szerencsi zenekar jelentős ismertségre 2008-ban tett szert, amikor Könnyen jön című klipjüket zenecsatorna kezdte játszani; majd 2009-ben több zenei díjra is jelölték őket, melyek közül a Bravo Otto Legjobb új előadó díját meg is kapták. Első albumuk 21 címmel jelent meg.

A borítót megpillantva, első ránézésre akármelyik menő amerikai pop-rock fiúcsapat is lehetne a ránk visszanéző négy srác. Láthatóan egy deszkás alapokkal rendelkező bandáról van szó, amit – mint az a korong hallgatása közben is kiderül – a zenéjükben sem tagadnak meg.
S úgy tűnik, míg Amerikában ez a bizonyos deszkás, illetve a punk-rock stílus a ’90-es évek végén, 2000-es évek elején nagyjából el is virágzott, nálunk mostanában örvend népszerűségnek. Legalábbis egy bizonyos díjátadó idei legjobb új előadója is hasonló berkekben tevékenykedik.

Na, de térjünk rá az Idiotside albumára. Az árulkodó cím csakugyan arra utal, amire valószínűleg sokan tippeltek, a tagok életkora tényleg 21 év körül van. Ennek megfelelően 21 évük minden bölcsességét igyekeztek összesűríteni, a műfaj sajátosságait követve. Van szó a korlátok közé szorított életről, a világ álságairól, a jó és rossz közötti választásról, optimista reménykedésről, és érintőlegesen párkapcsolati zűrökről is. Mindez sajnos olyan formában, amitől egy fejlettebb gondolkodású tizenévesnek is feláll a hátán a szőr.

Klisék tömkelegével (útvesztő a nagyvilág, a valóság egy látomás, az életed egy nagy kaland, stb.), elcsépelt frázisok pufogtatásával (csak azt kapod, ami jár, mindig vár egy jel, üdvözöl az élet, stb.), a versszakok ellentétes tartalmú ismétlésével (pl. az Álarc, a Kezek, az Angyali ördög, vagy a Nem lehet vége című számokban), unalomig ismert sablonokra építve rágják szájba azt, amire ennyi idős korára már általában magától is rájön az ember. Mert itt tényleg szájbarágásról van szó: a 13 számból hatnál közvetlenül a hallgatóhoz szólnak, további hatnál pedig az „én” elmélkedésének, esetleg szenvedésének tárgya a „te”.

Szövegileg tehát sikerült abszolút amerikanizálódni, mélyenszántónak nevezhető gondolatokat nem igazán fogunk találni mondanivalójukban. És mi a helyzet a zenével? Dob, gitár, basszusgitár, ének, meg helyenként billentyűk – de kizárólag csak aláfestésnek. Zúzósnak szánt gitárok, pörgős ütemek, nem túl bonyolult, (a megjegyeztetéshez) kellő mennyiségben ismételt dallamok, a refrének együtténekeltetésre kihegyezve. Tulajdonképpen a zenével gond nincs is. Leszámítva, hogy sablonos tucatzenéről van szó, aminek jópár külföldi megfelelője akad.

Tehát aki kedveli a pop-punk vonalat (és még nem unja), ettől az albumtól is pontosan ezt kaphatja meg. Se többet, se kevesebbet.

Fejes Anna

[2010.06.23.]