Londonban lép fel a 30Y: "A történet a véletlen műve"

"Zenélünk és élvezzük" - A 30Y így válaszolt arra a kérdésre, hogy mi a titka a zenekar fantasztikus koncertjeinek! Az interjúban olvashattok még a megjelenő lemezről, és a londoni lemezbemutató koncertről! 

- Vége a fesztiválszezonnak, ahol már több dalt is hallhattunk az új albumotokról. Mik a tapasztalatok, hogyan fogadta őket a közönség?
- A dalok elsődleges kérdése az volt, mi mit tudunk velük kezdeni, különösen úgy, hogy még mi sem ismertük a dalok végleges formáját, hiszen akkor még nem játszottuk fel őket. Tehát a koncerteken kísérleteztünk, nem a dalokat játszottuk, inkább játszottunk a dalokkal. Az meg nagyszerű érzés volt, hogy ez a játék tetszett a közönségünknek. A dalok kényelmesnek bizonyultak és tágasnak: jól elfértünk benne mind: azok is, akik hallgatták, és mi is, akik játszottuk.

- Mire számíthatunk a hamarosan megjelenő új lemezzel kapcsolatban?
- Azt hiszem, a zenekar új lemeze a 30Y eszenciája, a zenekar eddigi munkájának legérettebb, legerősebb lemeze. És ez azt is jelenti, hogy a legszélsőségesebb album, amelyet valaha készítettünk.

- Hogyan volt időtök a zsúfolt, koncertekkel teli nyáron összerakni egy új albumot? Egyáltalán mikor kezdtétek el az új dalokat írni?
- Az új dalokkal az év elején, valamikor februárban kezdtünk foglalkozni. Aztán csak gyűltek a dalvázlatok a próbaterem falán. Április végére megteltek a falak. Két dologban egészen biztosak voltunk. Egyfelől abban, hogy a lemezt úgy akarjuk megcsinálni, hogy szembemegyünk azzal a gyakorlattal, hogy rétegekben, hangszerenként rögzítünk. Úgy akartunk feljátszani, ahogyan koncertezünk: együtt levegőzve, együtt zenélve. Másfelől szakítani akartunk azzal a rossz szokással, hogy a lemez producere potitologató kisiparos. A Jappánnal akartunk dolgozni, ő is velünk, de ezen tényleges együttdolgozást értettünk. Szóval a Japit április végétől bevontuk a melóba, éppen azért, hogy augusztus elejére, amikor a lemezfelvételeket kezdtük, mindannyian pontosan tudjuk, mit akarunk, mire is vállalkoztunk. A lemez társproducere meg az Ádi volt, és nagyrészt ők ketten, egyfajta állandó dialógusban építették meg az új lemez egyedi hangképét.

- Ha ki kellene emelni egy fellépést a nyáron, melyik lenne az, és miért?
- Nagyon nehéz egy koncertre rábökni. Bennem biztosan a Műpa Hangversenytermében adott Szentimentálé koncert hagyta a legerősebb emléknyomot. Évente csak egyszer játszuk ezt a koncertet, mindig különleges izgalom erre készülni. Másfajta dramaturgiája, intimitása, zeneisége, tere van. Ha sok zajos koncertet játszunk, mindig jó kicsit meglassulni – de éppen csak annyira, hogy másnap újra gyors tempókra, hangerőre és torzítókra áhítozz.

- A Kispál és a borz megszűnése óta a 30y-t tartják elég tehetségesnek ahhoz, hogy Lovasiék nyomdokaiba lépjen. Hogyan látjátok az együttes jövőjét?
- Ez külső történet, nem a 30Y-é. Persze, bizonnyal fontosak ezek a külső tényezők, amelyek meghatároznak egy zenei közeget, de azzal, hogy a Kispál nincs, nem csupán annyi történt, hogy üres hely keletkezett. Szóval ez nem annyi, hogy elment a nagyfiú a játszótérről csajozni, úgyhogy a kis hülyéké a grund. Ugyanis hatalmas húzása is van egy ilyen zenekarnak, ami katalizátorként működik, nem csupán dugóként. A 30Y-t nem a Kispál méri, a tehetségünk vagy a tehetségtelenségünk senki máson nem múlik, csak rajtunk. Addig vagyunk zenekar, ameddig dalok vannak bennünk. Ha elfogynak, nem vagyunk zenekar, legalábbis nem az a zenekar, amelyiket mi szeretünk. Ez méri ki az időnket, nem a terveink, a népszerűségünk vagy az álmaink.

- Beck Zoli nyilatkozta egyszer, hogy szerinte egy banda akkor teljesít maximálisan, ha ’meghalnak’ a színpadon. Sajnos azt tapasztalom a koncerteken, hogy nagyon kevesen tudják igazán odatenni magukat veletek ellentétben. Mi a titka ennek?
- Mindig úgy megyünk fel a színpadra, hogy zenélni akarunk. Nem eljátszani dalokat. Nem mondjuk azt, hogy fellépés, sosem mondjuk azt, hogy show, a dalok nem nóták. Az egy másik műfaj. Mi koncertezünk, aminek alapeleme az, hogy jelen vagy. Mindenestől. Jókedvűen, vagy szomorúan, fáradtan, zavartan, idiótán, akárhogyan. Azzal a teljes kockázattal, amit az a pillanat elbír. És tele vagyunk csalódottsággal, ha ez valami miatt nem történik így. De ennél egyszerűbben is el tudom mondani: zenélünk és élvezzük.

- Az MR2 Petőfi rádióval kapcsolatos híresztelések szerint átalakul a műsor. Hogyan hathat ez a magyar könnyűzenére? Mennyit segített nektek az MR2 abban, hogy ismertebbek legyetek?
- Azt, hogy ennek milyen hatásai lesznek, nem tudom. Ami biztos, hogy az MR2 megjelenésével számos zenekar kapott teret a megmutatkozásra. Az is kiderült ugyanakkor, hogy a zenekarok csupán médianyilvánossággal nem válnak zenekarrá, annak más, sokkal organikusabb útja van: a koncert. Az MR2 bummja azért volt jelentős, mert egy széles műfaji horizonton nagyon sok értékes zenét mert megmutatni. Ahogyan ez a felforgató, megosztó erő fogyni látszott a rádióban, úgy súlytalanodott a szerepe is. De mindezzel együtt sem férhet ahhoz kétség, hogy ízlésformáló, értékőrző és megtartó ereje van egy ilyen típusú országos rádióadónak.

- Ha már az MR2, akkor érdemes megemlíteni, hogy pár napja hallható az új albumról a Mecseki Sétányok című dal. Ha jól tudom, az EFOTT-on adtátok először elő a számot, és eredetileg is arra írtátok. Kinek a keze van abban, hogy most ezt kezdte el játszani az MR2?
- Az MR2 szerkesztőié. Az új lemezről három dal masterét készítettük el, hogy a rádiók abból válasszanak a maguk számára dalt. Az MR2 ezt választotta, a Café meg a Városember-t. A rádiók maguk döntenek arról, hogy kell-e nekik valami, vagy nem. Nincs a magunkfajta zenekarok mögött gépezet, ami bedarálja a szerkesztőket. Annak az lenne az ára, hogy minket is bedarál. Mi örülünk, ha játszanak tőlünk dalt, és nem kesergünk, ha éppen nem játszanak.

- A lemezbemutató koncertetek november 28.-án Londonban lesz. Hogyan alakult így? Mit vártok tőle?
- A történet a véletlen műve. A Drum&Monkey egy kis szervezőiroda Angliában, olyan srácok csinálják, aki rájöttek arra, hogy egy csomó magyar fiatal él Londonban, akik szeretik a zenét, és amellett, hogy érdekli őket, mi van a nagyvilágban, vágják, milyen zenék mennek Magyarországon. Ezért rendszeresen hívnak egy-két klubkoncertre magyar zenekarokat: így játszott kinn a Quimby, a Kispál, vagy éppen mi. Szóval nem felvágós külföldi karriertörténet a londoni koncert, hanem az egyik klubkoncertünk az évben, és frankó nagy kaland.

- Tóth Ákos - 

[2010.11.09.]