Blackie Lawless és zenekara az utóbbi években újra magára talált: a Babylon lemezzel egy zseniális korongot készítettek el, a népszerűsítő turnén pedig többek között nálunk is osztatlan sikert arattak. Ha valami ilyen jól működik, akkor adja magát a folytatás - december 3-án érkezik a sokk-rock csapat ismételten a Diesel klubba, hogy szétrúgja a hátsónkat.
A W.A.S.P. valószínűleg most próbálja bepótolni a korai éveik kihagyásait, ugyanis 2006 óta immáron negyedik alkalommal érkeznek Magyarországra. Ez persze nem véletlen, hiszen a rajongók részéről mindig hatalmas az érdeklődés, a legutóbbi alkalommal is csordultig telt klub fogadta a legendás csapatot. Talán még a zenekar tagjainak is furcsa belegondolni, hogy bizony a W.A.S.P. 1982-ben alakult és mára már 12 millió eladott lemez van a hátuk mögött.
Karrierjük elején az Alice Cooper és Kiss által híressé vált sokk-rock vonal jelentette az elsődleges irányt - persze kellő mennyiségű glam metallal vegyítve. Ennek fényében természetesen élő fellépéseiknek mindig is nem titkolt célja volt a polgárpukkasztás, nem kis ellenszenvet váltva ki a különböző hivatalos szervektől. (Nyers hús közönségbe dobálása, dominák és különféle kínzóeszközök, fűrészek mind-mind a színpadi show szerves részét képezték.) Ekkortájt a bandatagok több száz halálos fenyegetést kaptak, Blackie-t meg is próbálták lelőni… - szerencsénkre sikertelenül.
Az évek során a társaság folyamatosan cserélődött az örökifjú Blackie Lawless mellett - akinek a hangja semennyit sem kopott -, viszont mára az újkori felállás is megszilárdulni látszik. Basszusgitáron Mike Duda már több mint egy évtizedet bírt ki a nem éppen könnyű természetéről hírhedt mester mellett, Mike Dupke pedig lélegzetelállító dobolásával biztosította be helyét a zenekarban. Noha Doug Blair gitáros nem játszik minden szólót hangról-hangra úgy, ahogy a klasszikus lemezeken szerepelnek, egyéni stílusa miatt ő is kellőképpen illik a társaságba.
Ezen a turnén a női énekessel működő brazil Shadowside lesz a W.A.S.P. kísérője, akik hazájukban már hatalmas népszerűségnek örvendenek. Ha szereted az igazi kemény power metalt, mindenképpen ajánlott időben érkezni! A bulira már nem kell sokat várni, hiszen december 3-án érkeznek a csapatok Budapestre, a Diesel klubba.
[2010.11.29.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.