"Miben hiszek, azt végigcsinálom" - Tóth "Torda" Attilával beszélgettünk
– Miket szeretsz leginkább énekelni a rendkívül gazdag Pokolgép repertoárból?
– Az olyan dalokat szeretem leginkább, amelyekben az ember meg tudja mutatni a technikáját, az ének tudását. Az Adj új erőt és a Győzd le a gonoszt például ilyen. A kedvenc Pokolgép számom az Újra születnék.
– Milyen súllyal szerepel most életedben a színház illetve a zenekar?
– Mindegyiknek megvan a saját helye és súlya. Nem tudom ezt patikamérlegre rakni. A színház és a Pokolgép is egy egészen más dolog. A Pokolgép, a rock-zene a szívem csücske, a gyerekkori álom megvalósulása. A színház teljesen más helyet foglal el az életemben, de nem tudok különbséget tenni sem fontosságban, sem értékben.
– Melyik vesz el több időt az életedből?
– Az elmúlt időszakban inkább a színház. A próbafolyamat annak ellenére időigényes, hogy szerencsére elég gyorsan tanulok.
– Egy ütős Pokolgép koncert hangulata ad Neked többet, vagy az álló taps egy színházi előadás végén?
– Ezt is nagyon nehéz összehasonlítani. Az a szinte tapintható, drámai csönd, ami egy Gethsemane után betölti a színház légterét nehezen összemérhető azzal, amikor több százan egyszerre éneklik veled, hogy “Tes-temen a jel…”. Erre is csak azt mondhatom, mindkettőnek egyaránt megvan a maga gyönyörűsége.
– 38 év útkeresése után hogyan éled meg a hirtelen jött fordulatot az életedben: a sikert és az ezzel járó népszerűséget?
– Furcsa volt, hogy a nélkül jutottam egyfajta csúcsra, hogy az oda vezető út lépcsőin végig gyalogoltam volna, mint más színészek elmeséléséből hallom, akik kisebb szerepeken és kisebb színházakon át jutottak nagyobb szerepekhez és kaptak lehetőséget nagyobb színházaknál. Ehhez képest én a Társulat után egyből a Madách Színház színpadán találtam magam egy nem akármilyen darab főszerepében.
– Mennyire befogadóak a mostani társulataid tagjai? Kérdezem ezt azért is, mert nem egy esetet tudnék említeni, amikor belső feszültséget okozott, hogy egy tehetségkutató által országos népszerűségre szert tett, de színészileg képzetlen fiatalok kaptak főszerepet egyes színházaknál.
– Ilyen helyzetek mindig is lesznek. De azért az fontos különbség, hogy a Társulat alapvetően más jellegű műsor volt, mint egyéb tehetségkutatók, hiszen itt alapvetően a színházról szólt a dolog és kevésbé bulvár vagy zenei show-műsor volt. Másrészt én a színházban is úgy viszonyulok a többiekhez, hogy megadom a kellő tiszteletet mindenkinek. Úgy érzem, hogy elfogadnak. Nem vagyok beképzelt, nem hordom fönn az orromat. Amit elértem, azzal kapcsolatban pedig csak azt tudom mondani, hogy csinálja utánam bárki ugyanezt, a lehetőség adott azoknak is, akik kritizálnak, azért nekem sem az ölembe hullott a siker, tettem is érte.
– Miben érzed leginkább a bekövetkezett változást? Kapcsolataidban? Abban, ahogy az emberek hozzád viszonyulnak? Ismertségedben? Esetleg önbecsülésed változott legjobban?
– Mindenben, amit felsoroltál. De szerintem az önbecsülés a legfontosabb. Persze a kapcsolataim is megváltoztak. Ahogy az úgymond rivaldafénybe bekerül az ember, észreveszi, hogy feltűnnek az úgymond barátok, akik 10-15 éve nem kerestek. Most felhívnak és írogatnak, gratulálnak, hirtelen fontossá válik számukra, hogy találkozzunk. De akik igazán fontosak, azok akkor is ott voltak, amikor még nem voltam benne a TV-ben.
Tudj meg minden a közelgő önálló estről! Lapozz![2011.04.08.]
Hírek
