"Annyit elárulok neked, hogy kifelé kacsingatok” - Művészportré, Farkas Zsófi énekesnővel
Zsófi neve nemcsak a hazai zenerajongók körében ismert, de Sophie Cario néven, Angliában is belopta magát a műfajt kedvelők szívébe, körébe. A brit listára felkerülni nemcsak dicsőség egy magyar zenésznek - énekesnek, hanem egy olyan zenetörténeti esemény is, ami a magyar zenészszakmában sajnos nagyon kevés embernek adatott meg.
Zsófi, ennek ellenére két lábbal jár a földön. Reálisan látja és éli meg az énekesi pályájának minden olyan történését, ami elősegíti, vagy esetleg hátráltatja sikerességét, karrierjét. A bombasztikusan szép és csúcsformában lévő énekesnő, mindamellett, hogy már bejárta a fél világot imádja hazáját, Magyarországot, és nem kápráztatja el a nyugati világ csillogása, ragyogása. Öltözködésében nincsenek divatlapokból ellesett ruhadarabok, kellékek, kiegészítők. Egész megjelenése, olyan Farkas Zsófisan egyedi, ami rendkívül kifinomult ízlésre vall. Zsófival készült exluzív interjúm, akár egy róla készült könyv anyagának alapjául is szolgálhatna. Életéről, pályájáról beszélgettem a kiváló énekesnővel, aki őszintén vallott életéről.
- Kicsit időzzünk el a pici lány korodnál. Ki és mikor figyelt fel először arra, hogy szépen énekelsz? - Anyukámnak már természetesen korán feltűnt, hogy szépen sírok, de szakértői véleményt csak az óvodában kaptuk meg. Innentől kezdtem komolyabban foglalkozni az énekléssel.
- A felmenőid között van olyan személyiség, akitől örökölted a zeneszeretetét és magát az éneklést? - Igen, Kacsóh Pongrác, aki a János vitéz zeneszerzője, aki dédnagyanyai ágon tartozik a felmenőim közé. Ő már beírta a nevét a zenetörténet nagykönyvébe. Édesapám ettől függetlenül eskü alatt vallja, hogy a hangom, tőle örököltem.
- Már kislányként zene suliba jártál, de több évet eltöltöttél az operaház gyermekkórusában is.Hogyan emlékszel vissza ezekre, az évekre?
- Nagyon izgalmas, színes, zenével és csínytevésekkel teli. Mint minden gyerek, én is imádtam a meséket - mondjuk ezt a mai napig nem sikerült kinőnöm, mint ahogy a gyermekkort sem-, így a lehető legjobb helyen voltam. Operaház, ami eleve olyan, mint egy elvarázsolt kastély...Titokzatos és gyönyörű. Imádtam ott lenni! Része lenni a csodás történeteknek, Tosca, Gioconda, Carmen és még sorolhatnám. Rengeteget próbáltunk és eléggé be voltunk fogva, de cserébe sokszor megúsztuk a matekórákat. Kicsi gyerekként a hatalmas színpadot megélni, majd szépen lassan hozzászokni nagy fordulópont volt. Előtte is énekeltem kórusban, de ezek az évek voltak azok, amik meggyőztek, hogy maradjak a zenében.
- Milyen zenei suliba jártál, és miért választottad a klasszikus zene után mégis a könnyűzenét? - Zeneművészeti suliba mentem. Az Operaház után valahogy evidens volt, hogy ha nagy leszek, operaénekesnő leszek, de ez lassan megváltozott. Nem a klasszikus zene iránti vágyódásom tűnt el, csak egyszerűen rájöttem, hogy a könnyűzenében talán különlegesebb lehetek. Az operák és műdalok közepette mellesleg örök szerelmem a Queen volt és természetesen Whitney Houston -t üvöltöttem minden szünetben.