A lejátszóban a Kéknyúl: Nahát Babám című bemutatkozó lemeze

Ritka gyöngyszemet gurított compact-digitális formában az egyébként vinil kiadványokra szakosodott Moiras Records az emészthető dzsessz kedvelői elé. Benne az első hallásra meghökkentő Kéknyúl névre hallgató zenekar nem kevésbé érdekes című - Nahát Babám – albuma, nem csak a Hammond-orgona szerelmeseinek.

Mit mond meglepetésében a mesebeli Kéknyúl, mikor lábán piros csizmával, homlokára tolt napszemüveggel kiugrik a fonográf-lemezjátszó tölcséréből, megpillantva a fejkendős, kilencven esztendős Julcsi nénit, amint épp a YouTube-ot böngészi valami dögös rock and rollt keresgélve? - Nahát Babám! Nagyjából itt véget is érhet az olcsó szellemeskedés, azzal a megjegyzéssel, hogy dzsessz műfaj ide, komolyság oda, bizony lazulni látszanak az évek során megkövesedett konvenciók. Hogy korábban egy (dzsessz)formációt ne a vezetőjéről nevezzenek el, és az általuk komponált instrumentális darabokat ne valamiféle ál-intellektuális címmel ruházzák fel, körülbelül annyi eséllyel bírt, mint az éti csiga versenygyőzelme az ügetőpályán egy telivér paripa ellenében.

Az a bizonyos Kéknyúl, amelyet Kéknyúl Hammond Band néven is ismerhet a művelt zenehallgató, éppen 2008-ban bontott zászlót. Alapító atyja Premecz Mátyás, aki nem nyugodott mindaddig, míg rá nem lelt egy 1953-ban gyártott, valódi B2 típusú Hammond-orgonára. Ami nemcsak, hogy nagy kincs, ráadásul ritkaság is. Némi asztalosmunka, valamint hathatós műszaki beavatkozás – B3-as alkatrészekkel való feltunningolás – után zenésztársak után kellett nézni, hogy mégse csak az orgona szóljon. Végül a Zeneművészeti Egyetem dzsessz- tanszakbéli társaiból összeállt e rendkívül tehetséges formáció; így nem maradt más hátra, mint a koncertek helyszínére cipelni a súlyos hangszert, ám a muzsika szeretete nem ismeri a lehetetlent. Hogy milyen hosszú út vezetett a kezdetektől a Kéknyúlig, arról a virtuóz billentyűs-zenekarvezető tudna igazán mesélni: mindenestre a csepeli illetőségű, néhai Club Radics Béla (CRB) zenekaron, azon belül a magyar és külföldi rock klasszikusokon szocializálódott zenészt, ma a Kovács Kati kísérőzenekaraként is hírnevet szerzett Qualitons együttes oszlopos tagjaként is jegyzi a hazai rocktörténelem.

Két évvel megalakulásuk után, túl a Sziget fesztivál blues sátrán, valamint számtalan budapesti klubkoncerten, megérett a helyzet, hogy üzenetet hagyjanak az utókornak egy jóféle koncertalbum formájában. Minderre 2010. október 6-án került sor, a blues és az alternatív muzsika egyik fellegvárában, a belvárosi Gödör klubban. Persze minden a hangszerek királynője, a Hammond orgona körül forog; a miheztartás végett még a belső borítón is szerepel egy nyúlkékre pingált példány. Megszólalásban akár Keith Emerson, Jon Lord, vagy Jimmy Smith is lehetne, Rhoda Scottról már nem is beszélve… Az alapvetően blues-funk-dzsessz műfajok fúziójára épített kilenc, dallamos, ritmusos szerzemény közül egy kivétellel, kizárólag saját darabok sorakoznak a digitális korongon. A kakukktojás miatt sem lehet szégyenérzete Premecz Mátyás csapatának: mindjárt a nagy példakép, az immár 76 esztendős dzsessz-orgonista (szintén B3- varázsló) Rueben Wilson szerzeményével indítják az albumot. Az improvizációktól az egyszerű „szőnyegen” keresztül mindvégig a Hammond viszi a prímet, miközben a mindenkori demokrácia alapismérveit szem előtt tartva, bőséges (improvizációs) teret enged Zádor Tamás gitárosnak (pl. Nagy szemű lány), vagy épp valamelyik szaxofonosnak (Jász András és Ávéd János). Még ott van Bognár Attila pozanon; ő ugyan nem szólózik, viszont a fúvóskar kiteljesedéséhez, valamint a szépemlékű, amerikai Chicago hangzásvilágának időnkénti felidézéséhez nélkülözhetetlen. Hozzájuk hasonlóan – dzsesszista létükre - nem szűkölködnek a harmóniákban: adott egy fülbemászó vezérdallam (nevezzük akár refrénnek), amelyről aztán beindul, kibontakozik a billentyű-fantázia… Emellett fegyelmezett ritmusok, precíz alapok keltenek jól megérdemelt komfortérzetet, még a nem dzsessz-rajongóban is. Akár Ray Manzarek a megboldogult Doors-bandában, Kéknyúléknál is a főnök pótolja a basszushangszer hiányát, ezzel kisegítve az egyedül hagyott Badics Márk dobost a nem éppen hagyományos ritmusszekcióban.

Ne tessék kérem megijedni a dzsessztől, e formulájától pedig semmi esetre sem: a Kéknyúl – Nahát Babám kilenc fogásos menüje az előételtől a desszertig jó étvággyal fogyasztható!

- Hegedűs István - 

[2011.07.25.]