˝Ezzel a zenekarral értem révbe˝- exkluzív interjú Kozma Orsival

– A honlapodon olvasható, hogy a Kozma Orsi Quartettel találtad meg az igazi hangodat. Ez miben nyilvánul meg számodra?
–  Ezzel a zenekarral értem révbe, ezekkel az emberekkel jutottam el egy olyan szintre, amit elképzeltem magamnak, miután kiszálltam a Cotton Club Singers-ből. Úgy érzem, jól haladunk, jól fejlődünk, jó számokat csinálunk, jó a hangulat, nagyon sokat tanulok tőlük, és azt érzem, hogy még magamnak is okozok meglepetéseket, megtaláltam a saját stílusomat, igazán ki tudom bontani azt, ami én vagyok. Élvezem, hogy mindig egy új és új színét ismerem meg a hangomnak, hogy változom, hogy bátrabb vagyok a színpadon, hogy merek konferálni, hogy a hibáimmal együtt bevállalom és elfogadom önmagamat. Sokáig ugyanis ezekkel problémáim voltak, a kvartettel viszont úgy érzem, kívül-belül megújulok és fejlődöm. Az egész életem a fejlődésről szól, és nem szégyen mástól tanulni; ők pedig nagyon inspirálnak engem. Elképesztő módon élvezem a Kozma Orsi Quartetben való ténykedést.

–  Mennyi jelentőséget tulajdonítasz az életben az ölelésnek?
– Nagyon ösztönös és érzelemdús vagyok, ami előny és hátrány is. Régebben hirtelen haragú voltam, de a mai napig meglátszik az arcomon a szomorúság, a vidámság… Őszinte embernek tartom magamat, aki, ha valakit megkedvel, azt rögtön magához öleli, a szívébe fogadja. Többek között ezért is lett az új lemezünk címe Embrace [angolul a.m. ölelés – a szerk.]. Számomra ez a fajta testi kontaktus annyira kifejező, annyi mindent foglal magába.

–  A Jazztavasz 2011 keretében, idén május 09-én mutattátok be ezt a bizonyos új Kozma Orsi Quartet-lemezt a Művészetek Palotájában. Milyen lemezről van szó? Mennyiben más, mint az első?
– A 2008-ban megjelent Hide And Seek-hez képest a zenekar jelentős változáson ment keresztül: egyrészt jobban összeértünk, összecsiszolódtunk; másrészt sokkal árnyaltabb, sokszínűbb, mélyebb lett az új lemez, az érzelmeket sokkal jobban kifejezésre tudtuk juttatni. Valahogy azt gondoltam, hogy Viktor szerzeménye, illetve a cím kifejezheti azt, amit ez a lemez sugallni akar. Maga az ölelés nagyon fontos. Többet kellene ölelnünk a szeretteinket, merni kifejezni az érzéseinket, mert ma már szinte mindenki annyira befelé fordul, görcsös és a külsőségeknek hódol, hogy az ember aztán elfelejt szeretni, vagy egy érintéstől már megrezzen.

–  Az elnyert szakmai elismerések, díjak vagy a közönség „szeretete” motivál jobban?
– Abszolút a közönség szeretete. Nyilván jó érzés, ha a szakma elismeri, amit csinálok, de ez egy belterjes dolog, aminek persze megvan a súlya, az értéke. A szívemet igazán az dobogtatja meg, ha eljönnek az emberek, tetszik nekik, és szájról szájra terjed a hírünk, s legközelebb hozzák magukkal a szeretteiket, az ismerőseiket. Emellett úgy gondolom, egy előadónak kötelessége mindig, minden körülmény között a legjobbat kihoznia magából; máshogy nem megy.

– Több zenei műfajban bizonyítottad már a rátermettségedet: pop, szving, legutóbb a dzsessz. Melyik a legkedvesebb „gyermeked”?
–  Úgy hozta az élet, hogy ezekbe a különféle stílusokba belekóstolhattam. Sosem gondoltam volna, hogy látnak bennem annyi lehetőséget, a hangomban olyan tartalékokat, ami alkalmas lehet akár egy szvingbandában vagy egy Jazz+Az-ban való énekléshez. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ezekben a produkciókban és stílusokban megfordulhattam, mert rengeteget tanultam belőlük. Azonban sosem kategorizáltam be magamat: egy énekesnőnek tartom magamat, aki próbál a saját elvárásainak megfelelni, miközben borzasztóan örül, ha ez esetleg másoknak is tetszik.

–  Mit próbálnál még ki szívesen – akár zeneileg, akár a zenén kívül?
– Régebben musicalszínésznőnek készültem. Még a Jazz+Az előtt, 18-20 éves koromban volt szerencsém néhány színházi előadásban megfordulni, aztán egy fájdalmas szakítás következett, de azóta is hálás vagyok, ha időnként gondolnak rám. Öt évvel ezelőtt volt az utolsó színházi munkám Egerben, a Koldusoperában; aztán pár évvel később a Tűzvonalban című sorozatban kaptam egy apró szerepet, ahol dzsesszénekesnőt alakítottam; a Kalózok volt a másik ilyen jellegű, forgatásos élmény az életemben. Nagyon boldog lennék, ha az élet még hozna ilyen színházi vagy filmes lehetőséget; bár előtte biztosan vennék egy-két leckét, mert azok az alapok, reflexek, panelek, amiket a musicalstúdióban annak idején megtanultam, részben kikoptak belőlem, mivel annyira már irányt vett az életem.

–  Külföldi sikerek: balkáni turné, Japán lemezmegjelenés. Hova tovább?
– Ebben az évben egy kicsit visszafogottabban mentünk külföldre. Erdélyben jártunk, s oda is megyünk vissza szeptemberben turnézni, illetve augusztus végén lépünk fel Kézdivásárhelyen az Őszi Sokadalom nevű, többnapos rendezvénysorozaton. Tavaly, a balkáni turnéról hazafelé jövet megálltunk Sepsiszentgyörgyön, ahol életem egyik legfelemelőbb koncertjét tartottuk, s ahonnan olyan élményekkel tértünk vissza, amelyeknek hatására alig várjuk, hogy újra töltekezzünk. Ezek mellett sok magyarországi, vidéki koncertünk volt, van és lesz, aminek örülünk, mert végre kiszakadtunk Pest megyéből.
Külön szeretném kiemelni a 14. Sambosi-Törley Jazzfesztivált (2011. augusztus 02-03.), ahol a Tony Lakatos Quintet és a Sárik Péter Trió mellett a Kozma Orsi Quartet is fellép.
Távolabbi tervünk, hogy miután Japánban megjelent az első lemezünk, s reményeink szerint az Embrace is megjelenik, jövőre elmenjünk Japánba, és élőben is bemutatkozzunk. Jó menedzsment áll mögöttünk, ám egy magyar zenekarnak még így is nehéz elindulni a nagyvilágban azon kívül, hogy külföldi magyar házakban lép fel. Ehhez rengeteg háttérmunka és eleinte sok kompromisszum kell.

–  Ki tervezi a gyönyörű cd-borítokat?
– Nagyon köszönöm, hogy ezt megjegyezted! Dienes Vivien grafikusművész munkái, akit egy fantasztikus mesevilággal áldottak meg, s akivel 2007 óta, folyamatosan dolgozom. A lemez hangulatára ráérezve, mindig gyönyörű és lélegzetelállító kompozíciókat alkot a fotóstól kapott alapképekből. Teljesen rábízhatom magamat, s mivel nincsen beszorítva korlátok közé, tud szárnyalni.
Amúgy az egész banda – a zenekarral, a háttéremberekkel együtt – teret kap. Egy nagy csapat, egy nagy család vagyunk, s együttesen próbáljuk a legjobbat kihozni, egy olyan alkotást, amire aztán mindenki büszke lehet.

- Aigner Ivan -
 

[2011.07.29.]