"Ez most tulajdonképpen maga a harmónia." - Exkluzív beszélgetés Geszti Péterrel
Az idei Sziget Fesztivál -1. napján színpadra állított megakoncert, a Gesztivál adta az apropóját az egészet összefogó Geszti Péter-rel való találkozásomnak. Őszinte beszélgetés a magyar média és könnyűzenei élet megkerülhetetlen és kétségbevonhatatlanul hiteles személyiségével.
A képzeletbeli gyertyát több végén is égető, ezáltal is nehezen bekategorizálható Geszti Péter gyerekkorától kezdve a mindenkori magyar média közvetlen közelében él(t) és alkot(ott). Párját ritkító tempót diktál nem csak beszédével, észjárásával – legfőképpen önmaga számára. A STOP-ot kizárólag a KRESZ-ből ismerő szövegíró-rapper-reklámszakember-véleményformáló augusztus elején, eddigi zenei munkásságát összefogva, valamint legújabb "gyermekét" szó szerint ország-világnak bemutatva, mintegy húszezer embernek tálalta többfogásos menüjét, amit énekelve és táncolva, jóízűen, maradéktalanul fogyasztottak el.
Lehet irigyelni, lehet fúrni, lehet rá fújni, ám nem lehet elmenni mellette. Professzionalizmusához, sikeréhez nem fér kétség. Igazán könnyű mást kritizálni; utána csinálni, netán felülmúlni, már egészen más dolog – így a végén, általában marad a kritika. Nagy az Isten állatkertje, de szerencsére akadnak jó képességű, filantróp „gesztimárok”, akik a status quo helyett a fejlődést tűzték ki a zászlajukra…
– Beszélgetésünknek két aktualitása is van: az eddigi zenei munkásságodat egy 2,5 órás megakoncertben összefoglaló Gesztivál, valamint az egész kvintesszenciája, a Geszti Péter-jelenség – szerintem nyugodtan nevezhetjük így.
– Hívhatjuk annak is, bár engem mindig zavarba ejt.
– Pedig ez tény, hiszen – amolyan konglomerátumszerűen – sok szegmensben tevékenykedsz, mozogsz. Zeneileg milyen érzéssel telít el visszatekinteni erre a „röpke” húsz évre?
– Fura, hogy pont, amikor szembesítesz ezzel, igazából akkor veszem a fáradtságot, hogy erre gondoljak; mert egyébként nem szoktam rá gondolni. Igazából nagyon ritkán szoktam összegereblyézni dolgokat, hogy egyszerre nézzek rájuk. Lehet, ebből a szempontból most tanulságos ez a beszélgetés nekem.
Ez az időszak helyenként szélsőséges, helyenként nagyon színes, és azt hiszem, elég jól leképezi pár évtizednek bizonyos típusú trendjeit – nemcsak az én életemben, hanem amúgy is.
Az Első Emelet egy korai újhullámos zenekar volt a 80-as években, amely a klasszikus neue deutsche Welle és a New Wave nyomvonalai kezdte magát kinőni; s amikor ezek a trendek elmúltak, úgy a zenekar alól is kicsúszott az a fajta felvonó, amire felkapaszkodott. A Rapülők meg nem várta meg ezt: tulajdonképpen hamarabb kiugrott a síliftből, minthogy az elkezdett volna lefelé menni. Ha visszanézem, a pályám elején rengeteg hályogkovács módjára megírt dalszöveg és ma már megmosolyogni való opusz volt jellemző; de azért a jó hír, hogy megmaradt tucatnyi olyan dal, amely nem csak szerethető – azért, mert a korszakot fémjelzi valamennyire –, hanem szövegíróként vállalható is.
|
| Még több képért kattints a fotóra! |
A másik, hogy az a fajta fegyelmezetlenség, kíváncsiság meg izgágaság, ami bennem van, elvitt más műfajok felé is. Egy idő után rájöttem arra, hogy leginkább slágereket tudok létrehozni, ami nem csak dal vagy egy musical formájában tud megnyilvánulni; sláger lehetett a Magyar Vágta, az Arc
-kiállítás, és sok minden más. Azok a dolgok érdekelnek, amelyek örömöt okoznak nekem, másoknak, s egyfajta érzelmi rezonanciát tudnak létrehozni az emberekben. Én ezt hívom slágernek.
Geszti Péter gondolatai a következő oldalon folytatódnak![2011.08.31.]
Hírek
