Harapós dzsesszkaktusz - exkluzív interjú Szulák Andreával

— Amellett, hogy minden énekes számára nyilvánvalóan egy big banddel vagy szimfonikus zenekarral való közös játék a legfelemelőbb, jól érzem, hogy a Budapest Jazz Orchestrahoz különleges kapocs köti?
— Ez egy valóban nagyon izgalmas és szép kapcsolat, tudniillik, sok zenekarral találkoztam már a pályafutásom során, de olyan zenekarral – és itt most vannak tizenheten –, ahol egyöntetűen azt érzem, hogy akarnak velem dolgozni, elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, sőt, még képesek szeretni is, megmondom őszintén, kevéssel volt dolgom. A másokkal való együttdolgozásunknak mindig volt valami apró bekoszolódása: vagy az anyagiak, vagy mást képzeltünk el, vagy csak egyszerűen elrohantunk egymás mellett. Idestova már volt öt-hat nagykoncertem a Művészetek Palotájában, ahol több zenekarral léptem fel. A legeslegszívesebben arra a koncertre emlékszem, ahol a Budapest Jazz Orchestra előtt énekelhettem.

— Előtt?
— Igen. Nem ők voltak mögöttem. Szögezzük le, hogy a szakma kiválóságai alkotják a zenekart. Nagyon komoly, szakmai tekintélyek vannak közöttük, s bár nem végeztem dzsesszkonzervatóriumot, elfogadnak engem. Olyan furcsa, most, hogy így beszélgetünk: igazából sehova nem tartozom. Nem végeztem el a Színművészeti Főiskolát, és mégis rengeteg szerepet játszottam több színházban; nem végeztem zeneakadémiát, mégis hihetetlenül sokat koncertezem, lépek fel. Nem érzem azt, hogy nagyon alábecsülne a szakma; mégsem tartozom semelyik szakmai „klikkbe” vagy formációba. Valószínűleg ezért is fontos számomra, ha egy nem is kis létszámú zenekar ennyire befogad, azt látom az arcukon, amit nekem látni fontos ahhoz, hogy jól érezzem magamat. Innentől kezdve sem a pénz, sem a presztízs, semmi sem állhat ékként a viszonyrendszerünkbe. Megyek utánuk, ahova csak hívnak.

— A Szulák Andrea Show-ban megismert empatikus, érzelmes és szókimondó műsorvezetőt mikor láthatjuk viszont a képernyőn? A közönség ugyanis szerette, hiszen átjött a hitelessége.
— Igen, mert sosem akarok hazudni, sem többnek, sem kevesebbnek nem akarom magamat láttatni, akár a koncerten, akár a színházban, akár a televízión keresztül. Ha a közönség ezt érzi, akkor elkezd szeretni. Mégis azt gondolom, hogy alapvetően nem vagyok egy hivatásos beszélgető ember. Persze, van bennem kíváncsiság: ha nem rólam beszélgetnénk, hanem magáról, akkor itt ülnék órákig, és faggatnám számtalan dologról, mert érdekel néhány ember, pláne, ha ez az érdeklődés kölcsönös. Azt gondolom, nem tudok lenni a hiteles kérdező ember, mert bizonyos dolgokat, amelyeket megkérdeznék, azt egy médiastruktúra nem teszi lehetővé. Egy komoly előadóművészt véve alapul, vele kapcsolatban az érdekel, a munkájában hogyan érzi magát, honnan hova jutott, miért, mire gondol, mit érez, mit szeret, mit gyűlöl. Ez lehet, hogy kétmillió embernek nem téma; őket nyilván jobban érdekli, az illető hord-e pöttyös alsónadrágot, felvarratta-e már a ráncait, illetve kivel, mikor, mit csinált, és hányszor. Ebbe viszont nem szeretek belemenni, mert ilyet még a legközelebbi barátaimmal is csupán az általuk kezdeményezett helyzetben szoktam megbeszélni, mivel azt gondolom, hogy ez egy olyan szelete az ember életének, amit joga van megtartani magának, vagy elmesélni nekem négyszemközt. Az már nem biztos, hogy neki jó érzés, ha ezt mindenki tudja róla itt, a bevásárlóközpont parkolójában.
Ezért nem tartom valószínűnek. Ha hagyják, hogy azokkal beszélgessek, olyan témákról, olyan kérdésekkel, amikhez nekem közöm van, akkor el tudom képzelni.

Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.

— Az előbb már szóba került kislánya. Rozina mennyiben változtatta meg az életét?
— Nagyon jó értelemben felforgatta az egészet. Rettenetesen gazdagító, iszonyatosan sokat kapok tőle. Rengeteg olyan lyukat töltött be az életemben, amit eladdig a munkával próbáltam megoldani. Ez most nagyon jó, mert tényleg egyensúly van; nincs bennem az a kényszer, hogy mindegy, mit, csak csináljak valamit, különben megbolondulok. Ma délután például megyünk lovagolni, aztán nagyot játszunk otthon; utána nem kell visszamennem a színházba, ami azért jó most, mert innentől kezdve minden nap játszani fogok.

— Új zenei anyag tervbe van-e véve?
— Tavaly, amikor volt a Jazz és Dal az Operában, elindult egy nagyon gyümölcsöző kapcsolat Balázs Elemérrel és ifj. Szakcsi Lakatos Bélával, akikkel csinálunk valamit a saját kedvtelésünkre, amiből – elég gazdag anyag lévén – érdemes lesz egy lemezt kiadni. Még csak annál a fázisnál tartunk, amikor összegyűjtöttük a dalokat, zajlik a hangszerelés, aztán majd stúdióba vonulunk. Az ő személyük fémjelzi a dzsesszes vonalat, az én személyem viszont egy kis popularitást kölcsönöz az egésznek. Olyan magyar feldolgozásdalokat választottunk, amelyek nagyon ismertek és népszerűek.

— Feltételezzük, hogy találkozunk tíz év múlva! Akkor ugyanilyen boldogsággal, nyugodtsággal fog beszélni?
— A boldogságot nem tudom, de a nyugalmat remélem, hogy igen. Azt gondolom, a béke a boldogság előszobája; meg a boldogság egy pillanatnyi, nem konstans állapot. Szerintem a jó közérzet az, ami fontos, az a béke, amitől az ember a nehezebb helyzeteket is derűsen tudja kezelni.

- Aigner Ivan -

Lapozz, mert a következő oldalon remek Szulád Andrea videót és dalok várnak!

[2011.11.23.]