A családi hagyomány mellett gyerekkori migrénes rohamai jutatták közel a zenéhez Lukács Miklóst, orvosi tanácsra íratták be zeneiskolába. Azóta megújította a cimbalommuzsikát: improvizál, és jazzt is játszik a hangszeren. Világhírű zenekarokkal lép fel, kortárs zeneszerzők műveinek első megszólaltatója.
Cimbalomművészre esett Esterházy Péter választása: a citerafélék családjába tartozó hangszeren jazzt (is) játszó Lukács Miklóst jelölte társdíjazottjának. Az Aegon Művészeti Díjat 2006 óta tavaszonként író kapja előző évben megjelent kötetéért (az idén Esterházy Péter részesült az elismerésben az Estiért), és ősszel mindig ő választ maga mellé egy kitüntetettet más művészeti ágban alkotó kollégák közül. Az író így indokolta a tradicionális zenész családból jött Lukács Miklós melletti döntését: "…arra a fontos, és napjainkban egyre fontosabb, amúgy magától értetődő tényre hívja föl a figyelmünket, hogy a hagyomány az nem valamiféle múzeumi tárgy, amelyet ünnepkor meglátogatunk (hétfő szünnap!), tisztelettel és nemesen unatkozva nézegetjük, és jóindulatú szigorral szólunk a teremőrnek, ha porosság esetét észleljük."
Magával ragadta a cimbalom varázsa
A harmincnégy éves Lukács Miklós szeretett ugyan zenét hallgatni gyerekkorában, de édesapja cimbalmához csak az után ült oda rendszeresen, hogy ezt orvosi rendelvényre kellett tennie. Kisfiúként ájulásig erősödő migrének kínozták. A doktor egy idő után megkérte a szülőket, figyeljék meg, mikor nem fáj a gyerek feje. Kiderült, hogy olyankor tünetmentes, amikor édesapja a cimbalmon gyakorol. Mi sem egyszerűbb - tanácsolta az orvos - kezdjen el az akkor nyolcéves gyerek is aktívan zenélni. Ősszel rögtön beíratták Szakály Ágnes tanárnőhöz a VI. kerületi zeneiskolába, és egy esztendővel később a kisfiú átvehette az Országos Rácz Aladár Cimbalomverseny serdülő kategóriájában a második helyezést.
- A cimbalom szerencsére olyan hangszer - mondja ma mintegy szabadkozásképpen -, amellyel egy-két év tanulás után szép produkcióval lehet előállni. Persze szorgalmasan, naponta öt-hat órát gyakoroltam, és apu végig ott ült mellettem. Olykor terrorisztikusnak érzett jelenetek játszódtak le közöttünk. Akkor ezt nehezen viseltem, de most már tudom, köszönet és hála jár érte, mert gyerekkoromban belém sulykolta, hogy komolyan kell venni a feladatot. Olyan rendszerességre szoktatott, amelynek a rutinja ma is ösztönösen visszatér, amikor új kihívásokkal kerülök szembe az életben. Kihívás pedig bőven akad.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét és ezzel nem csupán a zenei hírekről értesülsz, hanem részt veszel a zene.hu nyereményjátékain is.
Néhány éve például holland-mexikói rendező kereste meg, hogy portréfilmet forgasson róla és hangszeréről.
A cimbalom múltjáról nekem is szívesen beszél. A legkorábbi utalások 13. századiak egy hasonló, trapéz formájú, verővel megszólaltatott perzsa húros zeneszerszámra. Nyugat-Európában a 17-18. században élte virágkorát a cimbalom, azután már csak elvétve fordult elő, leginkább az alpesi vidékeken. Hogy jellegzetesen magyar hangszerként tartják számon, az a cimbalmot az 1870-es években megújító Schunda Vencel József hangszerkészítőnek köszönhető. Ő látta el négy lábbal a korábban asztalon elhelyezhető vagy nyakba akasztható cimbalmot, hogy a hangszer színpadi megjelenésre is alkalmas legyen.
Komolyzenei hódítását pedig Rácz Aladár alapozta meg, akinek svájci származású zongoraművész felesége hívta fel a figyelmét, hogy a cimbalmon szépen szólna a barokk muzsika. Külföldi útjai során Rácz Aladár találkozott Igor Sztravinszkijjal, és az orosz mestert magával ragadta a cimbalom varázsa. Volt, hogy együtt fonták a hangszer húrjait Rácz Aladárral. Az élmény hatására Sztravinszkij cimbalom átiratot is készített, és néhány kamaraműben szerepeltette ezt az instrumentumot, és ezzel kollégái figyelmét szintén ráirányította.
Naprakésznek kell lenni
Az újításból kései utód beszélgetőtársam ugyancsak kivette a részét. Klasszikus műveken nevelkedett, az útkeresésnek a Zeneakadémia elvégzése után látott neki.
- Addig mindig megmondták, mit kell csinálni - meséli -, és kicsit elveszett lettem tőle, hogy ennek vége szakadt. Főleg egy ilyen hangszerrel nehéz a helyzet, amellyel nem ülhettem be egy szimfonikus zenekarba. Így maradt időm a kísérletezésre az engem mindig is érdeklő akkordokkal. Aztán megszerveztem az első zenekaromat, az Eclectic Gipsy Bandet, amely a balkáni zenéből merített. Az alapokból megírtam a dallamot, és már itt sok improvizációs helyzet elé állítottam zenésztársaimat.
Aztán mind többen hívtak el vendégként a maguk zenekarába. Borbély Mihály Kvartett B-je volt az első, ahol jazzt kezdtem játszani. Szerencsémnek érzem, hogy mindig olyan kollégák vettek és vesznek körül, akiktől tanulni tudok. Még a növendékeim is inspirálnak a Talentum Tánc- és Zeneművészeti Szakközépiskolában és Snétberger Ferenc felsőörsi zenei tehetségkutató központjában. Miattuk mindig naprakésznek kell lenni mindenféle tekintetben.
Számos formációban lép a közönség elé, duóban például Szakcsi Lakatos Bélával, Horváth Kornéllal. Koncertezett a Budapesti Fesztiválzenekarral, játszott a BBC és az ORF szimfonikus zenekarával, neves koncerttermekben és fesztiválokon lépett fel. Ő az előadója Eötvös Péter zeneszerző cimbalomra írt műveinek.
- Dühös vagyok, amikor zenész kollégáim Bartókot, Kodályt, Prokofjevet, Schönberget, Stockhausent, Webernt emlegetik kortárs zeneszerzőként - magyarázza.
- Ugyan már, soha nem éltünk velük egy korszakban, az övéik ötven-hatvan, száz évvel ezelőtti alkotások! A maiaktól nem a disszonáns vagy atonális hangzás miatt tartózkodnak, hanem mert nem egyértelmű a kotta, nehéz követni a szerzői szándékokat. Ez eltávolítja az előadót a zeneműtől. Elméletileg adottak az egyezményes hang és dinamikai utasítások, de a mai művek olyan effekteket, zörejeket tartalmaznak, amelyeket minden komponista a maga sajátos krikszkrakszaival jelez. Mivel sokat dolgozom Eötvös Péterrel, ismerem az ő zenei világát, de magamtól így is csak hetven-nyolcvan százalékban tudom megtanulni a műveit. Ilyenkor találkoznom kell vele, hogy személyesen instruáljon, hiszen nincs előttem előző felvétel egy-egy vadonatúj műnél, mint ahogyan egy Bach- vagy Mozart-darabnál tanulmányozzuk elődeink értelmezését. De mit teszek, ha éppen argentin szerző művét kell megszólaltatnom? Vele miként lépek kapcsolatba?
A különböző művészeti ágak kapcsolódását, ahogyan az Aegon-díj, úgy kitüntetettje is fontosnak tartja: maga gyakran dolgozik együtt például kortárs táncosokkal.
- Ugyanarról a világról szólnak az alkotásaink - véli -, hiszen mindannyian abban élünk, azonosak a problémáink, az örömeink. De így volt ez a múltban is; a drámaírók hatottak az operaszerzőkre, és viszont.
Arra a kérdésre, hogy akad-e, aki figyeli Lukács Miklóst gyakorlás közben, elárulja, hogy tizenegy éves kislánya valóban inkább csak hallgatni szereti a zenét. Őt a tánc vonzza, ezért édesapja nem erőlteti zongoratanulmányait. Önmagáról tudja, hogy az a hivatás az igazi, amelyben követője örömét leli.
Hírek
