Művészportré, Arnóczky Noémi előadóművésszel

Noémi Miskolcon, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában sajátította el a zenei alapokat, majd ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte meg diplomáját zeneelmélet, valamint karmester szakon. A főiskolás évei után, elsősorban a könnyűzene világa volt életének meghatározó része, amivel napjainkban is szívesen foglalkozik.

A profin művelt zenei irányzatok mellet, amiket képvisel, számos hazai és külföldi nagyvárosban dolgozott, mint sikeres fotómodell és manöken. Az Országos Ének Verseny és Zenei Fesztivál győztese lett, 2000-ben - musical kategóriában, ahol Viadukt-díjas előadóművészként ünnepelték. Noémi művészi sokszínűségében fellelhető az érzékiség, szenvedélyesség, a törékeny nőies báj, de ugyanakkor, ha szükséges kőkemény szervező, igazi vezéregyéniség, akinek tanácsát kollégái mindig elfogadják. Gyökerei Miskolchoz kötik, ahonnan zenei pályája is elindult. A szép és rendkívül impozáns megjelenésű énekesnővel életéről, pályájáról beszélgettem.

- Már gyerekkorodban kezdődött a zenéhez és a szépségiparhoz való kötődésed, vagy kislány korodban még nem voltak művész ambícióid?
- Dehogynem, már gyermekkoromban tökéletesen kirajzolódott előttem, persze álomképként, hogy énekesnő szeretnék lenni, ha felnövök. Persze ezt azért is gondoltam így, mert az Édesapám is zenélt akkoriban, így én állandóan ebben a közegben mozogtam, együtt éltem az egésszel.

- Miskolcról indultál, szüleid máig ott élnek. Ők ezt a pályát szánták neked, vagy magad választottad?
- Igen, magam választottam a zenei pályát, de az énekesnői pályától igyekeztek távol tartani engem. Az érdeklődésem a zene iránt egyértelmű volt, azonban a klasszikus vonal számomra túl sok szabályt tartalmazott, nagyon kötött, és konzervatív volt. Tanultam, mert szerettem, és mert a célomhoz akkoriban ez az út vezetett. A lelkem melyén azonban ott szunnyadt a szabadságra éhes kis tigris, és alig vártam, hogy megtaláljam azt a közeget, ahol valóban szárnyalhatok a zenében. A szüleim tanári sikereimre szerettek volna igazán büszkék lenni, és szerettek volna megkímélni az énekesnők nehéz és bizonytalan sorsától. Én azonban a saját utamat kezdtem járni.

- Az első olyan fellépésedre visszaemlékszel még, amikor már a fejedben is megfogalmazódott, hogy igen, ezt kell neked tovább vinni, mert a színpadon a helyed?
- Jó kérdés, de tudnod kel, hogy igazán nem kellett ehhez egyetlen fellépés sem. Természetesen emlékszem arra, mikor először léptem színpadra, mint énekesnő. Hihetetlen erővel és fegyelemmel készültem rá, és a végén nagy sikert könyvelhettem el magamnak az akkori tudásomhoz mérten, és szárnyaim nőttek, amiken vitorlázhattam legalább tíz méterrel a föld felett. Ez azonban nem jelentette azt, hogy itt vége a tanulásnak.

- Életutad, pályádat ismerve, bátran mondhatom, és nem túlzok, ha azt állítom: - neked minden jól áll, mindenből a maximumot hozod ki. Mi a titkod?
- Nincs titok, nagyon egyszerű a válasz. Csak azt csinálom, amihez kedvem van, azt énekelem, ami érzéseket vált ki belőlem, ami igazán lázba tud hozni. Ha nem ezt tenném, akkor a közönségre sem lennének a dalaim hatással, hiszen nem volnának hitelesek a szavak, a hangok, az érzelmek, amikről énekelek. A stílus nem megfejtendő dolog, az az emberben lakik, csak hallgatni kell a belső hangra, ami mindig sugallja azt, mit kell tennünk.

- Egy új zenei stílust hoztál, ami napjainkig is egy, egyedül álló produktum a részedről. Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy ezt a new-country irányzatot képviseld.
- Én mindig szerettem ezt a stílust, de valóban Magyarországon ez nagyon újszerű irányzat. Ahogy elkészültünk az első koncert-turné anyagával, és meghallották azt a fesztiválokon, volt egy csapat, akik azonnal másolni kezdte a munkánkat, munkámat. Nem tudom, mikor változott bennem minden, amikor erre vitt az utam, azt hiszem, ez egy folyamat eredménye volt, amit igazán akkor ismertem fel, amikor már benne éltem. Én mindig a rock zene perifériáján mozogtam, mindig a dinamikus lüktetés jellemezte a zenémet, a nagy érzések, a nagy szélsőségek akár egy dalon belül is. Úgy éreztem, megérkeztem, hazaértem, mert ebben a stílusban benne van minden: Vadság, érzékenység, érzékiség, őszinte gondolatok, vagányság, nőiesség, és a tigris is, ami nagyon fontos, hogy nincsenek szabályok, amik az ember alkotókedvét keretek köze szorítják, ha kell, igen imrovizativ stilus ez, s így, hogy a rock és a Country, illetve a rock és a blues keveredik, igen széles spektrumon mozoghatok, mint előadó.

További képekért kattints!

 - Művészi sokszínűségednek egyik fontos része a show világa. Milyen érzés egyszer dívának, énekesnőnek, ugyanakkor énektanárnak lenni?
- Óriási dolog ez. Tulajdonképpen mindkét esetben előadni kell, és hitelesnek kell lenni. Ebből a szempontból hasonló a dolog. Az órákon nekem szárnyakat kell adnom a tanítványoknak, akik hisznek a biztató szavaimban, és ettől a hittől jobbá válnak mind emberileg, mind szakmailag. A színpadon is szükség van a hitelességre, amikor az embernek egy dal alatt kell a közönséget egy másik dimenzióba repítenie, az előadói képességeivel kell őket elvarázsolnia. A tanítványaimnak azt szoktam mondani: ”Rossz közönség nincs, csak esetleg az előadó nem tett meg mindent azért, hogy a közönséget magával vigye. Épp ezért nem alkalmas erre a pályára mindenki, mint ahogyan tanárnak sem alkalmas minden diplomás ember. Ezek adottságok, amik velünk születnek és csak részben tanulhatóak.

Az interjú a következő oldalon folytatódik!

[2011.11.24.]

(1. oldal)

következő oldal »