Ha napjainkban a zenét szerető embereket élesen megosztó zenekarokról beszélünk, akkor a Nickelback köztük szinte biztosan viszi a pálmát. Ez az az együttes, akikért vagy őrülten rajonganak, vagy a Facebookon az „Utálom a Nickelbacket” csoporthoz csatlakoznak, esetleg aláírásokat gyűjtenek, hogy még egy detroiti amerikai futballmeccs félidejében se léphessenek fel.
Ez a megosztó banda három év után, 2011. november 21-én jelentette meg sorozatban a hetedik stúdióalbumát Here And Now címmel, rajongóik nagy örömére.
Érdekes párhuzam, hogy az album is magába foglal egy furcsa kettősséget, akárcsak a zenekar megítélése. Zenéjük eddig is széles spektrumon mozgott, a legtöbb eddigi lemezen megtalálható a tipikus zúzós rockszám, az akusztikus „együtténeklős” dal és a nagy íveket leíró romantikus lassú ballada is. Ahogy azonban a napokban Chad Kroeger, a banda frontembere nyilatkozta, az album németországi promóciója során ez alkalommal a szélsőségek irányába mozdultak el. Azaz a zúzós rockdal nagyon zúz, a lassú számok pedig igazán mély mondanivalót hordoznak magukban.
Az énekes ezzel indokolta azt is, hogy szokatlan módon idén szeptemberben egyidejűleg két single-lel jelentkeztek, mivel nehéz lett volna csak egy olyan dalt kiválasztani, amely teljes egészében jellemzi a lemezt. Így esett a választás a Bottoms Up című bulizós rockdalra a rockrádiók számára, és a könnyedebb hangzású – ámde korántsem könnyed szociális témájú – When We Stand Together című dalra, amihez azóta egy videóklip is készült.
És valóban. Ezúttal a legutóbbi Dark Horse című lemezhez képest – amin határozottan érezhető volt Mutt Lange keze nyoma (aki pl. Bryan Adams – Waking Up The Neighbours, Def Leppard – Hysteria, AC/DC – Highway To Hell, Shania Twain – The Woman In Me producere) - egy jóval rockosabb és kevésbé rádióbarát albumot hoztak össze.
Szintén a fentebb említett interjúban hangzott el, hogy több zenekarral ellentétben ők nem 25-30 dalt írtak meg, és azokból választották ki a megfelelőeket az albumra, hanem mindvégig ezen a megjelent 11 számon dolgoztak és tökéletesítették azokat. Ami nem tetszett a tagoknak, azt még az alkotói fázis alatt egyenesen kidobták a kukába.
A 11 dal sorát indító This Means War rögtön meggyőzi az embert arról, hogy itt aztán nem lesz finomkodás. A zenekarra jellemző kemény, néha már „mocskosnak” is nevezhető szövegvilágú szám jelöli ki a további utat a hallgató számára. Ezt követi a már korábban említett Bottoms Up. Az eddigi zúzda után hirtelen váltásként a másik single, az akusztikus hangzású When We Stand Together jön. A könnyedségnek itt gyorsan vége is szakad, mert nyakunkba ömlik és azonnal magával sodor a Midnight Queen, majd a Gotta Get Me Some lendülete. Teljesen biztos, hogy a koncerteken ezek a számok őrült tombolásba fognak fulladni.
És itt most érdemes megállni egy pillanatra, mivel a lemez legkomolyabb ihletésű és talán legmeghatóbb száma következik. Szöges ellentétben áll az eddigi bulizós, leginkább szexuális témájú dalokkal. A zenekar a Lullaby című számban azokhoz a fiatalokhoz fordul, akikben nehéz helyzetük miatt már felmerült az öngyilkosság gondolata.
„Kérlek engedd, hogy a sötétségből a fény felé vigyelek; mert hiszek benned; megbirkózol ezzel az éjszakával is; ne gondolkodj tovább a könnyebb kiúton; semmi szükség rá, hogy elfújd a gyertyát; mert itt van tennivalód; túl fiatal vagy és az életed java még csak most jön.”
A teljes döbbenetből az ismét rockosabb, a New York-i showbusiness-t fricskázó Kiss It Goodbye billent vissza, majd következik egy romantikus ballada, a Trying Not To Love You, amely Chad Kroeger bevallása szerint az ő személyes kedvence az albumról. A dal valóban a slágergyanús és a mindenki számára könnyebben emészthető kategóriába tartozik, valószínűleg sokat fogjuk majd hallani a rádiókban. Ezt a szintén mély érzelmeket tükröző, lassabb tempójú Holding On To Heaven követi, majd egy rövid időre ismét visszacsöppenünk a kemény hangzásba és szövegkörnyezetbe az Everything I Wanna Do-val. Az albumot egy rendkívül könnyed, kedves dal, a Don’t Ever Let It End zárja. Ez egy igazi, régimódi, sztorizós szövegű, megmosolyogtató, teljes mozifilmet elénk vetítő, fülbemászó dallamú nóta, amely méltó megkoronázása és lezárása ennek a 11 vadonatúj szerzeménynek.
A Nickelback egy igazán változatos albummal jelentkezett az idén. A kemény számok hangulata inkább a The Long Road és a Silver Side Up korát idézi, de zeneileg ezek már sokkal érettebbek. A rádióbarát lassú számok mély érzelemvilágot és szociális értékeket közvetítenek a hallgatóság felé, érdemes ezekre a dalszövegekre odafigyelni.
A zenekar az új dalokkal jövő tavasszal világkörüli turnéra indul. Kíváncsian várjuk a turnédátumokat, hátha az európai állomások listáján majd Budapestet is megpillanthatjuk.
Hírek
„Kérlek engedd, hogy a sötétségből a fény felé vigyelek; mert hiszek benned; megbirkózol ezzel az éjszakával is; ne gondolkodj tovább a könnyebb kiúton; semmi szükség rá, hogy elfújd a gyertyát; mert itt van tennivalód; túl fiatal vagy és az életed java még csak most jön.”
