Rihanna beérett

Elég sokat járnak a gondolataim Rihanna körül, mióta tudom, hogy december 8-án meglátogat minket… 

Sokáig „egynyári királylánynak” gondoltam az R’n B színpadán a most 23 éves előadót, de hamar rácáfolt a negatív elvárásaimra.

Amikor megismertük, egy gyönyörű kislány volt, aki hosszú hajjal, nagy, kerek szemekkel S.O.S. hódította meg a világot és szívszorító őszinteséggel adta elő az Unfaithful-t.

Szerettük a báját, a hangját, tudtuk, hogy Jay-Z felfedezettje, és vártuk az újabb, biztosan érkező, robbanó slágereket. Kellemes dallamok, kedves, egyedi orgánum, és fiatalos, szerelmet idéző szövegek.

Aztán jöttek a nehézségek, a média túlzott figyelme, a Chris Brown-féle bántalmak… És szigorodott a stílus, rövidebb lett haj. A Shut Up And Drive, a Don’t Stop The Music, majd később a Timberlake-kel előadott Rehab is már egy önérzetesebb, öntudatosabb fiatal nő képét mutatta, harciasabb, keményebb lett. A hangzás, a styling, a tekintet egyaránt.

Bevallom, szerettem azt a korszakát: lüktető, táncolható zenéket alkotott, a frizurája több volt, mint tökéletes ez idő tájt, ráadásul pont a külső változtatások révén elsőszámú divatikonná nőtte ki magát. A fontosabb divatházak sorban álltak a kegyeiért, a Gucci plakátjain életnagyságban virított, és itt már én is kezdtem sejteni, hogy a kisasszony hosszan kíván szerepelni a könnyűzenei élet toplistásai között.

Ajánlunk egy jó koncertet!

 

A kedvenc RiRim mégis ez a mostani. Valahogy beérett. Húsosabb lett, teltebb (egyesek szerint duci, szerintem dögös), újra hosszú, nőies sörénnyel hódít (csak aktuálisan vörösen izzó árnyalatban), és a számai jobbak, mint valaha.

Erőteljesek, de már nem gyorsak, súlyosak, de nem depressziósak. Érzelmes, de nem szirupos, feminista, de nem férfigyűlölő, egyszóval valahogy egyensúlyba került. Talán ahogyan az előadó is.  A Man Down-t mintha Barbados-ról hozta volna magával, reggae-stílusú, lassan folyó, ringatózó dal, gyönyörű, színes klippel. Egyszerűen imádnivaló és tökéletesen passzol az énekesnő izgalmas kiejtéséhez.

A Kalifornia King Bad középső, kitörő részét még az én kritikus fülem is örömmel hallgatja, a Hate That I Love You-ban pedig összeolvad Ne-Yo gyengéd orgánumával.

Az abszolút kedvencem mégis a meseszerű Only Girl. Az összességében rózsaszín videóban, rengeteg virág között Rihanna a szerelem kisajátító, odaadó, alárendelődő és mégis szexi oldaláról énekel. Karcosan érzéki, halkabb versszakok és ritmusos, diszkós, hangos refrének követik egymást. IMÁDOM!

Már alig várom, hogy élőben hallhassam az Arénában!

-Kollányi Zsuzsi-
 

[2011.12.05.]