Karma To Burn: stoner szombat a Kék Yukban - jegyek itt!
Idén már másodszor csap bele a sivatagi lecsóba az amerikai Karma To Burn Budapesten. A nyári A38-as sztondulás után ezúttal a Kék Yuk a cél, ahol hazai részről azt Eejit Midget és a Fiktív zenekarok is szerepelnek december 10-én.
Azt, hogy a Karma To Burn nevű nyugat-virginiai csapatot mennyire elszállt csávók alkotják, már az is megmutatja, hogy anno milyen módszerrel próbálták magukat betrollkodni a szakmába. Állítólag a ’90-es úgy hívták fel a kiadókat, hogy egy másik zenekarnak adták ki magukat, aki csak azért telefonál, mert most hallotta ezt a Karma To Burn nevű bandát, és mennyire jól nyomták már..
Ma már biztos nincs szükségük ilyen gagyi megfejtésekre: elvégre olyan rajongóik vannak, mint John Garcia a Kyussból, és lemezeiket a stoner műfaj alapkorongjai között tartják számon. Az 1997-től 2002-ig működő csapat 2004-ben indult újra, és nemcsak a régi lemezeket adták ki újra, hanem két új is készült.
A legutóbbi címe V, és 5 instrumentális dal van rajta, még 2 ahol énekelnek is, a nyolcadik pedig egy Black Sabbath feldolgozás – mit kellhet még..? Szerencsére a zenekar az albumkészítésnél csak élőben játszani szeret jobban, így folyamatosan járják a klubokat otthon és a tengeren innen is, hozzánk például az éven belül másodszor jönnek. Az a terv, hogy a hangulat most is pont olyan jó lesz, mint legutóbb az A38-on, a zene pedig így alakul:
Ezúttal december 10-én, szombaton a Kék Yukban kerül sor a koncertre, ahol az Eejit Midget is szerepel. Ők a furcsa név ellenére egy csupa magyar fiúból és lányból álló zenekar, akik jóféle grunge-ot, vagy valami olyasmit játszanak. A név egyébként legjobb tudomásunk szerint az „idióta törpe” kifejezés ír kiejtésű verziója, tehát ejteni is pont úgy kell.
A programot a szolnoki Fiktív nyitja, húzos, elszállós skandináv stoner zenéjével. Fontos infó az aznap esetleg máshova is lelátogató fiataloknak, hogy a Karma To Burn koncert kezdésével bevárják a Chief Rebel Angel lemezbemutatójáról érkezőket is. December 10-én tehát irány a Kék Yuk! Jegyek a koncert napján barátságos, elővételben nevetséges áron kaphatók a CD Pincében, a Wave-ben és a Ticketportalnál.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.