Zsír a buli: SP - New Wave 

2011. december elsején megjelent Éder Krisztián SP legújabb nagylemeze New Wave címmel, amelyet az énekestől már megszokott hip-hop ütemekre építkező pop jellemez, megbolondítva némi elektronikus és akusztikus hangzással... és még? 

Annak idején nem voltam túl jó véleménnyel SP-ről. ‘Annak idején’ alatt a 2-3 évvel ezelőttet értem. Már akkoriban röpködtek az olyan poénok, mint hogy “nekem az SP az a South Park”, és ömlöttek az utálkozó hozzászólások a neten Éder Krisztiánnal kapcsolatban. Nem igazán voltam képben, de érdekelt, ki ez a srác, aki ennyire kiakaszt mindenkit.

Sorban rákattintottam a legnagyobb videómegosztón SP legnézettebb klipjeire, és meghallgattam, megnéztem őket. Ezek után megalkottam akkori véleményemet: “hát ez nem túl jó”. Nem fogott meg a srác hangja, nem tűnt túl profinak vagy zsigerinek az éneke, a táncot inkább találtam érdekesnek, mint elismerésre méltónak, és úgy összességében nem indított meg bennem semmit. Úgy éreztem, igazán nem sokat veszítek, ha SP muzsikája kimarad az életemből.

Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.

2011 decemberében megjelent a New Wave c. album. Számomra ez a ‘hullám’ folyamatosan nőtt, fokozatosan emelkedett ki a tükörsima, jelentéktelen vízből. Felfigyeltem Éder Krisztián európai színvonalú klip rendezéseire, meglehetősen tetszetősnek találtam a fotós munkáit, és igencsak meglepett, hogy Ő szerezte Brasch Bence megkapó slágerét, a ‘Fogadj el így’ címűt. Szimpatizálni kezdtem Vele, mint emberrel.

Egy emberrel, aki sokkal többet tesz le az asztalra, mint azt a többség sejtené, az utálóiról már ne is beszéljünk. Elég az hozzá, hogy fokozatosan rám találó felismeréseim révén kiemelkedett számomra az álló vízből. Immáron hallgatni kezdtem egy-egy dalát, ám ekkor még fennen hangoztattam, hogy inkább csak egyéb munkásságait kedvelem, a zenéjét még mindig nem igazán.

Most 2012-t írunk, és bár a ‘hullám’ nem dagadt akkorára, hogy ez okozná a megjósolt világ végét, de az én idegenkedésemet és távolság tartásomat kétség kívül elmosta. Meghallgattam a New Wave c. albumot, ami úgy kerek, egész és tiszta, ahogy van.

Egy kis fricskával még mondhatnám, hogy bár SP kétség kívül fényéveket fejlődött zeneileg és hangilag az elmúlt évek során, ezeket a már-már zseniális nótákat szívesebben hallgatnám egy másik előadótól, de... tudjátok mit? Nem. Persze, érdekességként talán, de egyébként nem. Éder Krisztián művészetében ugyanis talán a legjobb dolog a hitelesség. Az önazonosság. Maga szerzi a dalait, maga írja a szövegeit, és ez az egység ezen az albumon talán jobban érezhető, mint eddigi pályája során bármikor.

A lemez mindenek felett jóleső. Friss, kellemesen lüktető. A verzék szépen alapoznak, a refrének áradnak. Az ének nyílt, a hangszerelés pazar. A dallamok kényeztetnek, a szövegek könnyeden mélyek. Éder Krisztián szerző társa Szakos Krisztián, és az albumon található egy feldolgozás, az R-GO ‘Te csak mindig akkor sírsz’ c. számáé.

Az én személyes kedvenceim a korongról: a ‘Maradnék’, amelyből a lemez első klipje készült. Az ember azon kapja magát, hogy egész nap dúdolja. Aztán ott van a ‘Késő van hozzád’ a maga visszafogott keserédességével, az ‘Olyan szép”, ami kinyit a világra, az ‘Előtted az út’, amitől olyan menő leszel, hogy majd’ szétesel, és az ‘Unom már’, ami az az igazi klasszikus utazós dal. Tudjátok, suhan a táj, lógatod ki a kezed a kocsiból, napszemcsi fel, rád kacsint a dögös stoppos csaj, meg ilyenek. Az album első számában, a ‘Furcsa hétköznapok’-ban SP egy közbeékelt, koncert feelingű, hangulatteremtő prológusban azt mondja: “vágod? a Kölyök visszatért!”. Nos, számomra igazán most érkezett meg. Zsír a buli.

Nyomj egy lájkot, ha kedveled SP-t.

-Szabó Remus- 

[2012.02.08.]