Az egyetlen és igaz Adele: Minden, amit a sokszoros Grammy-díjas énekesnőtől megkérdeznél… II. rész

Egy diadalmas, rekordokat döntögető év után - amikor Adele szembe nézett a műtétével járó lehetséges kockázatokkal is – elnémult, majd amikor visszatért a hangja, szinte azonnal megnyílt a Vogue újságírója előtt. A legutóbb 6 Grammy-t bezsebelő sztár a magazinnak beszélt hírnévről, családról és a jövőről. Jonathan Van Meter riportja következik a folytatással.  

Drámai előadásmód

Tavaly szeptemberben Adele először lépett fel a londoni Royal Albert Hall-ban, és akkor a menedzsmentjével közösen eldöntötték, hogy filmre rögzítik és kiadják DVD-n novemberben. Októberben újra elment a hangja, és végül le kellett mondania a turnéja összes hátramaradt állomását, és mint később kiderült, ez egy rendkívül szerencsés lépés volt.

Ez az egyik legjobb koncertfilm, amit valaha láttam – Adele áll a színpadon szemben a kis számú női hegedűsökkel, megjelenésében pedig valahol Eva Perón és Dusty Springfield között van. Alig mozdul, mindössze a hangjával kommunikál, arckifejezése fájdalmas, kézmozdulatai pedig kellően drámaivá teszik az előadást.

Adele azt állítja, nem sokat gondolkodott előadói stílusán. Vallja, hogy a kevesebb néha több. „ Van egy pár számom, ami elbírna pár robbanást és néhány táncost, de nagyon kényelmetlenül érezném magam, ha így szólalnának meg a dalaim. Én csak el akarom énekelni őket. A testemmel szeretném előadni a dalokat.

Színpadi megjelenése közel áll Judy Garland-hoz, Barbra Streisand-hoz vagy Edith Piaf-hoz, de említhetnénk a néhai Amy Winehouse-t is, aki ugyanabba az előadóművészeti iskolába járt, mint Adele, és akihez egyébként gyakran hasonlítják.

Adele nem egyenlő a rock’n’roll-lal. És ő nem tudatosan retro. Ő nem tekereg vagy rázza a fenekét. Adele mindaz, ami rég eltűnt a pop világából. Ez talán nagyon uncool. És mégis, van valami üdítően friss a fiatalos eleganciájában és parancsoló jelenlétében – különösen, mert ő egy 23 éves tottenham-i lány. Egyéniség, mégis ha megkérdik tőle, van-e olyan idősebb énekes, akit csodál, azonnal Sade nevét említi. „Szerintem ő fenomenális. Minden a zenéről szól körülötte. Fogalmam nincs, ki lehet ő valójában, mégis szeretem!” – szokta ilyenkor mondani.

Mikor én Garland-hoz és társaihoz hasonlítottam, és a közönséggel való kapcsolatáról kérdeztem azt válaszolta: „Azt hiszem ez azért van, mert saját magam írom a dalaimat. Ez az életem. És elég nehéz nem merengeni ennek a tragédiáján. Azokkal a nőkkel, akik általában nem maguk írják a dalaikat, és mégis összejön nekik. Mikor a Someone Like You-t énekelem, tudom, hogy minden egyes személy a teremben képes lesz kapcsolódni hozzá. Ez az, ahonnan az érzelmi kapcsolat származik. Szimpatizálok magammal, szimpatizálok velük, ők szimpatizálnak velem, és én tudom, hogy mi ott mindannyian tudjuk, hogy érez a másik. Olyan, mint egy nagy paktum.”

Kiadja magát

Van egy másik eleme is Adele élő koncertjeinek: nem csak énekel, de sokat beszél is a színpadon, elmeséli a dalok történetét, leírja a pillanatot, ami inspirálta a dalok megírására, és még több mindent, ami nem felfújt, viszont vidám. Könnyen lehetne stand-up komikus is – egy modern Cockney Roseanne. “Mindig poénkodtam az iskolában. De soha nem fogtam fel, hogy milyen természetadta humorom van, amíg nem kezdtem történeteket mesélni a színpadon. Az emberek már akkor nevetnek, ha kinyitom a számat. Nem is kell viccet mesélnem hozzá, mert már az akcentusomon is nevetnek” – ismerte el Adele.

Adele mindkét lemeze szakításokról szól, ami azt jelenti, hogy a történetek, amelyeket elmesél a színpadon azokról az exekről szólnak, akik összetörték a szívét, és akik néha kizsigerelték. „Még ha az érzéseim többé nem is az exemről szólnak, még mindig visszahúznak azokba a fájdalmas időkbe. Szóval minden show egy kicsit érzelmes.”

A férfi – akiről a 21 javarészt szól – tíz évvel idősebb, mint Adele, és a kiléte valahogy ismeretlen maradt – ami kisebb fajta csodának számít a mai telefon-heckelős bulvár világban.

Újabban Adele kissé eltérő hangot üt meg Mr. Rossz-szal kapcsolatban. „Tudod, ő elképesztő volt. Nagyszerű. De ez soha nem működött volna. És évekig úgy voltam vele, hogy megérdemel minden k……tt dicsőséget a lemez inspirálásáért. De most, egy kis idő elteltével jobbnak tűnik, ha az az ember, aki a legnagyobb hatással volt rám – megváltoztatta az életem ezzel a k……tt albummal – érdemel egy kis hitelt. Megtettem olyan dolgokat, amelyekről soha nem is álmodtam, hogy képes lehetek rá. Ha nem találkozom vele, talán még mindig az a kislány vagyok, aki voltam 18 évesen. És a legjobb, hogy most már tudom, hogy mit várok magamtól és valaki mástól. Korábban sosem tudtam, mit akarok.”

A Royal Albert Hall színpadán állva azt mondta: „Tudom, hogy az áldozat szerepét játszom az albumon, de csak azt adom, amit kaptam”.

Amikor arról kérdeztem, vajon az exei mit tartanak a legrosszabb és a legjobb tulajdonságának felkiáltott: „Istenem!” – és egy pillanatra elgondolkodott. „Szeretem a drámát. Ez a rossz dolog. Nagyon gyorsan tudok váltani. Nem vagyok kétpólusú, de az ’Ó Istenem, Szeretlek’-től nagyon gyorsan el tudok jutni a ’Takarodj a házamból!’-ig. És soha nem ülök le és beszélek róla. Hallgatással kezelem a helyzetet. Erre ők: ’Mondd el mit tettem és bocsánatot kérek’. Mi is van még? Volt idő, amikor szerettem kicsit sokat inni. De többé nem iszom. A jó dolgok: figyelmes vagyok. Bármit megtennék a férfiért. Jó szakács vagyok. Vicces vagyok. Mindig akarom a szexet. Miért? A legtöbb lány nem akarja!” – bukott ki belőle.

Elege van

Természetesen megvan a hátránya is, ha egy lány a saját blues-át énekli. Széles körben elterjedt például, hogy Adele állandóan szomorú. „Az emberek azt hiszik, hogy k…..tt szánalmas vagyok. Aztán nagyon meglepődnek, amikor megismernek, és rájönnek, hogy beszédes vagyok és pezsgő, és meglehetősen gondtalan. Totálisan ellentéte vagyok a lemezeimnek.”

A másik buktatója a dolognak, hogy a színpadon annyira megnyílik, hogy később aztán nehéz megálljt parancsolni a privát életével kapcsolatos állandó érdeklődésnek. „Nagyon sok figyelem övezi, hogy érzem magam. De azt hiszem, nekem tiszteletben kell tartanom a tényt, hogy az emberek fizetnek azért, hogy „belém lássanak”, amire nagyon sok művész törekszik, és mégsem történik meg. Az ad nekem egy lökést, hogy az emberek szeretik a zenémet, és úgy tűnik, engem is. Másfelől, szerintem annyit adok, hogy ezzel a határ egy kicsit leomlik. Nem panaszkodom miatta, mert ez a munkám része, de nem tudok visszamenni a londoni házamba, mert a sajtó állandóan ott van.”

„Az első lemezem után, riporterek jöttek, hogy ’Ugyanolyan beszédes és őszinte leszel a következő lemezen is?’ Mire én: ’Nem, megtanultam a leckét’. Erre újra megtettem! Sőt még komolyabb mértékben!” – mondta már nevetve. „Szóval ez vagyok én, ’Magam akarok lenni! Ne csináljon k……tt képet rólam!’ Ezt kérném.”

Mikor elismétlem, amit hallottam, hogy bátor embernek kell lennie, aki újra randizni akar ű Adele-lel, kifakad: „Gyerünk! Feleségnek való vagyok! Nagyszerű vagyok. Nem kell bátornak lenni hozzám. Ez nem úgy megy, hogy ’átb…tál ezért írok egy lemezt és te leszel a leggyűlöltebb férfi a világon’. Soha nem csinálok szakító lemezt még egyszer. Elegem van abból, hogy egy keserű boszorkány legyek.”

Egyik este, Adele fotózásán egy sötét, hűvös Észak-londoni raktárban hirtelen feltűnik egy hosszú, fekete függöny mögül elpirulva, teljesen megszeppenve. Mint egy igazi díva, kiszalad az utcára, mezítláb, a mobilját szorongatva, teljes sminkben és belőtt frizurával, egy sárga Oscar de la Renta ladbaruhát viselve. Amikor újra feltűnik, alig kap levegőt. Odaadja a telefont Rose-nak és azt mondja: „Kint van a kocsiban és cigizik. Ha ő hív, menj ki és hozd be”.

Mikor a titokzatos férfi megjelenik kis idővel később, gyorsan egyértelművé válik, hogy ő Adele új barátja, Simon Konecki, egy nagy mackó rekedtes hanggal, sokatmondó teli szakállal és lomha, kedves kisugárzással. Elvan magának, cseveg Rose-zal és figyeli új barátnőjét, mikor kap egy kis szünetet a fotózás közben.

A 37 éves Konecki – aki egykor befektetési bankár volt – a Drop4Drop nevű segélyszervezet vezérigazgatója. A szervezet központja a tengerparti városban, Brighton-ban van egy órányira Londontól, céljuk csökkenteni a globális vázválságot azzal, hogy tiszta vizet szállítanak a fejlődő országokba.

„Ő csodálatos. És ő is büszke rám, de nem foglalkozik azzal, mit teszek vagy az emberek mit gondolnak. Csak rám figyel. Nem hiszem, hogy sikerült volna ilyen gyorsan felépülni a műtét után, ha ő nincs velem.” – mondta el később Adele.

Remélhetőleg ez a kapcsolat már működni fog Adele-nak, aki úgy tűnik az idősebb, mackósabb, határozott férfiakra bukik (egy nap, mikor arról kérdeztem, milyen a londoni lakása, azt válaszolta: „Olyan, mint egy tejszínhabos álom. A kedvenc lakberendezési stílusom az, ami az az It’s Complicated című filmben is látható.” Majd egy pillantást vetett rám és folytatta: „Imádom Alec Baldwin-t. Oh, Istenem, oda vagyok érte abban a filmben. Annyira szexi.”)

Népes család

Valakinek, aki annyira fiatal, úgy tűnik, erős késztetést kellene éreznie, hogy letelepedjen és családot alapítson. Pláne, hogy három interjúban is ez volt a téma. Egy nap én is megkérdeztek a jövőbeli terveiről: „Lesz…m a négy vagy öt évüket. Ha folyamatosan dolgozom, a kapcsolataim megbuknak. Legalább most van rá időm, hogy írjak egy vidám lemezt. És szerelmesnek és boldognak lenni. És akkor nem tudom, mit fogok csinálni. Megházasodom. Lesz egy pár gyerekem. Beültetek egy szép konyhakertet.” – élcelődött válaszképpen.

A tény, hogy Adele egyedüli gyerekként nőtt fel egyedülálló anya gyermekeként nem fest teljes képet a helyzetről. Hatalmas családja van. „Van egy csomó unokatestvérem. A mamámék öten vannak testvérek, és mindenkinek vannak gyerekei, és minden gyerek elkezdett gyerekeket csinálni. Szóval amikor azt mondom unokatestvérek, a másod-unokatestvéreimre is gondolok. Az anyai ág igen erős. Mindannyian brilliánsak. A nők dominálnak, és igazán sokat segítenek egymásnak. Még ha egyedül is nevelt fel a mamám, egyfajta csapatmunka volt.” (Mint mondja, ez az egyik oka annak, hogy ő olyan hangos lett: „Meg kellett küzdeni érte, hogy meghallják a hangodat, mert mindenki kiabált és beszélgetett állandóan.”)

Adele sokat beszélt az édesanyjáról, Pennyről, aki 43 éves, és nagyon fiatalon elkezdte őt koncertekre vinni. Legendák keringenek arról, hogy Adele még csak három éves volt, amikor már Cure koncertre ment. Mikor Pennyről kérdeztem, Adele elmondta: „Ő a legnyugodtabb ember, igazán erős, tiszta és gyönyörű. Annyira vékony, mint egy török-görög istennő – nagy fekete szemekkel. És annyira légies. Egy igazi érzelmes ember. Nagyon fiatalon vállalt engem. És volt egy csomó dolog, amit szeretett volna megtenni, de nem lehetett, ezért most mindent meg akar tenni, ami kimaradt. Mindig kész a kalandra. Mostanában siklóernyőzik. Totálisan ellentétem! Én egy biztonsági játékos vagyok, ő egy ügyes őrült, de sohasem késő!”

Adele apja, Mark Evans, egy 48 éves welszi vízvezeték-szerelő elvált Adele anyjától, amikor a kicsi még csak három éves volt. Most Cardiff-ban él. Adele azt mondja, nagyjából egy évtizede nem igazán van kapcsolata vele. Tavaly márciusban a férfi eladott egy sztorit róla a Sun-nak. Mikor felhoztam a témát, magamra hívtam vele Adele minden haragját: „Kész voltam újrakezdeni a kapcsolatom vele” – kezdte Adele, miközben a hangja mélyebbé vált, és a fájdalom is előbújt a nagy barna szemek mögül. „De ki…….ul elcseszte. Soha többé nem fog hallani rólam. Mert semmi nem tesz engem szomorúbbá, mint a tény, hogy a saját apám eladott a sajtónak.”

Sóhajtott, majd folytatta, ha lehet, még dühösebben. „Ez nagyon feldühít. Visszajön tíz év után azzal, hogy ’Talán a problémája a férfiakkal kapóra jön nekem’. (…) Hogy meri kommentálni az életem? Felforr az agyvizem ettől. A családom kínosan érzi magát tőle, a barátaim is kínosan érzik magukat miatta, engem pedig elszomorít. Vannak más következmények is, mint keresni egy kis ki…..tt pénzt, ami talán fél évre elegendő. ’Annyira szeretem’? Igazán? Miért beszéltél ki engem egy újságnak? Ha valaha is találkozok még vele, az arcába fogok köpni.” – pontosan ezeket a szavakat használta akkor is, amikor az ex-barátairól beszélt.

Talán túl egyszerű lenne azt feltételezni, hogy Adele kényszere, hogy találjon és megtartson egy férfit – nem beszélve a vonzódásáról az idősebb férfiak felé – része apakomplexusának, mindazonáltal az elképzelés csábító. A tény az, hogy az énekesnő tökéletesen ki tudja fejezni a férfiak okozta veszteségét és szívfájdalmát a zenéjén keresztül, mert a veszteséget és szívfájdalmat gyermekkora óta érzi és tapasztalja.

Szavak nélkül

Mikor megemlítem, hogy dalainak szövege, amiket tizenéves korában írt érzelmi érettségről és intelligenciáról vallanak azt mondja, nem tudja, honnan jött ez neki. „Nem olvastam irodalmat. Nem volt nagy szókincsem és nyelvérzékem. Meglehetősen korlátozott volt, amikor elkezdtem beszélni. De az elmém életre kelt, amikor elkezdtem zenét írni, és elkezdtem használni olyan szavakat, és leírni velük az érzéseimet, amik nem tudom hol léteztek bennem.”

Bámult rám a nagy zöld szemeivel. „Soha nem beszéltem egy emberrel sem az érzéseimről. Ha a társam lennél, és komolyan beszélgetnénk, csak nevetnék. Vagy sírnék. Soha nem tudtam kifejezni azt, amit érzek. Nem találtam a szavakat.”

Valakinek, aki azt hiszi magáról, hogy nincs nagy szókincse és nyelvérzéke, biztos van egy trükkje, hogy alkosson emlékezetes frázisokat. A címe két jegyzett slágerének - Chasing Pavements a 19-ről és a Rolling in the Deep a 21-ről – úgy hangzanak, mint azok a sorok, amelyek örökre a zenetörténet könyvébe vésődtek. Mikor ezekről kérdezem, a válasza arra emlékeztet, hogy ő egy kemény lány ronda kapucnival. „Chasing Pavements akkor jött, amikor az Oxford Street-en futottam. Az exem megütött egy pubban, és én elfutottam, hogy biztonságba kerüljek. És a futást megtartottam akkor is, amikor már senki nem üldözött. Futottam valami elől. És nem tudtam, mi elől. Követtem a járdát. És egyszer csak Ka-ching! Rekordot döntő pénzt keresek! Aztán a Rolling in the Deep-pel van egy banda-kifejezés az Egyesült Királyságban, ’roll deep’, ami nagyjából annyit tesz, hogy mindig áll valaki a hátad mögött, és soha nem vagy egyedül, ha valami baj van. Ez egy igazi gengszter dolog, de azt hiszem ez nagyon szép. Szóval én csak átformáltam ezt Rolling in the Deep-re.”

-kiko/vogue.com- 

[2012.02.21.]