Összetartozás és rock and roll: Horváth Attila életműkoncert az Arénában

Több mint negyven sztár-fellépő, harminc sláger, vagy éppen slágergyanús dal, no és féktelen jókedv a színpadon, nézőtéren egyaránt. Röviden és tömören így lehetne összefoglalni Horváth Attila életmű koncertjét a Papp László Budapest Sportarénában, ugyanis az első magyar rock költő épp idén töltötte be a hatvanat.

Talán a küzdőtér első harmada, ha megtelt, de a lelátók széksorai is foghíjasnak maradtak helyenként. És erről koránt sem a szervezők, még kevésbé maga az ünnepelt tehet. Okokat talán lehet keresgélni, csak éppen nem érdemes. Legyen elég annyi, hogy most ilyen világot élünk… Mindegy: a hetvenes-nyolcvanas évek (egészen napjainkig tartó) dejavu életérzését semmi sem tudta elrontani azon az estén. Szerencsére nem is akarta.

A szervezők is tudják, hogy egy életművet három és fél órába sűríteni majdhogynem lehetetlen vállalkozás. Viszont egy több állomásos időutazást tenni, felrúgva a kronológia felesleges kötöttségeit, már kivitelezhetőnek tűnik. Horváth Attila negyvenévnyi aktív szövegírói munkássága bőséges adalékkal szolgál, amelybe épp úgy belefér a kőkemény Pokolgép Kalapács Józsival (!), vagy Koroknai Árpival az Ómen, mint a nyolcvanhétben hősi halált halt, ám jobb sorsra érdemes Senátor. „Csak a jók mennek el” – hangzik fel a kevésbé ismert zenekar még kevésbé ismert nótája Takáts Tamás torkából, mintegy bevezetve a szépemlékű Cserháti Zsuzsa virtuális (hangi) színpadi megjelenését. Bizony az idő nehezen gyógyítja az elmúlás okozta sebeket, még szerencse, hogy valakik, valahol időnként felélesztik a legendát.

Most Csiszár Péter virtuóz szaxofonos, László Attila gitáros és az alapzenekar segít az emlékezésben. A rockzene másik előre ment halhatatlanja Tunyogi Péter ugyancsak a technika (kivetítő) és volt muzsikus társai (színpad) közreműködésével köszöntheti Horváth Attilát, méghozzá az egyik legnagyobb hatású TRB-dallal, a „Szabad vér”-rel. Persze közben is sorjáznak a fellépők: még a TRB, Mobilmánia-blokk előtt egy gyors kirándulás a country világába (Bojtorján, Heilig Gábor, 100 Folk Celsius), majd vissza a rock-blueshoz (Deák Bill, Keresztes, Varga Miklós). Balázs Fecó önálló lírai blokkja szinte tálcán kínálja az újabb megemlékezést. Miután az elmúlt negyven év „sikeresen” megtermelte a maga halottait, a kérész életű Taurus sem állhat már színpadra eredeti formájában. Radics Béla emlékezetét követően a Korál vált kissé keményebb hangnemre – ők legalább teljes létszámban.

 

További képekért kattints!

 Ügyes átvezetésekkel az aktuális előadónak „besegítenek” a soron következő szereplők, így Vámos Zsolt kapcsolódik be Fischer Laci gitárszólójába. A kilencvenes évek Marathon zenekara hiába énekel arról, hogy „Soha többé nem hallgatok bluest”, Horváth Charlie első szólólemezét főképp ez a szomorú műfaj jellemzi. Lerch István ezúttal az ördögöt idézi meg egy városi túra alkalmából, majd a füstös hangú énekes utolsó dalához már Köves Pinyó csatlakozik, Kocsándi Mikivel helyet cserelve a dobszéken.

Mindebből sejthető, hogy hamarosan jön a Nagy Produkció, a Piramis. Révész persze már régen nincsen, és Som Lajos Rickenbacker basszusgitárjához való viszonya sem egészen tisztázott… Helyette ott van Vörös Gabi, no és Gallai Petinek sem okoz gondot az „A” hang megkeresése billentyűzetén. Szerencsére Sanyika helyett Bill bátyó hadra fogható; akárcsak annak idején a 100 év zene lemezen, szépen elzengi nekünk a Kóbor angyal felemelő opuszát. A ma is létező Piramis Plusz frontembere, akit mindenki csak Csoki néven ismer, méltán tart igény a „révészi örökségre” – bizonyíték rá az „Őszintén akarok élni” himnusza. Rudán Joe-val visszatérés a Száz év zene tribute albumhoz („Emelj fel a szívedig”), majd Fecóval és Bill-lel arról a bizonyos két életről álmodoznak hármasban.

Az ünnepi aktus sem marad el a születésnapi torta formájában, amelyhez az ünnepelt Som Lajost hívja vendégül, megköszönve szövegírói pályán való elindítását. Nemes gesztus ez. A tortához az ínyenceknek whisky is jár, méghozzá jéggel és természetesen duplán. Charlie jó szívvel osztja meg a jófajta nedűt kollégáival; meg is telik a színpad, mindenki ott tolong, aki él és mozog. Testvéri osztozkodás a verzéken és refréneken, jó együtt látni ennyi rock-ikont. A simogató érzésre még ráerősít egy össznépi „felosztós” nóta – mi más lehetne a címe, mint: „Összetartozunk”.

Mi más jellemezhetné Magyarország első rock szövegíróját, mint negyven év rock, hatvan év roll – vagyis pörgés? E mottóval vette kezdetét a rock költő születésnapi ünnepsége - a kollégák, barátok szeretetétől övezve. És aki mindezt egy csokorba kötötte: Kersák Hugi, a „100 év zene” album és a Horváth Attila ’60 koncert megálmodója. Köszönet érte.

S, ha hinni lehet az ünnepelt színpadról mondott búcsúszavainak: találkozunk Horváth Attila minden további „hatvanadik” születésnapján…

- Hegedűs István -

[2012.04.30.]