A ˝keringőkirály˝ Budapesten duplázott - André Rieu koncertjén jártunk

André Rieu 2012. évi turnéjába – a nagy érdeklődésre való tekintettel – két Budapesti koncertet is beiktatott. A frenetikus siker legszembetűnőbb mércéje a fél órás ráadás volt. Képes beszámoló...
 

Magyarországon szokatlan módon, a zenészek pontosan 19 órakor, a mester vezetésével, a küzdőtéren lévő széksorok, azaz az állva tapsoló közönség között felvonulnak a Papp László Sportaréna ízlésesen feldíszített (cirádás kottatartók, virágkosarak) színpadára. Ez a nézőkkel való interaktív kommunikáció első megnyilvánulása, amely természetesen egyre csak fokozódik a szebbnél szebb muzsikák láncra fűzésével. Kicsit olyan ez, mint amikor a sikeres hadjárat után légiója élén bevonult Rómába a hadvezér. A hatás nem marad el.

Rieu eleinte németül, majd németül és angolul konferál, elmondja, hogy „a muzsika a legszebb dolog az életben”. Ezt követően újabb és újabb, lágyan hullámzó dallamok visznek vissza bennünket a nagyszabású, udvari bálok világába. A színpadot félkörben átölelő, hatalmas plazmafalra az éppen elhangzó zenékhez hangulatukban illeszkedő, kiválóan megkomponált képek vetítődnek, amely által még varázslatosabbá válik az élmény; a zene szinte életre kel. A hattagú női kórus fenségesen szálló madárrajként kíséri végig az álomutazást.

Amolyan visszatekintésképpen, az André Rieu által 1987-ben életre hívott Johann Strauss Orchestra elmúlt 25 évének legszebb pillanatait tárják elénk a zenészek.

Igazi úriemberként, Rieu megvárja, hogy a későn érkezők – miközben a kivetítőn is látjuk a „renitenseket” – elfoglalják helyeiket. Az egész koncertet a zene mellett áthatja egy másik fontos tényező: a humor. Folyamatosan zenén kívül játék zajlik a színpadon. A szereplők, zenekari tagok skeccsbetéteivel fűszerezett vidám, pezsegő előadás minden szempontból kielégíti a romantikára vágyó közönséget. Az elegancia és a humor karöltve sétálnak a Duna-parti korzón.

Számos vendégfellépő teszi tiszteletét a változatos, remek dramaturgiai érzékkel megszerkesztett műsor alatt. A Frédéric Jenniges citeraművésszel előadott Geschichten aus dem Wienerwald, a Platin Tenors (Gary Bennett, Thomas Greuel, Béla Mavrák) közreműködésével elhangzó Sárga rózsa, Nessun dorma, valamint a három fantasztikus előadói képességgel és hanggal rendelkező szoprán (Carla Mafioletti, Carmen Monarcha, Kimi Scota) csatlakozásával felcsendülő Csárdáskirálynő-egyveleg szívmelengető színfoltok. A monumentális, egyben érzelmes Concierto de Aranjuez alatt a sűrűn pislákoló csillagoktól bearanyozódik az Aréna virtuális ege, ami egy fergeteges „táncba” megy át, aminek a végén a maastrichti városi templom harangjátékosának, Frank Steijns hangszere – az elképesztően gyors játék következtében – (ál)füstöt ad ki magából. A közönség imádja. A Maastricht főutcáján felfedezett Trio St. Petersburg évek óta járja a világot Rieu-vel; a Poljusko polja és a Kalinka Malinka pedig egyértelmű választ adnak arra, miért tettek ekkora hatást a mesterre.
A szopránok szólói – Carla Mafioletti: Chanson d’Olympia; Carmen Monarcha: O mio babbino caro; Kimi Scota: Vilja dal – egytől egyig gyönyörű, bámulatos produkciók, amelyek alatt végigfut az a bizonyos borzongás az ember hátán, egész testén, aminek kiváltásáért érdemes egyáltalán színpadra állni.

Nézd meg André Rieu és a Johann Strauss Orchestra Csárdáskirálynő-egyvelegét!

Fantasztikus zenei utazás ez a világ körül, kiváló zenészek és énekesek közreműködésével. Annak az eleven példáját látjuk az Arénában, hogy a zene egységet teremt, összeköt, összekovácsol, mert őszinte, nem válogat, és nem különböztet meg. Ezt fogja össze és vezényli le André Rieu vérprofi módon, sármmal, bámulatos természetességgel és lazasággal.

A Boléro, a Sportpalast-Walzer, a zenekar névadójának leghíresebb műve, a Kék Duna keringő, valamint a zárószám Radetzky-Marsch kihagyhatatlan elemei a keringőkirály koncertjének.
Amikor fajunk egyik legszebb arcát látom megnyilvánulni szemim előtt, újból rácsodálkozom, mire is képes az ember, mekkora potenciál rejlik mindannyiunkban külön-külön, összefogásban pedig valóban nem létezik/létezne lehetetlen.
A mennyezetről alászálló, színes lufifelhős finálét – a szűnni nem akaró állótaps következtében – egy repríz követi, majd az egyre fokozódó hangulatra adott válaszként a Libiamo (Brindisi), a Sirtaki, illetve az Adieu, mein kleiner Gardeoffizier hangzanak el.

„Minden koncerten az a célom, hogy közönségemnek egy felejthetetlen estét szerezzek. Szeretek a közönségemmel beszélni és a szemükbe nézni. Az közönség egy színes koncertet képzelhet el, gyönyörű melódiákkal, keringővel, meglepetésekkel, tenorokkal és a gyönyörű szopránokkal.” – nyilatkozta korábban a mester. A célját Budapesten maradéktalanul teljesítette; s mivel sok román foglalt helyet a közönség sorai között, Rieu ígéretet tett arra, hogy jövőre Bukarestbe is ellátogatnak az idén 25 éves Johann Strauss Orchestra-val.

Az O mio babbino caro Carmen Monarcha csodálatos előadásában:

- Aigner Ivan -
Fotók copyrightja: Papp Dénes

[2012.05.08.]