Bryan Adams újra Budapesten - avagy "Will there ever be another tonight?"
Ha megkérdezi bárki is, hogy hogyan éreztem magamat július 29-én, akkor a válaszom az, hogy vegyesen örömteli volt nekem az a nap. Nagy lendülettel készülődtem Bryan Adams koncertjére, mivel hozzá fűződik egy apró személyes évfordulóm...
Majdnem napra pontosan 20 éve volt, hogy először láthattam ezt a rendkívül tehetséges, végtelenül kedves és szerény zenészt játszani Budapesten - sajnos akkor még csak mérsékelten jó fogadtatással és sikerrel. Az énekes mostanra hatodik alkalommal látogatott el hozzánk: 1992, 2003, 2006 (dupla koncert Budapesten és Debrecenben) és 2007 után ismét az Arénában köszönthettük őt.
De vissza a koncert napjához. Természetesen biztosra akartam menni, hogy bejuthassak újra az első sorba, ezért pár külföldi és magyar rajongó társaságában már dél körül kint várakoztunk türelmesen a helyszínen. A beszámoló elején gyorsan jöjjön is a fekete leves. Végre 7 óra lett, akkor már szépen gyülekeztek az emberek és közeledtek a beengedés percei. Ami se jobb, se rosszabb nem lett, mint amire számítottam, azaz borzalmas volt: 2 kapu nyílt, de nem egyszerre, természetesen először nem az, ami előtt már dél óta ücsörögtek a lelkes rajongók. Ezen a téren sajnos még van mit tanulnia kis hazánknak… De tapasztalt koncertre járóként egy dolgot már rég megtanultam: lehetetlen nincs, csak nagyon kell akarni, úgyhogy 1-2 percen belül már az első sorban voltam és kis helyet foglalva barátaimnak vártam, hogy bevágódjanak ők is mellém. Panaszom nem lehet, tökéletes helyünk lett balközépen. A napnak ez volt a vegyes része, innentől kezdve már semmi problémám nem volt az estével. SŐT!
Be kell vallanom, hogy egy ideje gondolkoztam rajta, hogy hogyan lehetne Bryant köszönteni nálunk újra 5 év után. Aztán végül egy egyszerű ötlet mellett döntöttem: nyomtassuk ki piros, fehér és zöld papírokra, hogy WELCOME BACK, annyira amennyire csak győzzük, és színpadra lépésükkor emeljük ezeket a magasba. A kivitelezésben kaptam segítséget is, így végül 200 példányt gyártottunk le a jeles napig. Miután elhelyezkedtünk az első sorban, gyorsan körbeadtunk a papírokat és reménykedtem, hogy eljut mindenkihez a hozzá tartozó info is. Így aztán amikor negyed 9 körül Bryan és zenekara berobbant a színpadra a House Arrest című számmal, az első sorok piros-fehér-zöld színekbe borultak, látszott is a zenészeken, hogy a meglepetés igazán jól sikerült. Jobban is, mint vártuk. Ugyanis következett szinte szünet nélkül a Somebody, a nagysikerű Reckless albumról 1984-ből, majd rögtön jött a Here I Am.
Lájk, ha szeretsz olvasni.
Ezután másodperceken belül Bryan kezébe került valahonnan egy fényképezőgép – ami egyébként nem idegen tőle, mivel a zenélés mellett fotósként is igazi hírnevet szerzett már magának az elmúlt években – és megkérte a közönséget, hogy emeljék fel újra a papírokat a magasba, nagyon tetszett neki, így le akarta fotózni, mert saját bevallása szerint ezt meg kell mutatnia a mamájának is. Közben csak azt hajtogatta, hogy csodálatos és gyönyörű. Ezzel azt hiszem elmondhatom, hogy az én estém ennél jobb már nem is lehetett volna. Azért még tudták fokozni. Igazi nagy himnuszok következtek, amiket a rajongók együtt buliztak végig a zenekarral, nem nagyon kellett őket bíztatni az együtténeklésre sem. Nem volt teltház, de szerencsére jöttek emberek szép számmal, így őrületes hangereje volt a közönségnek.
Hallhattuk a Kids Wanna Rock című dalt, majd következett a sorban a Can’t Stop This Thing We Started és a Cloud #9. Ezután egy kicsit elcsendesült a hangulat, mert jött a Thought I’d Died And Gone To Heaven, majd az I’m Ready, mely alatt Bryan saját magát kísérte akusztikus gitárral és szájharmonikával. Gyors és lassú számok folyamatosan váltakoztak, egy pillanatra sem volt megállás.
Aki egyébként kicsit is jártasabb Bryan munkásságában, az tudja, hogy egyik legnagyobb sikerű albuma, a Waking Up The Neighbours 2011-ben volt éppen 20 éves, és mivel ezek a koncertek még a „jubileumi” turné részét képezik, ezért a setlist nagy részét olyan dalok tették ki, melyek ezen jelentek meg. Ezt szerintem senki nem bánta. Természetesen nem maradhatott el a Back To you, vagy Robin Hood betétdala, az Everything I Do, és nincsen Bryan Adams koncert Summer of ’69 nélkül sem, szerencsére!
A koncert egyik fénypontja ezután következett, ugyanis pillanatokon belül különböző méretű műanyag szemeteskukákon, konyhai fémszűrőkön, lábason, nagyi vödrén keresztül mindenféle hasonló alkatrész és edény lepte el a színpadot. Ezeken dobolt Mickey Curry dobos, Keith Scott szólógitáros, Norm Fisher basszista, és egy triangulumnyi fél ritmusig Gary Breit, a billentyűs is csatlakozott az „ütős” bandához. Mindezt Bryan kísérte egy akusztikus gitárral és így adtak elő egy-egy rövid részletet az If You Wanna Leave Me és a Touch The Hand című dalokból. Erre nincs más szó: zseniális volt!
Aki már volt Bryan Adams koncerten, vagy látott koncert DVD-t, azt tudhatta, hogy a Mel C-vel közösen sikerre vitt When You’re Gone című szám előadásához az énekes mindig a közönség soraiból választ véletlenszerűen valakit a jelentkezők közül. Ezúttal Ági volt a szerencsés, akit Bryan kifaggatott a munkájáról, énektudásáról és még a lakhelyéről is, mielőtt belecsapott volna a húrokba. Szegény Ágit kicsit meg is tréfálta a zenekar, mivel a zongora elé letett táskájának hirtelen „lábakelt”, méghozzá Keith lábain, illetve kezében került át a színpad egy másik pontjára. Természetesen a dal végén visszakapta jogos tulajdonosa. A duett nagyon jól sikerült, ezúton is gratulálunk Áginak!
További képekért kattins!
Ez a tréfás hangulat egyébként az egész koncertet átszőtte, a tagok egymással is és a rajongókkal is folyamatosan viccelődtek, interaktivitásban nem volt hiány, az énekes még a közönség soraiban is felbukkant egy rövid időre meglepetésképpen. Aztán például egy bugyi is valahogy a színpadra keveredett a küzdőtérről, Bryan és Keith gitárral a kezükben ezzel kergették egymást perceken keresztül. Egy másik alkalommal pedig a zenész egy kék ruhás lányt szúrt ki a magának az ülőhelyek között, kérte, hogy táncoljon neki, miközben alkalomhoz illően átköltötte az If Ya Wanna Be Bad Ya Gotta Be Good című számának szövegét.
Ekkor már lassan 2 óra hossza is eltelt a koncert kezdete óta, de még mindig kifogyhatatlan volt a slágerek sora. Jött a Heaven, a Please Forgive Me, az It’s Only Love, a The Only Thing That Looks Good On Me Is You, a Run To You és végül a There Will Never Be Another Tonight zárta azt a részt, amíg még a zenekar minden tagja a színpadon volt. Ekkor egy közös meghajlás után már csak Bryan maradt kint egyedül, megint előkerült az akusztikus gitár és a szájharmonika. Nagy ováció közepette kezdett bele talán egyik legszebb számába, a Straight From The Heart-ba. Végül a koncert záróakkordjaként megkérte a közönséget, hogy vegye elő mindenki a mobilját, azzal világítson, a többi fényt pedig kapcsolják le az Arénában. Így, a modern „öngyújtók” fényénél adta elő az este utolsó dalát, az All For Love-ot, melynek minden szavát vele együtt énekelték a jelenlévők.
Meghatottan, mosolyogva és boldogan vett búcsút a magyaroktól ez a hihetetlen energiákat felszabadító, gyönyörűen éneklő, tiszteletreméltó, valódi, hamisítatlan Zenész, Énekes és Dalszerző, így nagy kezdőbetűkkel.
Amikor még a koncert hatása alatt hazaértem és kíváncsian azért még felnéztem az internetre, ért még egy meglepetés. Bryan a Twitteren már megosztotta budapesti élményeit a következő szöveggel: „Budapest, what an amazing audience! Hundreds of signs saying 'Welcome Back" printed by someone in the front row. Very grateful to you...” Azaz: „ Budapest, micsoda elképesztő közönség vagytok! Papírok százaira nyomtatta ki valaki az első sorból, hogy Üdvözlünk újra itt. Nagyon hálás vagyok nektek…”
Nem Bryan, mi köszönjük és mi vagyunk hálásak! Várunk vissza, hogy minél hamarabb legyen egy „másik ma éjszaka”!
Hírek
