11 év után ez a banda első stúdiólemeze, melyen csak új dalok kaptak helyet.
Egy boszorkány üstjében 10 éve forralja a varázsitalt, és Amerika legnagyobb rockbandája éppen most készül róla lerántani a fedőt.
November 5-én Steven Tyler (énekes), Joe Perry (gitáros), Brad Whitford (gitáros), Tom Hamilton (basszusgitáros) és Joey Kramer (dobos) "Music From Another Dimension" című vadonatúj albumát jelenteti meg a Sony Music/Columbia Records gondozásában. Ez lesz a banda 15. stúdióalbuma, és 11 év után most először jelentetnek meg olyan albumot, melyre csak új dalok kerültek. Az albumot Los Angelesben, és a banda massachusetts-i stúdiójában rögzítették. A produceri munkálatokat Jack Douglas, Steven Tyler és Joe Perry látta el három nóta kivételével, melynek produceri munkálatai Tyler és Marti Frederiksen nevéhez fűződnek.
A "Music From Another Dimension" második kislemezdalát, a "What Could Have Been Love"-ot múlt héten kezdték játszani a rádiók. Az albumon 15 új dal kapott helyet, köztük 2 olyan, melyet a banda a nagy sikerű és telt házas "Global Warming Tour" első részében, az Észak-Amerikai állomásokon mutatott be a közönségnek: "Oh Yeah" és "Legendary Child".
A "Music From Another Dimension" az Aerosmith együttest vad formájában és erejük teljében láttatja. Ők az egyetlen olyan banda a saját kategóriájukban, akik változatlan tagokkal készítenek még jobb zenéket, mint korábban bármikor. Az album jobbnál jobb dalokat vonultat fel: "Out Go The Lights", "Oh Yeah", "Luv XXX", "We All Fall Down", "Street Jesus" és "Can't Stop Loving You" - utóbbi egy duett, melyet Tyler és Carrie Underwood énekel. Az albumra felkerült még a "Freedom Fighter" című nóta is, melynek hátterében Johnny Depp hangja csendül fel.
Az Aerosmith amerikai turnéja augusztus 12-én ért véget Bristow-ban. A dátumok között szerepelt a legendás Los Angeles-i Hollywood Bowl is (augusztus 6.), amely a banda diadalittas visszatérésének és egyben telt házas koncertjének adott otthont, és ahol Depp is csatlakozott a zenekarhoz a színpadon. A turné - amely a "Music From Another Dimension" című albumot népszerűsíti - őszi állomásait hamarosan nyilvánosságra hozzák.
"Nem úgy tűnt, mintha tíz évbe telt volna, de igaz, hogy rengeteget dolgoztunk, mire elkészültünk" - nyilatkozta Steven Tyler.
"Ez az az album, amelyet el akartunk készíteni azóta, hogy a banda újraegyesült 1984-ben" - mondja Joe Perry. "Nem lehet panaszunk a no. 1 kislemezekkel vagy az albumnépszerűsítő turnékkal kapcsolatban, melynek az Aerosmith a rajongók segítségével utat tört. De ez az a felvétel, melyre ha egy szobában mind az öten azt kiabálnánk, hogy tekerd fel a hangerőt, akkor ez kizárólag a 1325 Commonwealth Avenue egyik szobája lehetne (utalva arra a helyiségre, melyben a banda lakott, amikor a legelső dalukat megírták.)
A "Music From Another Dimension" deluxe verziója a következő extrákat tartalmazza: 4 élő koncertfelvétel: "Rats In The Cellar", "Train Kept A Rollin", "Oh Yeah" és "Same Old Song and Dance", exkluzív interjúk az Aerosmith tagjaival és 3 exkluzív, új bonus track: "Up On A Mountain", "Oasis" és "Sunny Side of Love".
Az amerikai rockcsapat hetedik stúdióalbuma, a Koi No Yokan...
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.