Bódy Magdi meghökkentő történetei: Harcsa utca - New York - Üröm

Gyermekkorom jelentős részét egy budai piros tetős ötemeletesben töltöttem. Lakóközösségünk tagja volt egy fiatal énekesnő. Akkor még "nagy szám" volt a tévében szerepelni, sztárnak lenni, ő mégsem hordta fent az orrát. Tisztelettudó volt az öregekkel, és kedves velünk gyerekekkel.

- Anyu szegénykém, "hiába" költöztünk Ürömre, önálló családi házba, ma is mindig emlegeti, hogy milyen jó volt a Harcsa utcában! Én is nagyon szerettem ott élni - egészíti ki múltidézésemet maga az érintett, Bódy Magdi egy óbudai bevásárlóközpont presszójában. Az alattunk dübörgő Bécsi út éppen összeköti akkori és mostani találkozásunk színhelyét.

– Talán nekünk épp olyan élmény volt a Hova mész előadójának közelében lakni, mint a világ bármely szegletén élőknek a Beatles-fiúkkal találkozni. Magdikának ez az élmény is megadatott!
– Amikor a Magyar Rádió Gyermekkórusával jártam a világot, felléptünk az Ed Sulliven showban. A Beatles muzsikált a színpadon, mi meg a színpad mögött vártunk, hogy majd mi fogunk fellépni. Húztuk a szánkat, hogy milyen hamisan énekelnek - nevet Magdi. Tíz évesek voltunk.

– Az igazán komoly témák előtt még egy legendára rákérdezek: igaz-e, hogy Bódy Magdinak maga Szécsi Pál (is) udvarolt?
– Ő mindenkinek udvarolt. (legyint szerényen a kérdezett.- a szerk.) - Domján Edit gyakran telefonált hozzánk. Anyukámnak kellett megnyugtatnia: "Magdika nem jár a Palival, higyje el ! " "De én tudom, hogy oda van érte!" Pedig annyi történt csak, hogy semmi se történt. Egy minifesztiválon léptünk fel mind a ketten, mellém ült, mondta a magáét, de engem nem győzött meg.

– A magyar (úgynevezett) könnyűzene szempontjából e kedves kis epizódnál nagyobb jelentőséggel bír a Rockszínház megalakulása...
– ...de abban én nem voltam benne! Miklós Tibor, a Rockszínház későbbi szövegírója, több mű fordítója fedezett fel valójában engem. Együtt csináltuk a Korong együttest, és vele a Jézus Krisztus Szupersztárt. Én voltam Mária Magdaléna. Letiltottak minket, de elkeseredésünk nem tartott sokáig: pontosan emiatt egyre több helyre hívtak. Akkoriban Tibor még csak a szárnyait bontogatta. A Generalba én vittem őt, mint szövegírót. Ott jött össze Várkonyi Mátyással, vele csinálták meg a Rockszínházat, de akkor én már az óceán túlpartján voltam.

– Ha már elérkeztünk ide: gyermekként csupán azt észleltem, hogy az a nagy lány az ötödikről egyszercsak eltűnt.
– A KFT együttessel felvettem egy nagylemez anyagot az Omega stúdióban, ami nekem sok pénzembe került. Soha nem kaptam vissza. Kezdődött a '81-es táncdalfesztivál - már akkor furcsán viselkedtek velem a KFT-s fiúk, mert ugye együtt léptünk fel. Kiderült, hogy az én anyagomat küldték el Erdős Péternek, miközben engem ők így együtt kitúrtak a produkcióból.  Pedig az egész történetet én találtam ki. Én tanítottam meg őket például pantomimezni. Nagyon jól indultunk, de Erdős Péter mást is várt Bódy Magditól, mint csupán művészi tevékenységet. A fiúk nem álltak ki értem. Na ekkor döntöttem úgy, hogy nekem elegem van itt mindenből.  Hosszú évek múlva találkoztam Erdőssel egy Midem-fesztiválon. Gratulált nekem, hogy milyen jól mennek a dolgaim. "Hát igen, többek között temiattad" - feleltem. Viszont tudom azt is, hogy számtalan zenész van, aki nem tudta tovább vinni pályafutását.

– Egy másik földrészen a nulláról kellett kezdeni mindent.
– Nagyon nehéz volt, bár ha meggondolom, hogy egy éven belül sikerült minden, sokkal rövidebb idő alatt, mint Magyarországon... Alapítottam egy zenekart, angol iskolába jártam, tanítottam...sok mindent elkezdtem egyszerre csinálni, és akkor nagyon jó dolgok jöttek. A saját zenekarommal megnyertem egy fesztivált, körbeutaztuk többször Kanadát.

– Megállapíthatjuk tehát, hogy a tehetség mindenképpen, mindenhol felszínre tör...
– ...csak kitartónak és keménynek kell lenni. Amikor hazajöttem az anyukám miatt, láttam, hogy itthon minden megváltozott, de nem lett könnyebb. Most is inkább külföldre járok. Berlinbe, Kanadába hívnak.

– Nem bántad meg a hazatérést?
– Nem volt miben csalódnom, ugyanis nem vártam semmit. Ez a sorsom, föl kell vállalni. Nem könnyű, de most ez van.

– Bódy Magdi életének fontos színtere volt New York. Furcsa, hogy beszélgetésünk pontosan szeptember 11-én zajlik...
– Emlékszem, mentem a pesti belvárosban, hirtelen eszméletlen zokogás jött rám. Hazaértem, és láttam a tévében a támadást. Megéreztem.
Nem sokkal utánna jártam New Yorkban. A barátnőm mesélte, hogy a támadást megelőző napon ott volt a környéken, utazott a metrón, és egy tetőtől-talpig kőporos ember szállt be a szerelvénybe.

– Brrr...Váltsunk témát! Jazz tanszakot végeztél. Egy szintén ott diplomázott zenész egyszer azt mondta nekem: ha valaki kilép a "konzi" kapuján, két választása van: vagy elmegy popzenésznek, vagy benzinkutas lesz belőle. Te a kettő közül egy harmadik utat választottál: ötvözted szerelmetes műfajodat a populáris irányvonallal.
– Benzinkutas még nem voltam. (mosolyog Magdi- a szerk.) - Valójában mindig is rockénekesnő akartam lenni. Ez nagyon nehéz ügy volt akkoriban, sőt, ha nem rendelkeztél kapcsolódási ponttal valamelyik zenekarhoz, lehetetlen. Ha mindig ott ültem volna a kocsmában sőrt iszogatva a fiúkkal, rockénekesnő lehettem volna.  Blues, funky, rhythm and blues, gospel - ezek a kedvenceim, ezek miatt jártam jazz tanszékre. De azért, hogy megéljek, hogy egyáltalán valahova tartozzak, poppot kellett énekelnem. Ma már a jazz az, amiben jól áll a szénám. Ebben a műfajban ismerem az utakat, egyébként is könnyebb partnereket találni a közös zenéléshez.

– Nagyon ritka, amikor egy nő nem csak előadóként, hanem szerzőként is jelen van a produkcióban.
– Belőlem egyszerűen jönnek a dalok - már gyermekkorom óta. Az Akarom, hogy sírni láss dalomat annak idején a rádió is elfogadta, és a mai napig játszom én is. Kevés női zeneszerző van, ez igaz, főleg itthon. Pedig jó írni nagyon! Biztatni kellene a nőket, hogy írjanak, ne legyen ennyire férfivilág Magyarországon!

– Fiatal vagy, tele energiával. Megtartottad jellegzetes "bódymagdis" arcvonásaidat, mintha még mindig a Harcsa utca 2-ben csevegnénk a lépcsőfordulóban. De közben azért eltelt három évtized. Ha csak azt veszem, hogy valószínűleg nincs még egy ember a Földön, aki ennyi csillaggal együtt szerepelt; említhetném Cindy Laupert, Michael Boltont, Tina Turnert, Nina Hagent. Vannak még elérendő nagy célok, vagy "csak úgy" zenélgetsz?
–  Célok állandóan kell, hogy legyenek! Ha már ő is szóba került: Nina Hagennel újra felvettük a kapcsolatot. A '75-től '81-ig terjedő időszakban rengeteg berlini fellépésem volt, akkor még DDR-ben, de az nem változott, hogy rengeteg álmom van, amit ott szeretnék megvalósítani.

 – Villax Richárd –

[2012.10.08.]