A magyar dzsessz kiválósága, Bódy Magdi november 27-én különleges műsorral, neves zenésztársaival lép fel a Művészetek Palotájában. Exkluzív interjú.
A már gyerekként is a zene bűvöletében lévő Bódy Magdit a hazai közönség a hetvenes évek közepén ismerte meg popénekesként (Generál), ám stílusát a kezdetektől a pop és a dzsessz ötvözése jellemzi. A nyolcvanas évek eleje óta kanadai és amerikai dzsesszklubok visszatérő vendégeként a műfajt annak szülőhazájában fejlesztette magában magas szintre. A kilencvenes évek közepén való hazatérése óta megjelent lemezei a magyar és tengerentúli zenészek találkozása.
A november 27-én, a Művészetek Palotájában megrendezett koncerten az elmúlt negyven év legsikeresebb dzsesszörökzöldjeit és saját szerzeményeit énekli egyedülálló feldolgozásban. A művésznő és komoly, szakmai pályát befutott zenészbarátai – Szakcsi Lakatos Béla, Horváth „Plútó” József, Emilió és a Four Fathers vokálegyüttes – egy felejthetetlen előadás zálogai. Eifert János fotóművész digitális videokamerái pedig teljessé teszik az élményt.
Beszélgetés zenéről, életről és álmokról…
- A magyar dzsessz összeforrt a neveddel. A Jazz Gardenben, intim hangulatban megtartott, rendszeres klubkoncertek során interaktív előadásban van része a zenével feltöltődni vágyóknak. Milyen repertoárból dolgozol? Milyen jellegű menüvel készülsz általában?
- Hiszek a szórakoztatásban. Ha a színpadon vagyok, szeretem nézni a közönségem szemét; nem könnyű, de azért egy-egy tekintetet elkapok. Ezek a pillanatok nagyon fontosak számomra, az energia, ami által mindenki megérzi, hogy jól vagy rosszul érzi magát. Ezért hiszek az élő zenében és az interaktív előadásmódban, vagyis mindenki énekelhet, és ha énekelsz, akkor boldog vagy. Ilyen egyszerű.
A dalokat aszerint választom ki, mennyire szól hozzám, azt mennyire érzem át, s hogyan tudnám elénekelni. A saját dalaim – amelyeket magam írok – csak úgy jönnek, de a szövegeimre mindig nagyon odafigyelek, hogy a mostanról szóljanak.
- A nagyszínpadon ugyanúgy megállod a helyed. Mivel és kivel készülsz a november 27-ei, MÜPA-beli koncertre?
- Nagyon sokat, igazából már több éve készülök. Nagyon szeretem a MÜPA színpadát. Nekem mindegy, hogy kis vagy nagy színpad, ugyanolyan intenzitással énekelek. Fantasztikus zenészbarátaimmal zenélek, akiket emberileg is nagyra becsülök; ezért is tudok velük évek óta együtt dolgozni. Szakcsi még a tanárom volt a dzsessztanszakon, majd New Yorkban sokat zenéltünk. Emilió nagyon tehetséges, fiatal énekes, dobos. Lejárt a Jazz Gardenbe. Ott ismertem meg, sokat játszottunk már ott is együtt. Plutó az örök basszus, akit nagyon lehet kedvelni a tudása és a magatartása miatt. A Four Fathers mindig nagyon szimpatikusak voltak, és már nagyon vágytam arra, hogy a cappellában együtt legyünk. Eifert János zseniális a digi panorámában. Nagyon szép képeket készít. Büszke vagyok rá; mellesleg az unokatestvérem.
- Igazi energiabomba vagy, akit láthatóan áthatnak az érzelmek, a szenvedély. Ez az a zene című, új albumodnak – a hangodon kívül – mi adja meg az igazi fűszerét?
- Hát, így nem tudom. Ezt a közönség dönti el. Én mindent beleadok. Ez nagyon sok munka; semmit nem bízok a véletlenre. Mi a fűszer? A dalok, a szöveg, a zenészek és az éneklés, de ami még nagyon fontos, a stúdiómunka. A keverésen nagyon sok múlik.
- A zene nyilván a központi örömforrásod. Mi teszi még teljessé az életedet?
- Maga az élet. Vagyis most az édesanyám, aki a legfontosabb. Sajnos ez most nagyon nehéz. Örülök a barátaimnak, a madarak csiripelésének, a tenger morajlásának, mindennek, ami szép és jó. Igazából csakis erre figyelek; nem engedem lehúzni magamat rossz dolgokkal. Ja, most a tangó lett a mániám.
Hírek
