Az idei év egyik legnagyobb hazai könnyűzenei felfedezettje, az Ivan & The Parazol elkészítette első albumát. A pimaszul fiatal és egyre népszerűbb zenekar november 2-án a budapesti Iskola Klubban egy többórás, táncos bulin tartja lemezbemutató koncertjét.
Mindössze két éve alakult meg az Ivan & The Parazol, de máris komoly sikereket könyvelhet el. A hatvanas-hetvenes évek zenei örökségéből merítő, fiatalos lendületű garázsrock banda idén megnyerte a Hard Rock Rising nemzetközi tehetségkutató verseny hazai döntőjét, tavaly pedig jelölést kapott az MTV: Brand New programjára is. A zenekar szerepelt a Petőfi Rádió Akusztik című műsorában, a Take My Hand című dal pedig nemcsak vezette a csatorna Top 30-as slágerlistáját, de immár 19 hete folyamatosan szerepel a mezőnyben. A fiúk idén szeptember közepén mutatták be a Sellin’ My Soul című, két dalból álló kislemezüket, amely pozitív fogadtatásra talált.
A repülőrajt után az Ivan & The Parazol október végén a Drum and Monkey kiadásában jelenteti meg első nagylemezét Mama Don’t You Recognize Ivan & The Parazol? címmel. Az albumon tíz dal kapott helyet, köztük a már jól ismert Take My Hand. A fiúk nyáron több napot töltöttek együtt Balla Máté gitárosnál Érsekvadkerten, és nagyrészt ott születtek meg az új számok.
- Munka közben a Rolling Stones, Muddy Waters és más legendás előadók zenéit hallgattuk, és hozzájuk fordultunk inspirációért. Nagyon jól éreztük magunkat, és nyugodtan mondhatom, hogy boldog hangvételű dalokat írtunk. Mivel 20-21 évesek vagyunk, értelemszerűen nem a gazdasági válság és a komor témák foglalkoztatnak minket. Az élet pozitív oldala jelenik meg a számainkban: írtunk dalt a szerelemről, a lányokról és arról is, milyen jó egy buliban tombolni. A stúdiófelvételeknél arra törekedtünk, hogy a dalokban benne maradjon a zenekar lelke és az a pumpálás, amit élőben nyújtunk. Éppen ezért nem hangszerenként, hanem egyben, mérő nélkül vettük fel a számokat Takács „Jappán” Zoltán producer irányításával. A végeredmény visszaadja a koncertjeink hangulatát, és kijelöli azt az utat, amelyen a jövőben járni szeretnénk – mondta a zenekar frontembere, Vitáris Iván.
Az Ivan & The Parazol november 2-án, pénteken egy egész estés buli keretében a budapesti Iskola Klubban (volt Tűzraktér) tartja a lemezbemutató koncertjét. A fiúk a Mama Don’t You Recognize Ivan & The Parazol? című album összes dalát eljátsszák, majd egy másik blokkban feldolgozásokat is előadnak egy vendégzenész közreműködésével. Az este előzenekara a The Pills lesz, míg a koncertek után a hazai indie party-élet képviselői, RobotRock, valamint Dictator és Hussar gondoskodnak arról, hogy hajnalig tartson a tánc.
A november 2-i buliba 1200 forint a belépő, de az összeg teljes egészében lefogyasztható.
[2012.10.18.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.