Sonata Arctica: ismét Budapesten a finn power metal zenekar - jegyek itt!
November 25-én legfrissebb albumával érkezik Budapestre az egyik legnépszerűbb finn power metal zenekar, azaz a Sonata Arctica. A monumentális billentyűfutamokat védjegyként használó, és az elmúlt albumokon a progresszivitás irányába elmozduló együttes Stones Grow Her Name című új lemezén eddigi zeneiségének minden emlékezetes megoldását összegyűjti. A Club 202-ben tartandó koncerten egy másik fiatal finn csapat, a Battle Beast is szerepel majd.
A kemény munka mindig meghozza gyümölcsét – de egy zenekar esetén nem feltétlen lesz kifizetődő, hacsak nem adsz bele egy jó adagot összetéveszthetetlenül egyedi jellemvonásokból, és a füleknek újdonságként ható zenei megoldásokból. A finn Sonata Arctica a kezdetektől fogva tisztában van ezzel a törvényszerűséggel, és talán ennek is köszönhető, hogy egy relatíve underground műfajt képviselve, az mp3-ak és letöltések korában is képesek voltak mintegy 600.000 példányt eladni a korábban megjelent 6 albumukból. Bő másfél évtizedes karrierjük során kimért tempóban, ám annál jobb minőségben szállították a lemezeket: az Ecliptica című első kiadvány még 1999-ben, a hatodik, minden korábbinál progresszívebb The Days Of Grays pedig 2009-ben jelent meg, és mindegyik aranylemezes státuszt vívott ki magának Finnországban, de szerte a világon is ismertté tette a Sonata Arctica nevét. Az új album, a Stones Grow Her Name pedig minden bizonnyal követi az elődök példáját, hiszen a korong máris aranylemez.
A kezdetben hard rock zenekarként indult Sonata Arctica a rengeteg billentyűtémával díszített, gyors, dallamos metal egyik legsikeresebb képviselőjeként vált ismertté. A zenekar már az első években rögtön a power metal elitben találta magát: 2000-ben a Rhapsody és a Stratovarius társaságában turnézták körbe Európát, a következő években pedig újabb albumaikkal már az Iron Maiden előzenekaraként koncerteztek Japánban több tízezer ember előtt, majd a Nightwish oldalán vették be az öreg kontinens nagyvárosait.
Idén megjelent új albumuk készítésekor a korábbi sikereknek megfelelően magas elvárásokkal néztek szembe. A Stones Grow Her Name egybeforrasztja eddigi életművüket, vagyis egyszerre van jelen a korábbi albumuk lendületes, fogós power metalja és a legutóbbi lemezek teátrálisabb, progresszívebb megközelítése. A frontember Tony Kakko elmondása szerint nagyon komoly munka áll mögöttük, mely az elmúlt két évet ölelte fel, hiszen az új dalok a kiterjedt turnék alatt születtek.
A turné másik szereplője szintén egy finn zenekar: a Battle Beast 2008-ban alakult, és a hagyományos heavy metal vonalon mozog: old-school riffek, monumentális kórusok és velőtrázó sikolyok adják az erőteljes dalok magvát. A fiatal csapat 2010-ben már az Iron Maidenből ismert Blaze Bayley turnéján ismertette meg magát a finn közönséggel, majd hamarosan egy finnországi tehetségkutató győzteseként juthattak el a németországi Wacken Open Air Fesztiválra, ahol 26 zenekar közül kerültek ki nemzetközi győztesként. Ennek köszönhetően sikerült leszerződniük a Nuclear Blast kiadóval, így debütáló albumuk idén a világ legnagyobb metal kiadójánál jelent meg újra. Idén áprilisban pedig a Nightwish előzenekaraként jártak többek között Budapesten is, ezúttal pedig egy új énekesnő, az elődje által támasztott mércét magabiztosan megugró Noora Louhimo vezetésével érkeznek november 25-én a Club 202-be.
[2012.11.16.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.