A PASO zenéjére csengetnek ki egy debreceni iskolában
Vidám, táncoló, fütyörésző diákok hagyják el a debreceni Árpád Vezér Általános Iskola tantermeit, mióta a Pannonia Allstars Ska Orchestra zenéjére csöngetnek ki az intézményben. Az igazgatónő PASO-rajongó, ezért az ő kezdeményezésére néhány napja már A Tenkes kapitánya című dal szól minden tanóra végén az iskolarádióból. A zenekar meghatódott a felkérésen, így az énekes KRSa a telt házas Müpa-koncert és az Akvárium Klubos fellépés között meg is látogatta az iskolát.
Biztosan állítható, hogy ma Magyarországon a legjobb hangulat a debreceni Árpád Vezér Általán Iskolában uralkodik. A diákok most már két ok miatt is várják a kicsengetést: egyrészt megússzák a felelést, másrészt hallhatják a PASO dalát. Néhány napja ugyanis A Tenkes kapitánya című dal első 30 másodperce a kicsengetés hangja.
- A 18 éves lányom nagy rajongója a zenekarnak, jár a koncertjeire és otthon is sokat hallgatja – mondta Nagyné Tóth Tünde, az intézmény igazgatónője. – Nekem is megtetszett a zenéjük, még a telefonom is PASO-t csörög. A napokban új kicsengető-rendszert szereltek be az iskolába, és azon tanakodtunk, mi lehetne a jelzőhang. Egy vidám hangulatú, instrumentális, ízlésformáló dalra gondoltunk, így esett a választásunk A Tenkes kapitányára. A diákoknak rettentően tetszik, amint megszólal a dallam táncolnak, mosolyogva jönnek ki az óráról, szünetben a folyosón dúdolgatják, fütyörészik a dalt. Ebben a tanévben biztosan végig ez lesz a kicsengetés hangja.
Bár a diákok többsége, főleg az alsósok nem ismerték eddig a zenekart, a dalról elismerően beszéltek. A második osztályos Székely Attila azt mondta, hogy a dalra egy unalmasabb óra után is felpörög, és újra frissnek érzi magát. A nyolcadik osztályos Farkas Patrik elárulta, hogy a földrajz tanára is táncol óra végeztével. Az iskolába ellátogatott a PASO énekese, KRSa, hogy megtapasztalja az ottani hangulatot. Arra már ő sem számított, hogy ínhüvely-gyulladással távozhat, ugyanis a diákok megrohamozták, és nagyjából 150 aláírást osztott ki.
- Hihetetlen PASO-őrület van az iskolában – nyilatkozta KRSa. – Nagyon megható, hogy így fogadják a zenénket. Amikor megkeresett minket az igazgatónő azzal, hogy használnák a dalunkat, természetesen azonnal igent mondtunk és annak is külön örültünk, hogy csak kicsengetési hangnak használják, hiszen így a diákokban csak pozitív érzések kötődnek majd ehhez a melódiához, ezek lesznek számukra a szabadság hangjai.
KRSa a látogatás előtti estén még a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben táncolt, ugyanis a PASO óriási hangulatú, telt házas koncertet adott az „mr2 Szimfonik +a Müpából” sorozat részeként. Az estet az m1 és a MÜPA kamerákkal rögzítette, várhatóan január elején kerül adásba az m1-en.
A zenekar rajongói addig sem maradnak élmény nélkül, ugyanis december 7-én az Akvárium Klubban lép fel az együttes.
[2012.11.19.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.