˝Mindig a jobbra kell törekedni.˝ - Exkluzív interjú Pirgel Dáviddal
Őstehetség, aki a folyamatos tanulás és fejlődés oltárán áldoz hivatásának, aki kimagaslóan harmonizáló, kombinált képességei (színészet, ének, tánc) révén előadásról előadásra feljebb tolja a maga elé felállított lécet, s aki mindeközben szeretetre méltó, alázatos ember tudott maradni, nem engedve a népszerűség csábításának, a földről való teljes elrugaszkodás kísértésének. Adni, adni, adni – egy igaz és örök szerelem története Pirgel Dávid elmesélésében.
Generációjának egyik legtehetségesebb, legösszetettebb művésze a zenei műfajok között könnyedén mozgó Pirgel Dávid. Színpadi kisugárzása révén elkerülhetetlenül magára vonzza a nézők figyelmét, hangi, mozgásbeli és nem utolsósorban színészi, előadói kvalitásai maradandó nyomot hagynak azokban, akik megtapasztalták a belőle áradó őserőt. A világot jelentő deszkák iránt tanúsított alázata azonban megfoghatóvá, emberivé, hitelessé teszi az emberek világképét már-már kórokozóként megfertőző, elferdítő, az érdektelenség küszöbére taszító celebsereggel szemben.
A rajongás és az őszinte szeretet fáradhatatlan munkával való egyesítése óhatatlanul sikerbe, profizmusba és kölcsönös, pozitív energiaáramlásba torkollik. Megnyerő személyiségével ez esetben nem más kormányozza az andalító dallamokon sikló bárkát, mint aki nevében is a „kedvelt, szeretett, egyesítő” jelzőket viseli. Exkluzív beszélgetés Pirgel Dáviddal…
– A Vámpírok bálja című musicalben nyújtott, lenyűgöző alakításod adja a mostani beszélgetésünk apropóját. Ritka az, amikor egy makulátlan hang párosul a kivételes, hiteles színjátékkal és a professzionális tánctudással. Az evidens adottságokon túl időben, illetve energiában mennyi ráfordítást igényel egy tartósan ilyen minőségű színpadi jelenlét megvalósítása? – Az ének és a tánc iránti szeretetem már korán megmutatkozott, ami családi vonalon indult el, mivel édesanyám is énekelt. Bár focista édesapám próbált az ő irányába terelni, én inkább a gitárt és az éneket választottam. Így már az óvodában, a különböző rendezvények állandó szereplője voltam, miközben édesanyám gyerekszínházakba vitt meghallgatásokra. Kiskoromtól kezdve nézőként is jártam színházba, mert rengeteget tudtam tanulni abból, amikor a „nagyokat” figyeltem.
A Vámpírok bálja esetén az volt a szerencsém, hogy az első olyan castingom volt, amit teljesen a külföldi séma szerint folytattak le: bejött a rendező, Cornelius Balthus, lefordította mindenkinek az önéletrajzát, azaz nem érdekelte, Magyarországon eddig ki mit tett le az asztalra, kinek milyen neve van, hanem az alapján döntött, hogy ott, az adott pillanatban ki mit produkált. Az őscasting negyedik fordulója után, első szereposztásban – mint később kiderült az addigi legfiatalabbként – választottak ki Herbert szerepére. Ezt egy fantasztikus próbaidőszak követte: a rendező nagyon sokat segített, a koreográfusnak, Dennis Callahannek ittuk a szavait, illetve a mozgását, rengeteget tanulva tőle. A közös munka azért is volt különösen élvezetes, mert együtt formáltuk meg a szerepet. Ugyan kellett egy kis idő, amíg megszokták, hogy a külföldi gyakorlattal ellentétben – ahol minden a legkisebb részletig beállított, mindenkitől ugyanazt követelik, így sok esetben nem állapítható meg, aznap ki is játszott – a magyarok változtatnak, de hagyták mindenkinél alakulni. Ezért válhatott a budapesti verzió egy sokkal maibb, életszerűbb előadássá. Azok közül, akik külföldön, több helyen is látták a musicalt, sokan mondták, hogy a magyar előadásnak lelke van. Az a közönség visszajelzéseiből is érezhető, hogy szeretik.
A táncot Bakó Gábor dzsessztáncmesternél kezdtem. Szerencsém volt itt is, az Operettszínházban, hogy sikeresen végigjárhattam a ranglétrát kisebb szerepektől, ensemble-os munkákon keresztül, hogy meg tudtam ismerni a színpadot, megtanulni a színpadi alázatot. Fel kellett vennem a versenyt az itteni erős tánckarral. Szeretem az ilyen lehetőségeket, amikor az embert bedobják a mélyvízbe, mert szerintem ebből lehet a legtöbbet tanulni.
– Herbert karakterének megformálása milyen kihívások elé állított? – A misztikus szerepek mindig is vonzottak, a vámpírvilág pedig gyerekkorom óta izgalmas témaként volt jelen az életemben. Herbert szerepe pontosan az összetettsége miatt tetszett meg: meg tudja mutatni mind a vicces, mind a komoly oldalát, illetve talán még nagyobb titokzatosság lengi körbe, mint „apukámat”, Krolock grófot. Nem igazán lehet hova tenni ezt a figurát. Emellett nagyon tetszettek az énekbeli kihívások, és hogy együtt lehet mozogni a nagyon profi tánckarral.
Nézd meg Pirgel Dávidot Herbertként a Vámpírok bálja című musicalben!
– A zene, amely az emberiség közös nyelve, kiskorod óta végigkísér. Összekovácsoló, gyógyító ereje sokszor felfoghatatlan hatalommal bír. Mit jelent számodra ennek az eszköznek mesteri szinten való alkalmazása? – Úgy gondolom, hogy van igazság abban, miszerint az ember akkor kezd el énekelni, amikor szavakkal már nem tudja kifejezni a mondanivalóját. A zene és az ének által egy plusz érzelmi töltetet lehet eljuttatni a hallgatósághoz.
A mai napig kicsit izgulok, ami egy tisztelet a közönség felé, hogy maximálisan tejesítsek. Hiába játszottál el valamit már 140-szer, aznap este a nézők túlnyomó többsége nagy valószínűséggel először látja, ezért ugyanazt az élményt kell nekik átadni, mint a premierelőadáson. Ez a művész számára állandó felelősség.
– Kollégáid elismerően nyilatkoznak rólad: alázatosnak, tehetségesnek, megbízhatónak, társulati embernek tartanak. Úgy tűnik, nehéz rajtad fogást találni, bár tudjuk, minden fokozható. Miben szeretnél fejlődni? – Az ember tényleg holtáig tanul. Egy énekesnek az énektanulást például nem szabad abbahagyni, muszáj fejleszteni a tudását, a képességeit, máskülönben megragad egy szinten. Mondom ezt annak ellenére, hogy olyan szerencsés helyzetben voltam, miszerint a rocktól kezdve, az operán, musicalen át, többfajta stílust énekelhettem, mivel a rendezők belelátták a hangomba. A színjátszásban is cél, hogy az ember egyre jobban elmerüljön az adott szerepben. Herbertnél jómagam is érzem, mások visszajelzéséből is azt látom, mennyit ért, formálódott, finomodott bennem. Az ember folyamatosan változik, és szerintem alapból mindig a jobbra kell törekedni; úgyhogy tanulok, tanulok, tanulok…
– Milyen álmok hajtanak? – Amióta az eszemet tudom, csakis a színház érdekelt. Az elmúlt két évben félrekacsintottam a háttérmunka (színházi maszkmesterség, fodrászat) irányába, de mindenféleképpen a show-bizniszen belül szeretnék maradni, miközben úgy gondolom, magamtól sosem fogom elhagyni a színpadot. Ha valaki ebbe nő bele, fiatalkorában kiderül, hogy érdekli és leköti 100%-osan, akkor a gyerek sorsa valamilyen szinten eldőlt. Ebből aztán – ahogy engem sem – nem nagyon lehet kimozdítani. Szerencsére a családtól, a baráti társaságom részéről mindig megkaptam a pozitív támogatást. Jó úgy bejönni akár az Operettszínházba, akár a Vámpírok bálja-társulatához, hogy nem munkának fogjuk fel azt, amit csinálunk. Ez egy örök szerelem.
További képekért kattints!
– Miben láthat a közönség az idén és a következő évadban? – A héten elindul a nyári Vámpírok bálja-széria, emellett tovább játszom az Operettszínházban a Rebecca – A Manderley-ház asszonya című darabban, a Szentivánéji álomban, A kaukázusi krétakörben, a Veled, Uram!-ban, a Tavaszébredésben, és nagy izgalommal várom az Elfújta a szél nyári, szegedi bemutatóját, illetve a szeptember 1-jén jubiláló, 200. Vámpírok bálja-előadást.
Hírek
