December 22-én tartotta a Quimby a már hagyományosnak mondható karácsonyi buliját a Petőfi Csarnokban. Az zenekar idén nem jelentkezett új albummal, de kárpótolta a rajongókat egy dupla DVD-vel. Azonban semmi sem hasonlítható össze egy igazi élő koncert élményével. Ezt szerencsére sokan gondolták így, ezért 8 óra előtt pár perccel már szép kis tömeg gyűlt össze a PeCsában. A Quimby közönsége egyébként talán az egyik legvegyesebbnek mondható. Jól megfér egymással a tizenévestől a középkorún keresztül egész a legérettebb korosztályig mindenki.
A színpadot először a Kéknyúl nevű, nehezen meghatározható, ellenben igen gazdag zenei stílusú zenekar vette birtokába. Volt ebben jazz és funky is, nem is próbálkoznánk a pontos megfogalmazással, a lényeg, hogy igazán élvezhető és szórakoztató volt, így amire a főprodukció vette kezdetét, mindenki teljesen ráhangolódott a koncertre.
A Quimby nem sokkal 9 óra után lépett színpadra, ekkora már csordultig telt a terem.
A díszlet a minimálisan szükségesre szorítkozott, de ide nem is a látvány miatt érkeztek az emberek első sorban, hanem azért, hogy a magyar underground zene egyik legfontosabb szereplőjének koncertjét hallgathassák meg és bulizhassák végig. A háttérben a kivetítőn szimbolikus, néha szürreális, de a dalok hangulatához vagy témájához illeszkedő rajzsorokkal, videókkal színesítették a látványt. A hangbeállításra egyébként egy szavunk sem lehetett, profi volt, csakúgy mint a produkció maga.
Lájk, ha szeretsz koncertre járni
A buli a Kilégzés albumon megjelent Homo defektus című számmal kezdődött, a zenekar ezzel meg is teremtette azonnal az alaphangulatot. Aztán folyamatosan jöttek egymás után az ismert slágerek és a nagyközönség számára kevésbé ismerős dalok is. A mérleg erősen a legújabb, Kicsi ország című album szerzeményei felé billent, sok szám került a setlist-re ezen az estén ezek közül. Hallhattuk például a Nem volt kulcsom, az Ultravaló, az A leszek ma én a tiéd, a Jekyll és Hyde, és a Tébolyda című dalokat is. A legutóbbiról azt is megtudhattuk, hogy a szövegét a Lipótmező bezárása, és ennek következményei ihlették annak idején.
Természetesen nem maradhatott el a repertoárból az Autó egy szerpentinen, a Hallelujah, a Sehol se talállak, a többek között a Csík zenekar által is feldolgozott Most múlik pontosan, illetve az Ajjajaj sem. A legutolsó két dal esetében az énekes, Kiss Tibi feltette a kérdést a közönségnek, hogy kinél ütik ki a biztosítékot. Nem egy kéz emelkedett a magasba. Sajnos ez a jelenség minden előadót utolér, mivel az albumokról általában a rádióbarátabb, közepes tempójú, könnyen emészthető számokat emeli ki és kapja fel a média és nem egyszer már az unalomig játsza. Így aztán hiába szerethető a dal maga, egy idő után elfárad. Ezt a nézőpontot fejtette ki az énekes is magyarázatképpen, bár erre aligha volt szükség, a rajongók ettől függetlenül is szeretettel fogadták mindkét dalt.
Zenéjüknek széles spektrumát mutatja, hogy néha teljes csendben hallgatta a közönség a lassabb, melankolikusabb számokat – ilyen volt például az Álmatlan dal, illetve a Don Quijote ébredése is – néha pedig majdnem kirúgták az emberek a csarnok oldalát; erre jó példa a Fekete Lamour, a Bordély Boogie vagy a Hoppá. Varga Livius is többször magához ragadta a mikrofont, előtérbe került a Magam adom és a latinos hangszerelésű Cuba Lunatica előadása közben is. Livius született showman, a szó jó értelmében: hihetetlen energiával töltötte be minden alkalommal az egész színpadot. Amikor pedig éppen nem énekelt, akkor az elképesztő mennyiségű köré épített ütős hangszereken játszott felváltva.
A zenekar egyébként kiegészült vendégzenészekkel is erre a különleges estére, így erősítették fúvós és ütős „szekciójukat” is. És ha már karácsonyi koncert, akkor a ráadásban a fúvósoktól hallhattuk a Csendes éj-t is, ez azért kihagyhatatlan lehetőség ilyenkor.
További képekért kattints!
A koncert jóval fél 12, azaz bő két és fél óra hosszányi zenélés után ért véget. Nehezen engedte el a közönség a színpadon állókat, akik igazi koncerthangulatot teremtettek a változatos setlisttel, az emberek énekeltetésével, illetve a közös nagy jammelésekkel. A színpadon pedig a legkreatívabban talán itt hallható a megafon, mely szinte zenei effektként kíséri az egyes dalokat, vagy éppen torzítja a hangokat. Valóban igazi zenészekről beszélhetünk, akik a magyar kultúrának méltán részét képezik a többrétű zenei irányvonallal amit képviselnek.
Idén még láthatjuk őket december 31-én este a Millenárison, illetve a szintén már-már hagyományossá formálódott január elsejei Varázszene alkalmával. Utána pedig úgy tűnik sajnos csak májusban lépnek újra színpadra Magyarországon, úgyhogy aki teheti és még nincsen programja szilveszterre, annak ajánljuk, hogy látogasson ki a Millenárisra és hallgassa meg a Quimby-t. Nem fog csalódni!
Hírek
