Közel három évtized után megválik Parlophone nevű kiadójától a legendás Pet Shop Boys. A veterán listavezetők – olyan slágerek birtokosai, mint a West End Girls és az It's A Sin – júniusban napvilágra kerülő új albuma már a Kobalt Label Services égisze alatt jelenik majd meg.
Ők ugyanis egy kiadó vállalat funkcióival bírnak, ugyanakkor megengedik zenészeiknek, hogy ellenőrizzék és megtartsák zenéik tulajdonjogait.
A duó azt mondta: ez egy „nagyon izgalmas pont a karrierjükben”. A Parlophone mostanában került át az EMI-tól a Warner Musichoz.
A zenekar tagjai, Neil Tennant és Chris Lowe több mint 50 millió lemezt adtak el, mióta megjelent első kislemezük a Parlophone-nál 28 évvel ezelőtt.
Csatlakozz, ha kedveled a zenét.
„Szeretnénk megköszönni mindenkinek, akivel együtt dolgoztunk a Parlophone-nál az elmúlt 28 év alatt az egysült Királyságban és külföldön is” – mondta Tennant és Lowe közös nyilatkozatában.
„Amikor 1985-ben a kiadóhoz szerződtünk, nem gondoltuk volna, milyen hosszú és sikeres kapcsolat lesz ez. Ugyanakkor izgalmas, hogy egy új fejezet kezdődik, új csapattal dolgozhatunk új üzleti szerkezetben” – tették hozzá.
Lenyűgöző
A Parlophone-os Miles Leonard azt mondta: a kiadó büszke, hogy a csapattal dolgozhatott. „Elég szerencsések vagyunk, hogy részt vehettünk a popkultúránk egyik legsikeresebb pályafutásában. Neil és Chris eddig a napig annyi mindenkire volt hatással lenyűgöző dalszövegeikkel és zenéjükkel” – fogalmazott.
„Kívánunk nekik további sikereket a jövőben és alig várom, hogy folytatódjon a kapcsolatunk teljes és irigylésre méltó katalógusukon keresztül” – tette hozzá.
A Parlophone – ami korábban az EMI legértékesebb tagja volt – akkor különült el a cégtől, amikor az EMI Music lemezkiadói részlegét tavaly eladták a Universal Musicnak.
A Blur és a Pink Floyd nevével fémjelzett kiadó számos művész távozását érte meg az elmúlt években, köztük a Radioheadét és Sir Paul McCartney-ét.
A Kobalt Label Services egy új lába a Kobalt Music Groupnak, ami az elmúlt tíz évben vált a zenekiadás jelentős szereplőjévé. A cég múlt hónapban jelentette meg első nemzetközi albumát, ami Nick Cave and the Bad Seeds Push the Sky Away című, legújabb kiadványa.
-kiko-
[2013.03.16.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.