Különleges duettet készített a Desperado zenekar énekesnője, Betti és az eddig kevésbé ismert Demian. A pörgős, lendületes és magával ragadó, romantikus dal várhatóan a tavaszi és nyári bulik elmaradhatatlan "kelléke" lesz.
A Desperado együttes jellegzetes hangú énekesnője évekkel ezelőtt találkozott Demiannal egy stúdióban. A sármos előadó – aki gyerekkora óta vonzott a színpad – korábban csak a háttérben énekelt, illetve szórakozóhelyeken zenélt másodmagával.
-Gyerekszínészként a Légy jó mindhalálig musical eredeti, debreceni előadásaiban szerepeltem, énekeltem és táncoltam is. Néhány további színházi szerep után rájöttem, hogy engem inkább a zenei pálya érdekel. A 2000-es évek elején évekig egy debreceni clubban énekeltem, majd az Egyesült Királyságba keveredtem. Először Londonban éltem egy évet, majd Wales-ben jártam egyetemre, ahol zenei technológiát tanultam – árulta el érdeklődésünkre Demian.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
Visszatérve szerzőként, szövegíróként vett részt különböző projectekben, színpadi vágyait pedig a Be Free! elnevezésű „partyzenakarban” élte ki.
-Ez egy Csatlós Palival közös party-, vagyis szórakoztató zenei duó volt. Az aktuális slágereket játszottuk élőben, zenés szórakozóhelyeken illetve rendezvényeken. Közben készítettünk saját számokat is, amit 2012 nyarán mutattunk be először. Egy bank és a Pixel Film felkérésére Bettivel közösen is készítettünk egy számot, ami olyan jól sikerült, hogy már akkor felmerült a folytatás gondolata – magyarázta az egyelőre alkalmi duettpartner.
- Amikor elkészült a szám demója, megmutattam, és tetszett neki a dolog – tette hozzá.
„Valami jó”
-Tetszett, amit hallottam! – erősíti meg Betti, hozzátéve, hogy régebben nagyon sok ehhez hasonló ajánlatot visszautasított. Ma már azonban máshogy látja a dolgokat.
-Azt gondolom, hogy bár együttesben énekelek, de nem szabad egy ilyen érdekes dolgot visszautasítanom… Főleg úgy, hogy még esetleg valami jó is kisülhet belőle! Ráadásul a stílusa is nagyon közel áll az én zenei ízlésemhez – vallotta be az énekesnő.
A Zene Ami Szól című számot Demian, Mosquito és Csatlós Pál jegyzi. A dal korosztálytól függetlenül szól mindazoknak, akik szeretnek pozitív hangulatú dalokat hallgatni és persze bulizni is rá!
-kiko-
[2013.04.01.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.