49 éves korában elhunyt Jeff Hanneman metál gitáros, a Slayer nevű rock zenekar alapító tagja. A csapat Facebook oldalán megjelent közlemény szerint a zenész csütörtökön Kaliforniában bekövetkezett halálát májelégtelenség okozta.
2011 óta Hannemann nekrotizáló fasciitisben szenvedett, ami egy húsevő betegség, és vélhetően egy pókharapástól kapta el.
A Slayer weboldalán azt írták: „Testvérünk Jeff Hanneman, Talán békében nyugszik (1964 - 2013)”.
A gitárost felesége Kathy, nővére és két bátyja gyászolja.
„A Slayer lesújtva tudatja, hogy zenésztársuk és testvérük, Jeff Hannemann ma délelőtt 11 óra körül elhunyt Dél-kaliforniai otthonában” – áll a nyilatkozatban.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
Hannemant a helyi kórházban kezelték, amikor „májelégtelenségben szenvedett” – tették hozzá.
A Slayer – amit Hanneman és Kerry King alapított – az 1980-as évek „big four” elnevezésű thrash metal csoportosulás egyike volt az Anthrax, a Megadeth és a Metallica mellett.
Az elmúlt három évtized alatt a banda kilenc stúdióalbumot adott ki és élő koncertek ezreit adta.
A Twitteren számos zenész hangot adott sajnálatának.
A Guns'n'Roses gitárosa, Slash a következőket írta: „Tragikus és sokkoló hír Jeff Hannemannról. Annyi embernek fog hiányozni. Milyen szomorú nap ez a Metálnak. RIP man”.
A Recording Academy szintén kiadott egy közleményt, amiben Hannemannt „egy intenzív és erőteljes gitárosnak” nevezték, akivel számolni kell a színpadon.
Neil Portnow elnök azt mondta: „A zeneipar igazi úttörőt veszített el, a legmélyebben együttérzünk a családjával, zenésztársaival és a rajongókkal szerte a világon, akik gyászolják a korán bekövetkezett halálát”.
A Slayer számos koncertet adott volna az elkövetkező hónapokban, többek között a Bloodstock Open Air metál fesztiválon Derbyshire-ben és a spanyolországi Resurrection fesztiválon is felléptek volna augusztusban.
-kiko-
[2013.05.03.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.