Abaházi Csaba: "Oly nehéz a választás"

Abaházi Csaba ezentúl hétről-hétre érkezik egy-egy érdekes anyaggal a Zene.hu hasábjaira. Ma a Class Fm műsorvezetője a 70-es évek kedvenceiről írta meg gondolatait. Amennyiben érdekel Csaba korábbi zene.hus bejegyzése, aktuális anyagunk után megtalálod.

„Oly nehéz a választás”

Egyet választani pedig szinte lehetetlen. Mindig mosolygok, amikor megkérdezem a gyerekeimet, hogy melyik a kedvenc meséjük - tuti, hogy legalább ötöt sorolnak. Ha pedig erősködöm, hogy abból az ötből válasszanak egyet, amelyiket a legjobban szeretik, akkor minimum három filmcímet mondanak.

Most gondban vagyok, mert magamnak tettem fel a kérdést: melyik dal volt a kedvencem gyerekkoromban?

Elöljáróban annyit, hogy ez a 70-es években volt.

Beugranak egyből dalrészletek, dallam, és szövegfoszlányok. És velük együtt jönnek a képek…

Egyszer ültünk a családi Zsiguliban (kereklámpás, ezerötös, gyerekülés és biztonsági öv nélküli kivitel…) mentünk Dombóvárra (hogy miért, az már nincs meg, de rémlik, hogy valakit meglátogattunk ott) és mint mindig, be volt kapcsolva a rádió. Amikor leparkoltunk éppen az LGT – Szól a rádió-ja ment - tisztán emlékszem, hogy mindannyian mosolyogtunk.

Tavaly nyáron Almádiban, a strand bejárata előtt felállított színpadon énekeltem, és a koncert után bementem a strandra, ahol gyerekkoromban a tölcséres hangszórókból, mikor éppen nem az „áhtung, áhtung, elveszett egy német kisfiú” kezdetű mondatba kezdett bele a gondnok, akkor Demis Roussos énekelt. Ha ma meghallom a hangját, keveredik a számban a fánk és a vanília fagyi íze (nagyon finom fánkot árultak egy zöldre festett faházból, ami ma már nincs ott), német turistákat látok a hatalmas fűzfák árnyékában ücsörögni, eszembe jut, mennyire fáj egy méhcsípés, és kedvem volna fejelni egyet a Balatonban. Sosem fogom elfelejteni Demis vibrátóját a Forever and Ever-ben!

Mivel ebben az évtizedben születtem ekkor ismerkedtem meg a korábbi muzsikákkal is, pl a Beatles-szel. „Beep-beep, yeah”, ez ugrik be elsőként, a Drive my Car-ból, ezt mindig otthon hallgattuk, mert bakeliten volt meg. Ekkor még csak apám kezelhette a lemezjátszott, tehát nagyjából együtt volt a család, mikor ez szólt, és nem volt „didzsézés”, ha egy lemez elindult, akkor az végig ment, és ma sem tudom keverve hallgatni, szeretem, hogy mindig a The Word után jön a Michelle, my bell!

Lájk, ha kedveled a retro dalokat.

Persze emlékszem a 70-es évek kihagyhatatlan zenéire is, ezek ma alaptételek egy retro buliban: Boney M (leginkább a Brown Girl in the Ring maradt meg bennem, és a Gotta Go Home, utóbbinak bizonyos részleteit felhasználva készítette el néhány éve Barbra Streisand című slágerét a Duck Sauce, mely rendszeresen feltűnik a Class kívánságműsorban), Pussycat (Dolls nélkül, nem azonos Nicole Scherzinger csapatával, tőlük a Mississippi tetszett). Aztán ott vannak még a Bud Spencer filmek zenéi, pl. a „Különben dühbe jövünk”ben hallható Dune Buggy-tól ma is ki ül a vigyor az arcomra. Szólt otthon néha Baccara, Goombay Dance Band, Bee Gees, Amanda Lear, Rod Stewart (vele Class FM-es műsorvezetőként találkozhattam, én konferáltam fel őt a Felvonulás téri megakoncertjén), és nem utolsó sorban ABBA, az ő dalaikat manapság is szívesen hallgatom, és nem csak nosztalgiából.

Az természetes, hogy hallgattam gyerekeknek készített zenéket is, ezek közül azonban csak Halász Jutka maradt meg az emlékezetemben tőle a Csudálatos Mary a kedvencem.

De visszatérve az alapkérdéshez: melyik a kedvencem, melyikre emlékszem legszívesebben a 70-es évek dalai közül? Meglepő módon egy olyan előadó nevét fogom leírni, aki nem elsősorban, mint énekes vált híressé, de tény, hogy sokat és nagyon jól énekelt: Hofi Géza. A Lazítani még ma is sokszor segít, rendszeresen dúdolgatom, mikor valami feszkós helyzet van, és amit nagyon szerettem tőle (mondtam, hogy lehetetlen egyet választani), az a dal, amelyre az első magyarországi klipp készült (majd tíz évvel a megjelenése után), a Felmegyek hozzád.

Vannak olyan 70-es évekbeli muzsikák, sztárok, amikkel-akikkel ebben az évtizedben nem találkoztam, de később meghatározói lettek az életemnek, róluk egy következő, a 80-as évekről szóló írásomban teszek említést.

[2014.04.17.]