Parfümmel és borral hódít a hétvége – interjú Csemer Boglárkával

Az idei Győri Bornapokat is több neves fellépő teszi színesebbé, vasárnap azonban egy olyan ifjú hölgy érkezik, aki egyre inkább nagyobb nevet szerez magának a könnyűzene világában. Csemer Boglárka „Boggie” koncertje vasárnap, délután 4 órakor kezdődik. Zenei utazás lesz, a javából. 

– Népzenei tanulmányokat is folytattál, így kikerülhetetlen a kérdés: rokonod Csemer Géza legendás író és rendező, akinek számos kötődése volt a zenéhez is?
– Sajnos nem a rokonom, bár lehet, hogy még az 1400-as években egy család voltunk. Csakhogy a Csemer család kettévált, és ő a csongrádi ághoz, én pedig a borsodi ághoz tartozom. Valami azonban lehet, hogy mégis maradt örökül a tehetségéből, talán éppen bennem… Szeretném hinni. Egyébként próbáltam a rokonságom történetet visszafejteni, de még nem sikerült teljesen.

– A magyar népzene, a dalok azért igencsak komoly alapot adhatnak egy énekesnek…
– Mindenképpen, hiszen az iskolában én is ezzel találkoztam legelőször. Versenyekre is jártam ebben a műfajban. Ráadásul nagyon nagy szerencsés voltam, mert az egyik tanárom erdélyi magyar származású volt, tőle pedig autentikus csángó, moldvai népdalokat tanulhattam.
Segítségükkel olyan hajlításokat ismerhettem meg, amelyeket még mind a mai napig alkalmazok a saját zenémben. Ezeket máshogy nem ismerhettem volna meg.

– A tanulmányaidban következett a jazz. Ezek után adja magát a kérdés: jazz- vagy popénekesnőnek tartod magad?
– Igazából én azt mondanám, hogy énekesnő vagyok. Sok műfajt tanultam, sok mindenbe belekóstoltam és végül ezek a saját zenémben öltöttek formát. Amire persze lehet mondani, hogy kicsit jazzes, kicsit popos, kicsit francia sanzonos. Ám nem mondanám magamról, hogy jazzénekes vagyok. Nagy hatással volt rám a stílus, de nagyon nem az a tipikus jazzénekesnő vagyok, legalábbis szerintem.

– Hogy találtad meg az útját? Mert az nyilvánvaló, hogy már megtaláltad…
– Szerintem mindenkinek az a legfontosabb lépés a saját stílusát keresgélve, amikor már eljutott oda, hogy saját dalai legyenek. Ilyenkor összegezni kell mindazt, amit addig tanultál, tapasztaltál. Amikor ezzel szembesülsz, akkor lehet igazán megtalálni a magad útját, a saját stílusodat. A dalszerzés szerintem ehhez elengedhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy a saját dalodat csak és kizárólag te magad tudod úgy előadni, ahogy azt igazán kell. Ezzel nem lehet vitatkozni, hiszen a tiéd, általad született meg. Rettentő fontos lépés ez.

– Na de mi segít abban, hogy ihlet legyen, hogy tényleg olyan dalok szülessenek, amilyenek?
– Van egy szerzőtársam, Sebestyén Áron, aki egyben a zongoristám is. Szerencsés egymásra találás volt ez, mert nagyon hasonlóan gondolkozunk, érzünk és a zenei világunk is nagyon azonos. Ebből adódik, hogy teljes harmóniában tudunk együtt dolgozni. Egymást kiegészítve ötletelünk mindig. Én a dallamokért felelek elsősorban, ő a zenei köntös kibontakoztatásáért. Ihlet tekintetében pedig nagyon sokat segítenek a korábban megtanultak, tapasztaltak. Az első albumunk viszonylag könnyen megszületett, hiszen semmiféle elvárásnak nem kellett megfelelni, szabadok lehettünk.

– Hogyhogy nem magyarul?
– Nem volt ebben semmi tudatosság. A francia nyelv tíz éve jelen van az életemben, éltem kint, van egy francia nyelvi diplomám is. Na meg eléggé beleástam magam a francia sanzon világába. Amikor elkezdtük a dalszerzést, egy-két dallamfoszlányra magyarul jöttek a gondolatok. S voltak olyanok is, amikre franciául. Az anyanyelvemen szerintem sokkal nehezebb szöveget írni. Rengeteg olyan szabállyal van tele, amire például a franciában nincs példa. Így ezt még fejlesztenem kell. Persze nagyon szeretek magyarul énekelni, de franciául könnyebb. Azért a Japánkert és az eddigi legnagyobb slágerem, a Parfüm magyarul szólal meg. Az októberben megjelenő új lemezemen az egyik magyar dalon Lackfi Jánossal dolgoztam együtt, akiről ugye nem kell különösebben elmondanom, milyen erős a magyar szövegekben, versekben…

– Ha már a franciáról is szó volt és Győrbe is borfesztiválra mész, mi a helyzet a borokkal?
– Mostanában kezdem jobban megismerni a francia borokat és a borokat úgy általában. Valahogy mostanság kezdett el érdekelni, így egy kicsit jobban belemerültem a témában. Győrben biztos megkóstolok majd pár nedűt a kínálatból, de csak kizárólag a koncert után…

– Mire számíthat a közönség a vasárnapi koncerten?
– Az első albumomról mindenképp viszem a dalokat, és ahogy már említettem, októberben jelenik meg a következő lemezem, így már ebből is csepegtetünk egy-két szerzeményt a hallgatóságnak. Remélem, egy nagyon jól sikerült koncertet élhetünk meg közösen a győri közönséggel.

– A látványból is elárulsz valamit?
– A színpad nem lesz olyan nagy, hogy különleges kiegészítőkkel készülhessünk, így a hangsúly leginkább a zenén lesz. Ám persze azért mindig figyelünk például arra, hogy olyan ruhában lépjek fel, ami már önmagában is elég sok mindent elárul a zenei világomból, beleillik abba a képbe, amelyet magamról szeretnék mutatni. Akár stílusában, akár színében. Fontos, hogy egyedi hangulata legyen ezeknek a hangversenyeknek. A zenekaromnak az alapfelállása négy fő: zongora, elektromos cselló, dob és én. Elképzelhető, hogy Győrbe is velünk tart egy elektromos hegedűs is. Várjuk már a koncertet.

– A zenével és a borral is lehet hódítani. Mi erről a véleményed?
– Maximálisan egyet kell értsek, de mivel a zene a területem, így ezt ismerem jobban. Nem is olyan régen jöttem rá, hogy a videoklipek mennyire fontosak. Mert egyszerűen van olyan, hogy a képi világgal annyi mindent hozzátehetünk a zenéhez, amely sokaknak elengedhetetlen ahhoz, hogy megszeressék, megkedveljék az adott dalt. Persze fordítva is igaz lehet, egy rossz videóval a dal is kissé félreértelmezhető lehet. Az üzenet közvetítése mindig is nagyon nehéz feladat volt, de meg lehet találni a harmóniát és akkor hódíthat a zene, igen.

– Havassy Anna Katalin/ K2 –

[2014.08.24.]